Sajtószemle
Nemzetközi sajtószemle, 2013. május 16.
Wall Street Journal
A négy közép-európai állam vegyes gazdasági eredményei alátámasztják a politikusok véleményét, miszerint a megszorítások nem a legjobb utat jelentik a válság elhagyására. Egyedül Magyarország mérlege kedvező: a magyarok a vártnál nagyobb rátával tértek vissza a növekedéshez, egyébként pedig ők voltak az egyetlenek, akik a költségcsökkentés helyett közpénzt lapátoltak bele az infrastruktúra fejlesztésébe. A csehek 89 óta a leghosszabb recesszióval küszködnek, a lengyel és a szlovák gazdaság bővült, de kisebb mértékben, mint idáig. A BNP Paribas szakértője szerint az eltérő adatok fő oka a kormányok befektetésében keresendő, ideértve, hogy a magyar fél a deficit leszorításával nagyobb mozgástérhez jutott a kiadások növeléséhez. De a turisztikai bevételek gyarapodása is hozzájárult a javuló tendenciához. Viszont, mint a KSH illetékese közölte, más ágazatok még mindig a negatív tartományban vannak. Ezzel szemben az összesítésekbe csak most kerül bele, hogy a GM és az Audi felfuttatja termelését, ezért a kormány – elemzőkkel együtt – arra számít, hogy az ország az idén visszaáll a növekedési pályára.
Reuters
Az első negyedévben váratlanul kitört a recesszióból a magyar gazdaság, a románok a vártnál gyorsabb növekedést tudnak felmutatni, a csehek viszont még mélyebben belesüppedtek a visszaesésbe, ami náluk a leghosszabb az utóbbi két évtizedben. A magyarok esetében az alacsony viszonyítási alap segítette a kiugrást, éves összehasonlításban 0,9 %-kal lett kisebb az eredmény, de ez elmarad az előrejelzett, még rosszabb szinttől. Ezzel együtt elképzelhető, hogy most az EU és mások is felülvizsgálják ez évre szóló jóslatukat. Az adat egyben megerősítheti Orbán Viktor elszántságát, mármint hogy folytassa növekedésbarát politikáját, illetve hogy visszautasítsa sürgetést külföldről a megszorítások alkalmazására. Ráadásul a 2. félévben meglódul az Audi, valamint a Mercedes és az Opel termelése. Árokszállási Zoltán az Erstétől mindazonáltal óv a túlzott optimizmustól, mivel a nagy gazdaságok közül változatlanul gyengélkednek a németek és a lengyelek, ezért a magyar exportkilátások kilátások miatt ajánlatos mérsékelt javulásra számítani a 2. negyedévben. De a mezőgazdaság hatása ezúttal kedvező lehet éves szinten. Mindenesetre a forint árfolyama máris 0,7 %-ot erősödött.
Bloomberg
A kedvező növekedési adatok alátámasztják Orbán Viktor törekvését, hogy kikerüljön az uniós túlzott deficit-eljárásból. A miniszterelnök a gazdaság szempontjából feláldozta a tavalyi évet, hogy tartsa a hiányt, és ily módon elkerülje a közösségi támogatások korlátozását. Azzal érvel, hogy Magyarország az idén jobban teljesít majd, mint ahogy azt a Bizottság gondolja, ezért a deficit 3 %-on belül maradhat. Szentiványi Nóra, a JPMorgan londoni irodájától azt mondja, hogy a kormány számítása jelenleg már reálisabbnak tűnik, ezért ők az eddiginél jobb esélyt látnak arra, hogy az ország maga mögött hagyja a túlzott deficit-eljárást. A szintén Londonban működő Capital Economics azon a véleményen van, hogy elérte mélypontját a régió gazdasága, ám a növekedés még rendkívül gyenge és egyenetlen az egyes államok teljesítménye. A magyar vezetés korábban a különadókkal lendítette fel bevételeit és több körben csökkentette a költségvetési kiadásokat, ily módon a hiány 1,9 % lett. Varga Mihály a múlt héten újabb befagyasztásokat jelentett be. A hírügynökség idézi Csányi Sándort, aki szerint a kormány megtette a kellő lépéseket a büdzsé stabilizálására, illetve az adósságnövekedés megállítására, ám a mellékhatások nem serkentik a növekedést. A gazdaság ugyan megindult felfelé, de az idén előreláthatólag csak 1 %-kal bővül – mondta.
FT
Rossz GDP-adatok érkeztek az eurózónából, kellemes meglepetés jött viszont onnan, ahonnan nem várták: a magyar gazdaság éves összevetésben csak 0,9 %-kal zsugorodott az év első három hónapjában. Ez ugyan nem hangzik jó hírnek, de a befektetők mínusz 1,4 %-kal kalkuláltak. Mindenesetre a kormány sietett közölni, hogy ha a negyedéves teljesítményt hasonlítjuk össze, akkor az ország technikai értelemben már kilábalt a recesszióból. A gépkocsiexport ugyan még javíthat is a mérlegen, de az elemzők erre az évre nulla növekedést vetítenek előre. És ez könnyen még rosszabbra fordulhat, tekintve, hogy az euroövezet eredménye kiábrándító, és ugyanez igaz a térség több más államára is. A régióban a növekedés akadozó és egyenetlen. Úgy hogy az EBRD néhány napja 3,1-ről 2,2 %-ra vette vissza kelet-európai előrejelzését. Pedig az még azelőtt volt, hogy megjelent volna az első három havi mérlegl Nyugat-Európából, amely még sokáig árnyékot fog vetni a kontinens középső és keleti részére.
www.verfassungsblog.de (Forrás: Galamus)
Magyarország mégsem teheti azt, amit akar – címmel közölte a német blog az oldal gazdájának, Maximilian Steinbeis jogász, író, újságírónak a véleményét a strasbourgi 98 %-os döntésről. Úgy értékeli, hogy a kormány alkotmánypolitikája megkapta az első bizonyítványt az Emberi Jogok Bíróságától a három éve hozott intézkedés kapcsán, amely részben szükségszerű lépés volt a válság miatt, részben viszont bosszút jelentett a közigazgatásban a szocialisták hívei ellen. Mint írja, nem szokványos, hogy a testület elmarasztaljon egy nemzeti adótörvényt, ezzel együtt Strasbourg a jelek szerint megtett minden, ami módjában állt, hogy rendre utasítsa a magyar vezetést. Ám Steinbeis úgy látja, hogy aki így jár el a saját Alkotmánybíróságával szemben, mint Magyarország ebben az ügyen, az aligha fogja hagyni, hogy EJEB a lelkiismeretére hasson.