Van kettős mérce

Ebben a rovatunkban hivatásos közírók és publikáló szakértők fejtik ki véleményüket, gondolják tovább a 168 Órában megjelent valamely témát, kiegészítve vagy vitatva, helyeselve vagy elutasítva, esetenként vitát kezdeményezve vagy ahhoz hozzászólva. Lapunk fenntartja a rövidítés és szerkesztés jogát, akár egyezik az itt megjelent vélemény a szerkesztőség álláspontjával, akár nem.

Miközben állandó harcban állunk Európával (lásd: Harcban Európával, 168 Óra, 2013. május 16.), egyre gyakrabban hangzik el kormányzati körökből, hogy Brüsszel kettős mércével mér. Hiába produkáltuk az elmúlt évben Európa egyik legjobb GDP-arányos költségvetési hiányszámát, mégsem akarják megszüntetni az évek óta fennálló túlzottdeficit-eljárást. A kormány szerint a demokratikus alapjogokat vizsgáló Tavares-jelentés szintén kettős mércével mér: olyan jogsértésekkel vádol bennünket, amilyeneket más európai országokban is elkövetnek, vagyis nem számítanak igazán jogsértéseknek.

Brüsszel hivatalosan tagadja ugyan, de folyosói beszélgetésekből kiderül: igenis van kettős mérce. Van egy mérce azok számára, akik betartják az Európai Unió játékszabályait, s bár megpróbálják érvényesíteni saját országuk érdekeit, ezt (többnyire) az EU alapértékeinek figyelembevételével teszik. Lehet bírálni az Európai Uniót lassúságáért, körülményességéért, esetleg másért is, de a „ne csalj, ne hazudj, ne lopj!” alapkövetelmények megsértésével nem.

S aki ezt rendszeresen megteszi, joggal számíthat a „másik” mércére. Arra, hogy árgus szemekkel figyelik minden lépését, minden mozdulatát, s egyetlen gesztusának sem hisznek igazán.

Az eredendő bűnt a Fidesz már a Fidesz-cégek fantomizálásával, a Kaya Ibrahim-üggyel elkövette, amikor jó néhány súlyos adótartozásos vállalkozásukat tüntették el egyik pillanatról a másikra. Aztán jött a tokaji borcsaták „ne mi nyerjük a legtöbbet!” elhíresült (akkor már) kormányfői kijelentése, amely sok mindent elárult a Fidesz sajátos jogértelmezési gyakorlatáról. A második Fidesz-kormány a kétharmados többség birtokában már gátlástalanul követte ezt a gyakorlatot. A magánnyugdíjpénztárak lenyúlását a költségvetési hiány csökkentésének ürügyén (magyarul: a költségvetés lopással történő manipulálását) még csak lenyelték valahogy. (Az már csak hab a tortán, hogy a pénz nagy része végül is nem a hiányt csökkentette, hanem valahol elfolyt a költségvetés bugyraiban.) De az újabb, az Európában eddig ismeretlen „mutyik” (földbérlet-szerződési, trafikmutyi, stb.) már kiverték a biztosítékot. Az üzleti életben az ilyesfajta „megoldások” ugyan ideig-óráig működhetnek, de hosszú távon igencsak megbosszulják magukat. Ha egy üzleti partnerről csak egyetlen ilyen is kiderül, azonnal szalonképtelenné válik. Nem véletlen, hogy az Orbánék által hőn áhított keleti beruházások kisebb kivételektől eltekintve akadoznak, a partnerek joggal bizalmatlanok.

A multinacionális vállalatok belementek ugyan a „stratégiai partner”-színjátékba, de miért is ne tették volna, hiszen nincsen semmi tétje. Nem ígértek semmit, és kivárnak. Az Audi, a Mercedes már eddig is sokat fektetett be Magyarországon, majd bolondok lennének egyik pillanatról a másikra kivonulni. De ők is tudják, jövőre választások lesznek: kormányok mennek, kormányok jönnek, majd meglátják, mit hoz a jövő.

A jogi bizonytalanság azonban őket is elbizonytalaníthatja. A visszamenőleges törvénykezés, a különadók kiszámíthatatlansága, a külföldi és belföldi áruházláncok diszkriminatív megkülönböztetése elriasztja a beruházni kívánó üzleti partnert. Beruházás nélkül pedig köztudottan nincs fejlődés. Nem véletlen, hogy a magyar gazdaság legkirívóbb negatívuma a beruházások visszaesése. A folyamatos kettős beszéd (a miniszterelnök mást mond külföldön, mást itthon), a partnereket hülyének néző „pávatánc”, a médiaügyekben tanúsított jogi „kiskapuzás” csak itthon járt sikerrel. Ideig-óráig. De külföldön még addig sem. Mára kiismerték az orbáni módszereket, s köszönik, nem kérnek belőlük. Különösen taszítják Európát az ocsmány, övön aluli ütések, a „karaktergyilkosságok”, amikor elvi viták helyett azt ellenfél besározására, ellehetetlenítésére törekszenek. Ami bejött Gyurcsány esetében, nem biztos, hogy bejön Bajnainál is, de biztosan visszaüt a portugál Tavares „lekommunistázása” kapcsán.

Tény: Orbán mára szalonképtelenné vált szinte az egész világon. Mondhat, ígérhet bármit, már senki nem hisz el neki semmit. Ezért a kettős mérce, s ezen már nem tud változtatni. Amíg hatalmon marad, a kettős mérce sajnos az országot is sújtja. Jó, ha ezt azok is tudják, akik felsorakoznak mögötte.

Bonifert Mária