Íme a gyerekes szokás, ami lassítja az öregedést

A színezésnek öregedés lassító hatása lehet. 

2024. október 29., 16:30

Szerző:

A színezés több szempontból is jótékony hatással lehet a testi és lelki egészségre, de akár az öregedést is lassíthatja. Szóval mindenképpen érdemes színes ceruzát vagy zsírkrétát ragadni, hiszen ez a kreatív tevékenység a korai ráncok megjelenésének idejét is eltolthatja. 

Lassabb öregedés

A színezés alapvetően egy meditatív tevékenység, amely segít kikapcsolódni, megnyugodni – írja a Dívány. Színezés közben megszűnik a külvilág, távolabb kerülnek a mindennapi gondok, ez az elfoglaltság tökéletesen segít a jelenre, a mostra fókuszálni. Ez a kreatív hobbi ráadásul az öregedést késleltetheti, ugyanis segít megőrizni a kézügyességet, ami az életkor előrehaladtával alapvetően jelentősen csökken. 

A fájdalom és a szorongás is kevesebb 

Ha mindez nem volna elegendő, akkor kutatások azt is igazolták, hogy napi minimum 50 percig tartó kreatív elfoglaltság nagymértékben javítja a hangulatot is, továbbá csökkenti a fájdalmat és a szorongást. A tudomány szerint tehát a kisebb fájdalmakat vagy szorongásos panaszokat akár már órányi színezéssel enyhíteni lehet. Az állandó stressz és szorongás amúgy gyorsabb öregedést eredményezhet, vagyis a színezés ebben a formában közvetve is lassíthatja a folyamatot. 

Viszlát szem alatti karikák 

Bármennyire is hihetetlen, de a lefekvés előtti színezés hatására a szem alatti sötét karikák is eltűnhetnek. Persze ez így elég sarkos, tulajdonképpen arról van szó, hogy ha lefekvés előtt nem a mobilt nyomkodja valaki, hanem helyette inkább színez, akkor nagyobb eséllyel fog jól és pihentetően aludni, aminek következtében a szem alatti sötét karikák is egyre halványodnak majd. Az elektronikus eszközök ugyanis megzavarják a cirkadián ritmust, a kutatások szerint pedig emiatt nehezebb mehet az elalvás, ami aztán nagy eséllyel nem lesz túl pihentető. Ennek következménye pedig a szem alatt megjelenő sötét karikák. Egyébként a kialvatlanság is hozzájárulhat a romaléptű öregedéshez, tehát a színezés ezen a ponton is közvetve bekerül a képbe. 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Freepik)

A bejgli mára összeforrt a karácsonnyal, az ünnepi asztal elmaradhatatlan kellékévé vált. De a sütemény amilyen finom, az elkészítése annyi bosszúságot okozhat, főleg ha szétreped. A következőkben azonban megmutatjuk, hogyan kerülhető el a probléma!