A kutatók szerint így kellene fogyasztania a kávét mindenkinek
Egyetlen apró trükkel finomabb lesz a kávé.
A kávé szerelmeseinek jó hír, hogy a kutatók egy olyan felfedezést tettek, amellyel még ízletesebbé válhat a fekete nedű – számolt be róla az Earth.com.
Ma már számos különböző pörkölésű és ízű kávé kapható, és aki minden nap fogyaszt belőle, biztosan meglesznek a kedvenc fajtái. Ahhoz, hogy végül mi kerül a csészébe, nagyban hozzájárul a főzés módja is, így a kávéfőzők, illetve az egyes márkák kiválasztására is érdemes időt fordítani.
A gyakorlott fogyasztók úgy érezhetik, őket már semmivel nem lehet meglepni, mindent tudnak a kávéról, amit csak érdemes. Ám a Matter című tudományos lapban közzétett legújabb kutatás eredményei még őket is meglephetik. A szakemberek ugyanis rájöttek arra, hogy hogyan lesz sokkal lágyabb, kellemesebb a kávé íze, ehhez nem szükségesek bonyolult eljárások és drága kiegészítők.
A kávé íze ettől jelentősen javulhat
Hendon és Joshua Méndez Harper, az Oregoni Egyetem kutatói több szempontot is figyelembe vettek a tanulmányukban. Lényegesnek tartották, hogy megnézzék, honnan származik az adott kávébab, milyen őrlési, illetve pörkölési folyamaton esett át, illetve hogy milyen nedvességtartalommal rendelkezik. Ez alapján több különböző kávét is megvizsgáltak, hogy átfog képet kapjanak arról, min múlik a kávé íze.
Bár ebbe ritkán gondolunk bele, de az őrlés során statikus elektromosság keletkezik, így ez is egy fontos szempont volt a vizsgálatok során. A statikus elektromosság jelen van az életünkben, elég csak arra gondolni, amikor megérintünk egy fémtárgyat, ami egy kicsit megrázza az ujjunkat, vagy arra, hogy a hajunk hogyan tapad hozzá például egy léggömbhöz a súrlódás miatt.
Ez a jelenség megfigyelhető az őrlés során is, hiszen a kávébabok ledarált részecskéi ugyanígy egymáshoz tapadhatnak. Ezzel egyrészt eltömíthetik a darálót, másrészt nem lesz egyenletes a darálás, ez pedig befolyásolja a kész ital minőségét is.
A tanulmány szerint azonban a statikus elektromosság hatásait csökkenti a nedvesség. Attól függetlenül, hogy a kávébabok magas nedvességtartalmáról, vagy hozzáadott vízről van szó, azt találták, hogy ha víz is jelen van az őrlés során, sokkal egyenletesebb lesz a folyamat, ez pedig egy selymesebb ízt eredményez. Megállapították, hogy a szárazabb, sötétebb kávébabok sokkal erőteljesebben reagálnak a statikus elektromosságra, mint a világosabb, magasabb nedvességtartalommal rendelkező fajták. Mindezt azonban ellensúlyozhatja, ha vizet adunk a kávéhoz az őrlés előtt.
A tudósok azt is elárulták, hogy ezzel még az eszpresszó íze és erőssége is változik: egy gramm kávéhoz fél milliliter vizet szükséges permetezni az őrlés során. Ez az apró trükk segít abban, hogy teltebb, ízletesebb és egyben erősebb legyen a reggeli fekete.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)