A kávé fogyasztása ezeket a betegségeket segíthet elkerülni
A kutatók szerint a kávé nem csak az ébredéseket könnyítheti meg.
Világszerte rengetegen gondolják úgy, hogy kávé nélkül nem indul jól a nap, sőt egyesek elképzelhetetlennek tartják, hogy képesek lesznek koncentrálni a munkahelyükön, ha nem ihatnak meg egy csésze feketét. A kutatók szerint azonban a kávé több mint élénkítőszer, hiszen számos szerv működését is támogatja – hívta fel a figyelmet a WebMD.
Sokak számára nemcsak a reggeli kávé a mindennapok része, hanem akár napközben is elfogyasztanak belőle néhány csészével. Az energiaszint délutánra jellemzően csökken, így nem meglepő, hogy egyesek ilyenkor érzik a legnagyobb szükségét annak, hogy koffeinnel őrizzék meg az éberségüket.
Régóta zajlanak a kutatások a kávéval kapcsolatban, hogy kiderüljön, pontosan milyen hatást gyakorol a szervezetre, és milyen mennyiségben fogyasztható biztonsággal. A tudomány jelenlegi állása szerint, napi 3-4 csésze egy egészséges szervezet számára nem ártalmas, és mostanra azt is megállapították, hogy bizonyos betegségek megelőzésének szempontjából is hasznos lehet a fogyasztása.
A kávé még a máj egészségét is támogatja
A fekete nedű szerelmesei számára jó hír, hogy a kávé fogyasztása rengeteg egészségügyi előnnyel jár. Ezek közül kiemelkedő, hogy a kávé pozitív hatást gyakorol a májat érintő bizonyos kórállapotokra, sőt azok kialakulását is megakadályozhatja.
Egy friss tanulmány szerint minél több kávét fogyaszt valaki, annál eredményesebben kerülheti el a májat érintő betegségeket. A kutatási eredmények alapján úgy tűnik, hogy napi 2 csésze kávé elfogyasztása 44 százalékkal csökkenti a májzsugorodás esélyét, míg napi 4 csésze már 65 százalékkal csökkenti azt. Az is említésre méltó, hogy a kávé a májrák megelőzésében szintén fontos szerepet játszik.
Egyéb betegségek megelőzésében is érdemes lehet kihasználni a kávé pozitív hatásait. A kutatók megállapították, hogy a rendszeresen kávéfogyasztóknál kisebb eséllyel alakul ki endometriózis, májfibrózis vagy zsírmáj. Emellett a köszvény megelőzéséhez is hozzájárul, és az agyra is pozitívan hat, hiszen megakadályozhatja a kognitív hanyatlással járó állapotok kialakulását, amilyen például az Alzheimer-kór és a demencia.
Mindez a kávéban található vegyületeknek és savaknak köszönhető, amelyek sok esetben a koffein emésztése során szabadulnak fel. Adott esetben akár még a hepatitis C elleni küzdelemben is bevethető, ám a kutatók kiemelték: bizonyos betegségek fennállása esetén a kávé fogyasztása nem javasolt, és a kávé természetesen a gyógyszereket sem helyettesítheti, ugyanakkor hozzájárulhat az általános állapot javításához.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)