Elkötötte a szülei autóját egy 4 és 9 éves kislány, mert delfinekkel akartak úszni

Utahból Kaliforniába akartak menni, ez úgy 10 óra autóval. A testvérpárnak kb.16 km-t sikerült levezetnie.

2021. június 4., 11:57

Szerző:

„Megbeszélték, hogy Kaliforniába mennek úszni delfinekkel, és leugranak a tengerpartra, ezért hajnali 3-kor felébredtek és útnak vágtak” – mondta Scott List nyomozó arról a utahi testvérpárról, akik szerda reggel lenyúlták a szüleik autóját és úgy 10 mérföldnyit, azaz 16 km-t vezettek le vele, csak azért, hogy delfinekkel úszhassanak.

A 4 és 9 éves kislány az autópályáig jutott, ahol azonban feltűnt egy kamionsofőrnek, hogy valami nincs rendben az autóval, ezért felhívta a rendőrséget. A gyerekek kocsija eközben viszont nekiment egy másik autónak, majd a kamionosnak is – írta a complex.com.

Persze mindenki meglepődött mikor két gyereket talált az autó első ülésein:

Az ütközés során senkinek sem esett bántódása, mindkét lány bekapcsolta a biztonsági övét, és a légzsákok is kinyíltak. Egyébként az idősebbik vezette a kocsit.

A gyerekek szüleit sokkolta az eset, elmondták a hatóságoknak, hogy korábban beszéltek egy esetleges kaliforniai útról, és szerintük ez motiválhatta a kislányokat arra, hogy megpróbáljanak odavezetni.

Úgy egy hónapja hasonló eset történt Utahban. Egy ötéves kisfiú szintén elkötötte a családi autót, mivel Kaliforniába akart menni, hogy egy Lamborghinit vegyen magának. A gyerek egyébként pénzt is vitt magával az autóvásárláshoz: három dollárt szánt az üzletre.

Mivel azonban alig ötven km/órás sebességgel haladt az autópályán, a rendőrök megállították.

Az esetről szintén van felvétel:

(Kiemelt kép: WVC Police / Twitter)