Idén kezdi el használni az Airfryert? Ezt mindenképpen tudnia kell
Ha egy új Airfryer volt a karácsonyi ajándék, néhány alapszabályt érdemes megjegyeznie.
Az Airfryer továbbra sem vesztett a népszerűségéből, ám az ünnepek elmúltával sokan még csak most kezdenek ismerkedni ezzel a hasznos konyhai eszközzel. Bár nem bonyolult a használata, ám fontos tisztában lenni olyan alapvetésekkel, amelyek megelőzhetnek néhány, helytelen használatból eredő kellemetlenséget – hívta fel a figyelmet a Homes&Gardens.
Egyre többen szereznek be forrólevegős sütőt, amely egyrészt rengeteg fogás elkészítését könnyíti meg, másrészt sokkal egészségesebben lehet táplálkozni, ha ebben készül el a vacsora, az ebéd, sőt még a sütemények is. Ahhoz azonban, hogy minden előnyét kihasználhassuk, nem elegendő, ha a használati utasításban leírtakat elolvassuk, ugyanis számos apró trükk csak használat közben derül ki. Nem árt, ha ezekről minél hamarabb tudunk.
Így működik optimálisan az Airfryer
A forrólevegős sütő segítségével nagyon hamar elkészülhetnek a különböző fogások, ráadásul adott esetben ehhez hozzáadott zsiradék vagy olaj sem szükséges. Népszerűségét elsősorban ezen tulajdonságainak köszönheti, hiszen az olajmentes sütésnek köszönhetően rengeteg étel készíthető el egészségesebb formában.
Hatalmas előny, hogy az Airfryerben készülő ételek ropogósak és frissek, így állagukat tekintve a már megszokott formában készíthetőek el, ám jóval kevesebb felesleges zsírt és olajat tartalmaznak. A ropogósság annak köszönhető, hogy az eszköz gyakorlatilag a forró levegőt keringeti, és kialakításának köszönhetően az ételek egységesen átsülnek mindenhol.
Bizonyos fogásokhoz minimális olajat azért javasolt használni annak érdekében, hogy ne váljanak túl szárazzá a sütés során. Ehhez érdemes pumpás fejjel ellátott adagolót használni: az olajpermetező a húsok, például a szárazabb szárnyasok és bizonyos zöldségek esetében is jó szolgálatot tehet. Nagy könnyebbség, hogy a legtöbb Airfryer nem igényel előmelegítést, ugyanis másodpercek alatt képes felmelegedni, ám a konkrét eszköz, illetve fogás ismeretében érdemes a használati utasítást alapul venni. A hőmérséklet és a sütési idő előre meghatározható, de a sütés során bármikor módosítható is.
A sütő önállóan dolgozik, ám az ételek átforgatásáról nem lehet megfeledkezni. Bár egységesen süti át a különböző fogásokat, ám a darabos élelmiszerek középen nyersebbek maradhatnak, összesülhetnek vagy össze is ragadhatnak. Emiatt a zöldségeket, a sült krumplit és bizonyos süteményeket is ellenőrizni kell a sütés során, és szükség esetén át is kell forgatni ezeket.
Aki a fentiek betartásával használja az Airfryert, rengeteg időt és energiát spórolhat meg, ráadásul kifejezetten egészséges fogásokat készíthet el a forrólevegős sütő segítségével.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)