103 évesen világrekordot döntött ejtőernyős ugrásával a svéd nő

Világrekordot döntött ejtőernyős tandemugrásával egy 103 éves svéd asszony. Rut Larsson vasárnap délután Stockholmtól 200 kilométerre délnyugatra hajtotta vége ugrását, amellyel a világ legidősebb tandemugrója lett.

2022. május 30., 17:10

Szerző:

„Csodálatosan szép volt odafönn” – mesélte az ugrást rögzítő svéd SVT televíziónak Larsson. Ugrásának a Guinness Rekordok képviselője is tanúja volt. A Mjölbyben élő nő arról is beszámolt, hogy jó érzés volt lassan ereszkedni lefelé, annak ellenére is, hogy már elég gyengén lát. Hozzátette: nem izgult túlságosan, mivel 2019-ben már egyszer részt vett egy tandemugrásban. „Mindig leérek” – tréfálkozott.

A 103 éves és 259 napos Larsson a nők között az amerikai Kathryn Hodges rekordját döntötte meg, aki 2019 augusztusában, 103 évesen és 129 naposan ugrott ki egy kis repülőből Seattle mellett, de idősebben ugrott, mint a legöregebb tandemugró férfi, az amerikai Alfred „Al” Blaschke, aki – a Guinness Rekordok honlapja szerint – 103 éves és 180 napos volt, amikor 2020 júliusában Texasban végrehajtotta tandemugrását.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Mészáros János)

A kertes házak egyik legnagyobb előnye, hogy a nyári hónapok során akár minden egyes nap kitelepülhetünk a szabadba, és kipihenve a nap fáradalmait, feltöltődhetünk – akárcsak egy nyaralás alkalmával. Ám ahhoz, hogy valóban ki tudjuk használni a kertünk adta lehetőségeket, érdemes olyan bútorokat és kiegészítőket beszerezni, amelyek nemcsak a kényelmet biztosítják a kerti időtöltések alkalmával, hanem kellően strapabíróak is ahhoz, hogy hosszú időn keresztül kiszolgáljanak minket.

Napjainkban szinte mindenre találni megoldást, hiszen a fejlett technológia lehetővé teszi, hogy a legtöbb ember azzal foglalkozzon, vagy azt csinálja hobbiként, amihez csak kedve van. Az online szerencsejátékozás egy azon hobbik közül, amelyet a legtöbben űznek a világban.