A következő hét időjárásában csak egy a biztos, az ernyő. Hogy a nap ellen vagy az eső ellen tesz jó szolgálatot, az a részletes előrejelzésből kiderül.
Tihanynál a Balaton felszínén megjelent hátúszóról első blikkre mindenki egy cápára gondolna, de valójában egy óriáshal, egy méretesre nőtt busa okozott pánikot.
Érdemes átvizsgálni a gyerek LEGO-készletét, mert vannak olyan minifigurák, amelyért akár 300 ezer forintot is fizetnek a gyűjtők.
Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.
Magyar Péter új kormányzati programot jelentett be a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán.
2010. november 6., 10:29
Egy pályázat révén a község több családja is komfortos házba költözhetett az embertelen lakhatási körülmények közül.
2010. november 6., 09:40
Elkezdődtek a kihallgatások a rendőrségen a hétfőn este szülés után elvérzett kecskeméti kismama ügyében. Kirendelték az igazságügyi orvosszakértőt, aki soron kívül elvégzi a fiatalasszony boncolását.
2010. november 6., 09:23
Szombaton sokfelé zavartalan napsütésre számíthatunk. Vasárnaptól megnövekszik a felhőzet, de folytatódik az átlagosnál enyhébb idő.
2010. november 6., 08:28
Nm oldották fel péntek este 8 órától az útzárat Devecserben. Bár a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság pénteken délelőtt úgy döntött, hogy estétől megszüntetik a forgalomkorlátozást, ezt a Devecserben péntektől működő Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ felülbírálta.
2010. november 6., 07:42
Kínos másodperceket okozott a fideszes Mikola Istvánnak Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy csütörtöki szakmai konferencián.
2010. november 6., 06:17
„Vége a Máért nélküli korszaknak” – jelentette ki Orbán Viktor a hat év szünet után összehívott IX. Magyar Állandó értekezlet budapesti testület ülésén a Parlamentben. Hozzátette: a tanácskozásnak rengeteg feladatot kell elvégeznie, beleértve az elmúlt hat év munkáját is.
2010. november 6., 05:25
Végső nyugalomra helyezték a kolontári temetőben péntek délután a 14 hónapos Angyalkát, aki az öt héttel ezelőtt bekövetkezett vörösiszapömlés során vesztette életét.
2010. november 6., 05:03
Szombaton sokfelé zavartalan napsütésre számíthatunk. Vasárnaptól megnövekszik a felhőzet, de folytatódik az átlagosnál enyhébb idő.
2010. november 5., 21:04
Az elmondások szerint a Titanic elsüllyedését túlélő Veress házaspár az 1950-es évek elejétől élt a községben. A tragédiáról alig-alig beszélnek a cibakháziak, sokan manapság sem tudják, hogy anno igazi hősök éltek közöttük - írja a .
2010. november 5., 18:55
Hiába érkezett péntek délelőtt az Izsáki úti szülészetre a hétfőn tragikusan elhunyt kismama férje, a kórház egyelőre benntartja a négynapos kisbabát. Csabi Péter a -nak elmondta, a kislány egészséges, jól van.
2010. november 5., 17:52
Az MSZP pénteken levélben fordult az Országos Választási Bizottsághoz (OVB), amelyben a magán-nyugdíjpénztári tagdíjátutalás felfüggesztéséről szóló, általuk kezdeményezett ügydöntő népszavazás támogatását kérik a testülettől - írja az MTI.
2010. november 5., 16:58
Véső nyugalomra helyezték a kolontári temetőben péntek délután a 14 hónapos Angyalkát, aki az öt héttel ezelőtt bekövetkezett vörösiszapömlés során vesztette életét - írja az MTI.
2010. november 5., 15:53
A parlamenti választások után egye javult, októberben viszont megtorpant közhangulat javulása. Sőt valamelyest visszafelé billent a mérleg – derül ki a Szonda Ipsos október második felében végzett közvélemény-kutatásának eredményéből. A kormány Alkotmánybírósággal vagy a magánnyugdíj-pénztárakkal kapcsolatos döntései viszont nem verték át a Fidesz választók ingerküszöbét.
2010. november 5., 14:45
Elkezdődtek a kihallgatások a rendőrségen a hétfőn este szülés után elvérzett kecskeméti kismama ügyében. Kirendelték az igazságügyi orvosszakértőt, aki soron kívül elvégzi a fiatalasszony boncolását - írja a .
2010. november 5., 13:48
Novemberben egy szélsőjobboldali kapcsolatokkal rendelkező nemzeti rock-zenekar ad majd koncertet a régi kecskeméti zsinagóga épületében - írja a .
2010. november 5., 12:56
A Fidesz-kormány eddigi intézkedései azt mutatják, hogy minden téren a központi hatalom és befolyás erősítésére törekszenek. Valójában ezt a célt szolgálják a visszaállamosítási lépések és szándékok is, amelyek a magánszférát és a nagy elosztó rendszereket egyaránt érintik. Kérdés azonban, milyen gazdasági és pénzügyi következményekkel jár mindez, és a hatalmon lévőkön kívül élvezi-e bárki az előnyét?
2010. november 5., 12:31
Hétvégén a villamosok és pótlóbuszok sem közlekedhetnek a Margit hídon. A BKV közleményben ismertette a megváltozott menetrendet.
2010. november 5., 10:50
Hat hónapnyi fizetésükért sztrájkolnak a kiskunfélegyházi Ganz-Röck Zrt. munkásai. A gyárudvaron sátoroznak, kölcsönökből élnek, miközben a közüzemi tartozásaik napról napra nőnek. Az egész város megmozdult a bajbajutottakért: élelemmel, takarókkal segítik őket. De vajon ki menti meg őket, a családtagokkal együtt mintegy ezer embert?