Kemény: szélsőjobbos koncert a zsinagógában

Novemberben egy szélsőjobboldali kapcsolatokkal rendelkező nemzeti rock-zenekar ad majd koncertet a régi kecskeméti zsinagóga épületében - írja a .

2010. november 5., 13:48

Az 1871-ben épített kecskeméti zsinagóga épülete az utóbbi években kávézóként üzemelt, majd a tavasszal nosztalgia bulikat is rendeztek itt, ahol helyi lemezlovasok álltak a pult mögé. A közelmúltban azonban új bérlőhöz került az épület, aki rock-koncerteket szervez a volt zsinagóga épületébe.

A rockheartclub.com internetes oldalon található információk szerint az épületben a jövőben több rock koncertet is rendeznek, a hazai élvonalból megfordul itt például a Supernem, a Kiscsillag vagy például a Heaven Street Seven bandája is. Érdekesség, hogy a honlapon található programajánlóban ott találjuk a Hungarica nevű zenekar november 19-i koncertjét is. A Hungarica zenekar magát nemzeti rockzenakarként aposztrofálja a velük készült interjúkban, állandó fellépője a Magyar Sziget fesztiválnak, és bevallottan jó kapcsolatot ápol Toroczkai Lászlóékkal.

Az SS tisztjei istállónak használták a zsinagógát

A kecskeméti zsidó hitközség 1871-ben építette fel a kecskeméti nagy zsinagógát. A Rákóczi út és a Szabadság tér sarkán álló, Zitterbath János által épített nagyméretű templom a kecskeméti városkép egyik jellegzetessége volt. Építését 1864-ben kezdték meg és 1871-ben avatták fel. A Második Világháború idején, amikor a zsidókat deportálták a városból, az SS tisztek lovainak istállójául használták a zsinagógát. Ez volt az első olyan zsinagóga az országban, amelyet lebontás helyett később külső architektúrájának megtartásával belül átépítették és ezzel az épület új funkciót kapott.