2010. október 19., 11:44

Újabb rendőrkapitányt mentett fel a belügyminiszter. Pintér Sándor – az országos rendőrfőkapitány javaslatára – október 15-i hatállyal visszavonta a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettesének vezetői megbízását.

2010. október 19., 09:08

Az MSZP-s jelöltek közül egyedüliként nyert megyeszékhelyen polgármesteri pozíciót. Szeged választotta újra városvezetőjévé. Győzelme utáni első nyilatkozataiban „lejárt szavatosságú” szocialista politikusokról beszélt. Most azt mondja, senkinek nem akart hadat üzenni, sem bárkinek a helyére kerülni a pártban. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.

2010. október 19., 08:31

Elutasította a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) az Alstom fellebbezését a 2-es metró szerelvényeinek típusengedélyével kapcsolatban, így a gyártó cég immár jogerősen nem kapta meg a gyártáshoz szükséges típusengedélyt. Az NKH hétfői közlése szerint az elsőfokú határozat - amellyel elutasították a végleges típusengedély kiadását - helybenhagyását azzal indokolták, hogy "a jogszabálytól eltérő fékrendszer egyenértékű biztonsági szintjének igazolása és dokumentálása megfelelően nem történt meg". A határozat ellen államigazgatási úton további fellebbezésnek nincs helye, a döntés felülvizsgálatát a bíróságnál lehet kezdeményezni.

2010. október 19., 06:47

Feljelentést tett a Vajszlói Lakosok Demokratikus Csoportja a községben működő összes intézmény, többek között az önkormányzat, a művelődési ház, iskola, óvoda, egészségház, sportépület felújítása, illetve támogatása kapcsán.

2010. október 18., 21:16

Az ajkai vörösiszap-tározó katasztrófája által sújtott településekre múlt héten megkezdték a lakosság visszatelepítését. A Zöld Baloldal és a Lehet Más a Politika szerint súlyosan felelőtlenek az erre vonatkozó kormányzati intézkedések. A két hete bekövetkezett baleset óta a közvetlenül érintett településeken kívül, a vörösiszappal borított több mint 10 négyzetkilométeres területen még meg sem kezdődött a szennyező anyag összegyűjtése és megfelelő elhelyezése. A száradó vörösiszapból fakadó, nehézfémekkel és más veszélyes anyagokkal szennyezett porszennyezés koncentrációja mind a hivatalos, mind a független (pl. Greenpeace által végzett) mérések szerint jelentősen meghaladja az egészségügyi határértéket. Meggyőződésünk, hogy a lakosság visszatérésének engedélyezése és szorgalmazása a kormányzat részéről az érintettek egészségével való felelőtlen játék.

2010. október 18., 20:13

Hazánk népessége tízmillió fő alá süllyedt, a tervezett gyerekek egyre kevésbé akarnak megszületni, aminek ösztönzésére újabb ötletek láttak napvilágot. Boros Péter megadóztatná a gyermekteleneket, a Népesedési Kerekasztal életképesebb javaslata a munkavállalók tb-járulékát a gyermekek száma szerint differenciálná, vagyis a jelenlegi járulék másfélszeresét fizetnék a gyerektelenek. A HETEK összeállítását az ATV hírportálja közölte.

2010. október 18., 19:08

Magánérdekmentes szférává kell tenni az államot - mondta a miniszterelnök napirend előtti felszólalásában a Parlamentben. Orbán Viktor öt intézkedést emelt ki beszédében a második gazdasági akciótervből, és közölte azt is: az államnak kötelessége megvédeni a nyugdíjasokat és a nyugdíjak értékét, de ezt csak az állami nyugdíjpénztáron keresztül tudja megtenni a kormány.

2010. október 18., 18:17

Kongatja a vészharangot a Stabilitás Pénztárszövetség. Orbán Viktor miniszterelnök ma a parlamentben egyebek mellett a magánnyugdíj-pénztárakba befizetett összegek államhoz irányítását jelentette be. Bába Júlia a Klubrádió Megbeszéljük című műsorban elmondta: a világgazdasági válság idején 2008-ban valóban nem voltak jó hozamai a magánnyugdíj pénztáraknak, de ezek nagy része csak virtuális veszteségek voltak, 2009-ben pedig ezek a veszteségek megtérültek és a teljes szektor 460 milliárd forintnyi befektetési eredményt produkált, mellyel bőven visszanyerte a megelőző év veszteségeit és ugyanez a tendencia folytatódott idén is.

2010. október 18., 17:47

Elfogadhatatlan az a vélemény, hogy a romák sajátos etnikai kultúrája tehet az elkülönülésükről és minden bajukról. Ezzel azt állítanánk, hogy vannak ők, illetve vagyunk mi, a társadalmi többség, és semmi közünk egymáshoz – hangzott el az ELTE Média és Kommunikációs tanszékének rendezésében tartott kerekasztal beszélgetésen.

2010. október 18., 16:22

Filléres gondokkal küzdött az LMP áprilisban, amikor Ivády Gábor közel 500 ezer forintot kapott egy magánszemélytől, de a pénzt mégsem fizette be a pártkasszába. A pártban most azzal gyanúsítják, hogy magáncélra akarta használni a támogatást. Az LMP eddigi egyetlen polgármesterével szemben kiszabandó, párttársai által jónak látott szankciók a kizárás és a megrovás között ingadoznak.

2010. október 18., 14:02

Akár már hétfőn dönthet az Országgyűlés a hétvégén benyújtott adótörvény egyes részeiről. Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában ismerteti a második gazdasági akcióterv részleteit.

2010. október 18., 13:43

Zárt ajtók mögött zajlott a hétvégén az MSZP választmányi ülése. A kiszivárgott információk szerint Mesterházy a pártegységről beszélt, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pedig a pártpénztárnoki rendszert és a pártfinanszírozást kritizálta. Nem először.