A Belügyminisztérium közzétette a 2025/2026-os tanév tervezetét, amely tartalmazza a tanév kezdő és záró időpontját, valamint a szünetek időpontjait.
A kánikuláz záporok, zivatarok frissítik fel, a következő napok időjárása párába vész.
Több nagybank az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy semmisítse meg a lakossági kamatstopot, amely szerintük alaptörvény-ellenes.
Egy különösen fertőző betegség miatt zárlatot rendeltek el Somogy vármegye több településén.
Június 1-jétől Surján Orsolya veszi át az országos tisztifőorvosi posztot Müller Cecíliától, aki nyugdíjba vonul.
2010. október 17., 13:35
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) négytagú szakértői csoportja az elmúlt héten szintén megérkezett Kolontárra és elvégezte felmérő munkáját. A csoport az egészségügyi hatások elemzését, a lakosságtájékoztatási rendszert, a légszennyezettségi kockázatokat, a pszichoszociális támogatást, valamint az élelmiszerbiztonság kérdéseit elemezte.
2010. október 17., 10:06
Lakossági tájékoztatás céljából hangágyúkat telepítettek a katasztrófa sújtotta térség két településére. Devecserben hat, Kolontáron három, magaslati pontra szerelt hangszórókon át tudnak üzenni az ott élőknek. Kolontár „élhető részén”, ahol a vörösiszap nem károsította meg a házakat, a rendőrök szombat éjjel 38 lakásban nem találtak embereket, ők még nem tértek haza a falujukba.
2010. október 17., 09:02
Tíz év után Esztergom lakossága leváltotta a Fidesz által támogatott Meggyes Tamás polgármestert, helyére jelentős többséggel Tétényi Éva független jelöltet választotta. Más indulót egyetlen párt sem állított, nehogy megosszák a szavazókat. Így vívtak „szabadságharcot”. Esztergomban LAMPÉ ÁGNES járt.
2010. október 17., 04:45
Fordulat következik be Magyarország időjárásában. A kellemes, napos időt felhők és esők váltják fel. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 40 százalékán valószínű. Ez hatással lehet az iszapkatasztrófával kapcsolatos mentési munkálatokra is.
2010. október 16., 20:33
Szögi Lajos halálának évfordulójára emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán szombaton késő este a Jobbik Magyarországért Mozgalom szervezésében.
2010. október 16., 16:33
A Stabilitás Pénztárszövetség "Van-e, kell-e magyar modell? Nyugdíj-, Egészségügy- és Pénztárkonferencia" című rendezvényén Surányi György, Oszkó Péter és Bod Péter Ákos is véleményt mondott a nyugdíjrendszer helyzetéről.
2010. október 16., 14:53
A hét második felében a hegyekben akár hózápor is előfordulhat.
2010. október 16., 13:29
A kormány indítványozza, hogy az Országgyűlés az év végéig hosszabbítsa meg a vörösiszap-katasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében elrendelt veszélyhelyzetet - mondta Bakondi György.
2010. október 16., 11:21
A metodista lelkész a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapítója. A gyülekezet Oltalom Karitatív Egyesülete működteti a Dankó utcai hajléktalanszállót, és több olyan iskolát is fenntartanak, ahol hátrányos helyzetű gyerekek tanulhatnak. A lelkész úgy véli: a mostani keresztény kurzus törvényjavaslatokkal igyekszik visszaforgatani az időt. S miközben a jobboldali parlamenti többség az alkotmányba is belefoglalná Isten nevét, egyre több jel utal arra, hogy a kormány megvonná az állami támogatást a kisebb egyházaktól. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
2010. október 16., 10:25
Benyújtotta a Fidesz az újabb válságadókról szóló törvényt; a Rogán Antal és Lázár János jegyezte önálló képviselői indítvány péntek éjjel került fel az Országgyűlés honlapjára.
2010. október 16., 09:36
Hatvan ember töltötte közösségi szálláson a péntek éjjelt a vörösiszap okozta katasztrófa sújtotta ajkai térségben, de további 900 ember nem tartózkodik otthonában, mert háza, vagy ő maga is megsérült és kórházban van, illetve elővigyázatosságból elhagyta települését – mondta a kármentesítési szóvivő az MTI tudósítójának szombat reggel.
2010. október 16., 08:19
Leállította a fűtést a szolgáltató a székesfehérvári Vásárhelyi úti lakótelepen péntek délután. Húszfokos víz kering csak a rendszerben, és szinte hidegek a radiátorok. A szolgáltató a lakók 8 milliós tartozására hivatkozik, a terület önkormányzati képviselője szerint azonban így akarja rávenni az önkormányzatot, hogy irreálisan magas áron megvegye tőle a kazánházat.
2010. október 16., 07:22
Változékonyra fordul az idő, főként vasárnap várható eső.
2010. október 16., 05:20
Budapest a rémálmok fővárosa címmel közölt riportot a Der Spiegel Budapestről, egy új antiszemitizmus központjának nevezve a magyar fővárost.
2010. október 15., 21:13
Hét év óta először raboltak postakocsit Magyarországon. A rendőrség forró nyomon halad, feltételezésük szerint egy 30 év körüli férfi volt az elkövető – írta a sonline.hu somogyi hírportál.
2010. október 15., 20:33
A löszös partfal megcsúszásának veszélye miatt 41 ingatlan lakóinak kitelepítése vált szükségessé Dunaújvárosban - jelentette be a város polgármestere az ugyancsak veszélyeztetett Ivó utcában. Több helyen már megkezdték a kiköltözést, illetve annak előkészületeit. A szakértői tanulmány szerint a terület élet- és balesetveszélyes, a talajmozgások következtében bármikor bekövetkezhet a partfalcsúszás - közölte Cserna Gábor (Fidesz), hangsúlyozva: azok, akik úgy döntenek, hogy a veszély ellenére maradnak, ezt kizárólag a saját felelősségükre tehetik meg
2010. október 15., 17:49
Magyarországon a lakosság 26,5 százaléka tekinthető minőségi éhezőnek, amely azt jelenti, hogy étkezései során nem jut húshoz legalább kétnaponta - mondta Vajda László, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője Budapesten, az Élelmezési Világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatóján. Magyarországon a minőségi éhezés csökkenő tendenciájú ugyan, de még mindig nagyobb, mint a többi visegrádi országban, az Európai Unió 9,5 százalékos átlagát pedig jóval meghaladja. Ezért is csatlakozott Magyarország 2004-ben az EU segélyprogramjához, amely az éhezést hivatott csökkenteni.
2010. október 15., 16:28
Bakonyi Zoltán nem érzi felelősnek magát a vörösiszap-katasztrófáért, de vannak „erkölcsi kötelességei, amelyeknek eleget fog tenni”. A Magyar Alumínium (MAL) Zrt. vezérigazgatója a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjút.