Kritikus helyzetben a baloldal

- Alighogy nyert Szegeden, máris rárontott saját pártjára. Mi értelme volt?

– Tisztázzunk valamit: az előző hónapokban rendre azt sulykolták a politikai elemzések, hogy az MSZP nem fog túlélni még egy választási vereséget. Szakadhat, széteshet. S mivel a baloldali polgármesterjelöltek közül most egyedüliként győztem megyeszékhelyen, az újságírókat – érthető módon – leginkább az érdekelte: miként látom én a szocialisták jelenét, jövőjét. De egyáltalán nem támadtam az MSZP-t.

- „Lejárt szavatosságú” szocialista politikusokról beszélt. És mindazokra értette, akik az elmúlt húsz évben vezető pozíciót töltöttek be a pártban.

– Minden nyilatkozat kiforgatható, ha csupán néhány szót ragadnak ki belőle. Úgyhogy szeretném egyértelművé tenni: az MSZP csak új arcokkal szerezheti vissza politikai és morális hitelességét. De a párt megerősödéséhez azoknak a tudására, tapasztalatára is szükség van, akik az utóbbi évtizedben a vezérkarban vállaltak ilyen-olyan tisztségeket. Vissza lehet keresni régebbi interjúimat: mindig is ezt mondtam. Bár az kétségkívül boszszantott, hogy a helyhatósági választás utáni napokban az MSZP-vel kapcsolatos közkérdések szinte csak Szili Katalin kilépéséről és Gyurcsány Ferenc önálló platformjának megalapításáról szóltak. Ezért kissé indulatosabban fogalmaztam.

- Konkrétan azt mondta: Szilit és Gyurcsányt is a „múlt emberének” tartja. De ugye nem gondolja, hogy összemosható a két politikus? Szili lelépett, ellenpártot szervez, bár szocialista mandátumát nem volt hajlandó visszaadni. Gyurcsány viszont kijelentette: türelmes, egymásra figyelő vitában kell dönteni a magyar baloldal jövőjéről.

– Én pedig nem tudom megérteni, és ezért is fakadtam ki: ha már új vezetői vannak a pártnak, miért nem képesek ők maguk tematizálni a baloldali politikát.

- Mert talán nem tudják.

– Ez nem igaz. Épp arra akartam ösztönözni az elnökséget: bízzanak már jobban magukban. Hiszen most rajtuk a sor. És ne hagyják, hogy a kizárólagossági viták – amelyek a „politikai tartalom megújítása” fedőnéven valójában egymás ellen irányultak – újra teret kapjanak az MSZP-ben.

- De úgy buzdította a Mesterházy-féle vezetést, hogy közben hadat üzent Gyurcsánynak. Ez nem kizárólagosság?

– Soha nem csatlakoztam egyetlen szekértáborhoz, sem platformhoz. Senkinek nem vagyok az „embere”. Illetve, csak a szegedieké és a magamé. Én pusztán annak a gondolkodásnak üzentem hadat, hogy a pártpolitikát ismét a személyi öldöklések határozzák meg. Nem vagyok hajlandó ilyenekben részt venni. Ha engedünk az efféle céloknak, jobb, ha már most kitesszük a pártszékházra a „zárva” táblát.

- Tényleg nem értem, mi bőszíti ennyire. Gyurcsány ugyanis hangsúlyozta: tiszteletben tartja, hogy ez az elnökség kapott felhatalmazást a párt vezetésére, s árt az MSZP-nek, aki hatalmi versengésbe kezd. Vagyis: saját magára is értette ezt. Másfelől épp a Mesterházy-féle vezetés fogalmazott meg a múlt héten egy vitairatot arról, miként képzeli az MSZP megújítását, és Gyurcsány Ferenc csak jelezte, hozzászól majd ehhez.

– Meggyőződésem, hogy a szocialistáknak igenis össze kell fogniuk, amikor ennyire kritikus helyzetben van az MSZP és a baloldal. Ha belesüllyedünk a lózungvitákba, valóban végünk lehet.

- Ön szerint lózungvita a párt megújításának szándéka?

– A kérdés másként is fölvethető: miért ne lehetne többszólamú néppárt az MSZP? Ha valami eltanulható a Fidesztől, hát leginkább az: úgy szervezték meg a pártstruktúrát, hogy legyen, aki az értelmiséget szólítja meg, más a gazdákat, az önkormányzatokat, a kisebbségeket, és sorolhatnám még. Az MSZP újra és újra azon tépelődik: vajon forduljunk-e balra, vagy inkább legyünk progresszívak. Miért zárná ki a kettő egymást? Hitelessé és sikeressé akkor válhat az MSZP, ha szociáldemokrata pártként törekszik a rendszerkorrekcióra: mindig a társadalmi folyamatok előtt kell járnunk, és sosem lehetünk elégedettek azzal, ami van. Én ezt várom el a párttól. Nem diktátum ez, inkább csak óhaj.

- Csakhogy vannak olyan vélekedések is: egyéni politikai sikerét mintha mindjárt hasznosítani is akarná a pártban, a „megmondóember” szerepében.

– Ódzkodom az intrikáktól. Nem élek vissza a helyzetemmel, nem élem meg fölényként saját győzelmemet. Baloldali vagyok, szocialista, az egyéni teljesítményemet természetesen „fölajánlom” az MSZP-nek.

- Én azért emlékszem olyan politikai elemzésekre, amelyek néhány éve azt taglalták: nem az a kérdés, vannak-e önnek országos politikai ambíciói, hanem az, mikor válik a helyzet alkalmassá, hogy ezeket érvényesítse. Lehet, hogy a mostani megnyilatkozásaival éppen az utat készíti elő magának, egyenesen a pártelnökségig?

– Nincs olyan helyzet, hogy ilyeneken gondolkodjak: 2014-ig Szegeden vagyok „főállásban”, másfelől a következő tisztújítás csak másfél év múlva lesz a pártban. De kijelenthetem: senkit nem akarok leváltani, vagy a helyére kerülni. Az MSZP-ben sajnos megkövesedett az a szemlélet: egy szocialista attól válik valakivé, ha bejut a vezetőségbe. Régi, rossz reflex. A szocialista párt sikere – amelyben persze nagyon is érdekelt vagyok – nem azon múlik, ki milyen posztot foglal el magának. Én sosem álltam be pozícióvadásznak. Ugyanakkor az elmúlt tizenhat évben háromszor választottak országgyűlési képviselőnek, háromszor polgármesternek Szegeden. És ezzel a széles körű politikai legitimációval talán anélkül is beleszólhatok az MSZP életébe, hogy bármilyen párttisztséget vállalnék. Továbbra is azt mondom: akik maradtak, azoknak össze kell tartaniuk, s mindenkinek megtalálni a szerepét.

- Gyurcsány Ferencnek is?

– Rá is értettem. Persze. Az ő tehetségére is szüksége van a pártnak. Miként azoknak a szaktudására is, akik a szocialista frakciót alkotják, és korábban esetleg miniszterek, államtitkárok voltak, vagy a párt különféle tisztségviselői. Ha úgy tetszik: a szakmai szavatosságuk nem járt le, csupán a politikai szerepük kopott meg az idővel. Ismétlem: csak azért rántottam kardot, hogy óvjam az MSZP-t a kizárólagosságra törekvő „én vagy te?”, a „ki kit győz le” típusú gondolkodástól. Nem egymás, hanem a Fidesz ellenzékének kell lenni. Márpedig közeleg az igazság pillanata, amikor a kormány benyújtja a jövő évi költségvetést. Kiderül majd, hogy becsapták a választókat. Mi pedig bizonyíthatjuk: az MSZP nemcsak a számok alapján a legerősebb ellenzéki párt, hanem a szavaiban, tetteiben is. Ezt tartom a legnagyobb feladatunknak.

- De ha csak az ön helyzetét veszszük: vajon lehet-e harcos ellenzéki az, aki Szeged polgármestereként a kormány támogatására számít?

– Először is: a közgyűlésben egyetlen politikai erő sem szerzett többséget. Patthelyzet alakult ki. Vagyis a szegediek egyrészt a folytonosságra szavaztak – újra engem választottak polgármesternek –, másrészt az együttműködésre. Orbán Viktor szegedi látogatásakor, a fideszes polgármesterjelölt kampánygyűlésén azt mondta: nincs sikeres Magyarország sikeres Szeged nélkül. Bölcs gondolat. S a miniszterelnök szavai védettséget is adnak a városnak: ezek után az országos közvélemény fokozott figyelemmel kíséri, miként viszonyul a kormány Szegedhez, hogyan működik a valóságban a „nemzeti együttműködés rendszere”. Mindenesetre a várospolitika sosem szólhat pártos csatározásokról, itt a politikai ellenfeleknek is közösek a városfejlesztési céljaik. Viszont a parlamentben az ellenzék vezető pártjának képviselője vagyok, ami ideológiailag is kötelez. n