Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2011. október 13., 08:32
Semjén Zsolt a katonailag megvert Monarchia és az elhibázott nemzetiségi politika helyett a belső ellenségre hárítja Trianonért a felelősséget. Ilyet csak a két világháború közötti, ott is szélső-jobboldalon állítottak.
2011. október 13., 08:13
Nemrég jelent meg írásunk Kerényi Imre új „előadásáról”. A rendező Orbán Viktor személyes megbízottjaként – ahogy maga fogalmazott a műfajról – „hazafias társasjáték” keretében próbálja propagálni a Fidesz új alkotmányát. Ő találta ki az Alaptörvény Asztalát. Majd felkért festőművészeket, hogy – az alkotmány illusztrálásaként – fessék meg a magyar történelem sorsfordulóit. Ő maga annak tartja például a 2006-os „őszi eseményeket”, a tavalyi vörösiszap-tragédiát éppúgy, mint Nagy Imre és mártírtársainak ’89-es újratemetését. Csakhogy az ’56-os miniszterelnök unokái – Jánosi Katalin és Jánosi Ferenc – közleményben tiltakoztak az elképzelés ellen. Szerintük „az abszurd terv a Rákosi-érát idézi”, s nem kellene a „valóban katartikus 1989-es eseményt a kialakulni látszó új szocreál kultúrhullám államilag kierőszakolt témájává tenni”. Jánosi Katalint, aki egyébként festőművész, arról is kérdeztük: mit szólna nagyapja mindahhoz, ami ma Magyarországon zajlik? SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
2011. október 13., 07:58
Az egész világ a magyar terrorelhárítókon röhög, írják a napilapok, mert Brad Pitt itt forgatandó filmjének fegyverei megfeleltek a nemzetközi előírásoknak, mégis kommandósok rohanták le miatta a vecsési vámterületet hétfő hajnalban.
2011. október 13., 07:29
A Civil Kontroll – Egymillióan a Demokráciáért Egyesület tiltakozik az Új Színház élén elhatározott változtatások ellen. Felhív minden demokratikusan gondolkodó és a kultúra ügyét szívén viselő polgárt: néma tüntetéssel tiltakozzon Tarlós István főpolgármester szakmaiatlan döntése ellen.
2011. október 13., 07:13
Budapesten a szélsőjobboldali Csurka az „Új Színházban“ lesz színházigazgató - tiltakozások Magyarországon és Ausztriában. A „külföldi szemét” helyett „nemzeti drámákat” akar a MIÉP elnöke – írja Michael Schmölzer a Wiener Zeitungban.
2011. október 13., 05:17
Észak felől hidegfront vonul át a Kárpát-medence felett, amely mögött napközben száraz, de hidegebb levegő áramlik fölénk.
2011. október 12., 21:56
Hatszázalékos egyöszszegű kifizetésben részesülnek a nyugdíjasok a most megjelent kormányrendelet alapján.
2011. október 12., 20:11
- Mélységesen meg vagyok győződve arról, hogy eljön a nap, amikor nekünk sikerül, amikor Varsóban Budapest lesz – mondta a választási estén a vereség után Jaroslaw Kaczynski, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) radikális jobboldali párt vezetője. Mi az, ami magyar, és annyira hiányzik Lengyelországban a PiS elnökének? – teszi fel a kérdést a Gazeta Wyborcza című, legnagyobb példányszámú lengyel lap.
2011. október 12., 18:50
A rendőrök szerdán elfogták és őrizetbe vették azt a nőt és férfit, akiknek a gondjára volt bízva a Zala megyei Pacsán később meghalt hároméves kisfiú - közölte a megyei rendőr-főkapitányság az MTI-vel. A gyereket, akinek a szervezetét vírusos tüdőgyulladás támadta meg, nem vitték orvoshoz; az ügyben a rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt nyomozást indított.
2011. október 12., 18:12
Elhunyt Mészöly Dezső; a Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordító életének 94. évében rövid betegség után kedden halt meg - közölte a Magyar Írószövetség szerdán az MTI-vel.
2011. október 12., 17:35
Felgyújtotta magát egy férfi a főváros VIII. kerületében, a Nagyvárad tér közelében kedden éjszaka.
2011. október 12., 16:52
Október 23-án 15:00 órára módosította az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért csoport a „Nem tetszik a rendszer?” tüntetés kezdő időpontját.
2011. október 12., 16:19
Nem teszi vonzóvá a tanári pályát a pályakezdő pedagógusok fizetése – állapította meg jelentésében az Európai Bizottság. A dokumentum szerint a legtöbb országban a tanárok nem tudják megduplázni a fizetésüket a teljes karrierjük során. A legjobb a helyzet Luxemburgban és Dániában, Magyarország a sereghajtók között van a pedagógus-fizetéseket nézve, de van, ahol rosszabb a helyzet.
2011. október 12., 15:40
Közeledik a halottak napja, megemelkedett a virágtolvajok száma.
2011. október 12., 15:13
A 168 Óra címlapján Tarlós István. A fotó az archívumból való. Azon az eseményen készült, amikor a Hősök terén árpádsávos zászlóktól körülvéve Tarlós így köszöntötte a jelenlévőket: Szebb jövőt! Címlapunk aktualitását az adja, hogy a főpolgármester a szélsőjobboldali Dörner Györgyöt nevezte ki direktornak az Új Színházba, Dörner intendánsa pedig Csurka István lesz. Koltai Tamás írásának címe: Szellem a palackból. A cikkíró szerint most nem csupán arról van szó, lesz-e neonáci gyűlöletkeltő színház Budapesten. A tét sokkal nagyobb. Ez most országvizsga is.
2011. október 12., 15:10
A rendszerváltás óta először ismételhet a kormányzó párt Lengyelországban. A 168 Óra stúdiójában Aczél Endre és Nagy Csaba.
2011. október 12., 14:35
A hét végétől napos, száraz, de hűvösebb őszi időben lesz részünk.