"Kíváncsian várjuk, hogy a Fidesz ezúttal mit talál ki"
Október 23-án 15:00 órára módosította az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért csoport a „Nem tetszik a rendszer?” tüntetés kezdő időpontját.
Közleményük szerint a változtatásra azért lett szükség, mert a Fidesz rászervezett a hónapokkal korábban bejelentett tüntetésre, és ezzel veszélyes játékba kezdett. Azzal, hogy az Astoria felé eltorlaszolta a közlekedési útvonalakat, olyan helyzetet teremtett, amelyben nem tudták volna garantálni a várhatóan sok tízezres tömeg biztonságos fel- és elvonulását. A Fidesszel történt rendőrségi egyeztetés eredménytelenül zárult, a Fidesz a hozzá intézett levelekre eddig érdemben nem válaszolt.
"A Fidesz felelőtlen és életveszélyes lépései ellen ezúttal szerencsére könnyű védekezni: 16.00 óra helyet 15.00 órakor kezdünk, kicsivel hátrébb húzzuk a színpadot és rövidítettük a tervezett programot. A magunk részéről mindent megteszünk azért, hogy se egy újabb West Balkán, se egy újabb 2006. október 23. ne alakulhasson ki. Kíváncsian várjuk, hogy a Fidesz ezúttal mit talál ki, hogy ellehetetlenítsen bennünket" – zárul az Egymillióan a magyar sajtószabadságért közleménye.