A magyar terrorelhárítókon röhög az egész világ
Az egész világ a magyar terrorelhárítókon röhög, írják a napilapok, mert Brad Pitt itt forgatandó filmjének fegyverei megfeleltek a nemzetközi előírásoknak, mégis kommandósok rohanták le miatta a vecsési vámterületet hétfő hajnalban.
Az Index szerint valójában a Mid Atlantic produkciós cég még nem bizonyította, hogy az Angliából érkező gépfegyverek, géppuskák, pisztolyok és távcsöves puskák hatástalanítása megfelelt volna a nemzetközi előírásoknak. Steiner Iván fegyverszakértő véleménye szerint nem feleltek meg.
A kommandósok lefoglaltak száz élesnek minősített filmes kellékként behozott lőfegyvert. A World War Z-film itthoni gyártója nyilatkozatstopot rendelt el. Gajdos Béla, a film hivatalos fegyverszakértője csak a produkciós cég álláspontját ismertette eddig: "Az összes fegyverben volt egy szűkítő, így mindegyik csak vaklőszerrel volt működtethető. A fegyverek tulajdonosa angol, így azok az angol jognak megfelelően lettek átalakítva."
2011. október 10.-én a Terrorelhárítási Központ (TEK) visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel tárgyában tett feljelentése alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a lefoglalt fegyverek vonatkozásában szakértők bevonásával indított vizsgálatot, valamint azok behozatalával kapcsolatos dokumentumok beszerzését, értékelését megkezdte. Az üggyel kapcsolatban jelenleg az Iroda mást nem kíván közölni.
Steiner Iván, az egyetlen, névvel nyilatkozó fegyverszakértőnk véleménye ezzel ellentétben az Indexnek azt állította, hogy a nemzetközi előírás szerint a fogadott ország szabályainak kell megfelelni, így négy helyen kellett volna átalakítani a színházi/filmes fegyvert, de mindenképpen el kellett volna érni, hogy az a cső átalakítása után visszafordíthatatlanul alkalmatlan legyen éles lőszerrel történő működésre. Azonban a szűkítőt egy csavarhúzóval vagy kulccsal el lehet távolítani.
Brad Pitt személyes kapcsolata hozta ide a fegyvereket, névtelenséget kérő stábtagok szerint. Négy fegyveres szakember érkezett volna utánuk, akik így most nem jönnek. Steiner, aki már vagy 35 éve Gajdos munkatársa, elmondta, tudomása szerint Gajdos a produkciótól kapott fegyverlistát a szabályok szerint átadta a helyi rendőrségnek, erre kapta meg a produkció a behozatali engedélyt, és két hete felkért egy igazságügyi fegyverszakértőt is. A szakértőnek a fegyverek megérkezése után kellett volna megvizsgálni azokat műszaki és jogi szempontból.
Ha mindez igaz, miért mentek oda a kommandósok? Valószínűleg két szálon futott a történet, nem tudták, hogy van felkért igazságügyi fegyverszakértő, csak azt a fülest kapták, hogy száz darab éles hadifegyver van, és akkor ez az eljárás: kimennek, lefoglalják, beszállítják, megvizsgálják, és a mindezért hivatalosan felelő fegyverszakértőnél házkutatást tartanak, vélekedett Steiner.
Hozzátette: "Ha elmarad a kommandós szál, a szakértőnek - amennyiben megállapítja, hogy ezek nem kellékek, hanem éles hadifegyverek -, el kellett volna indítani az eljárást, amivel hivatalosan Angliába juttatták volna vissza az egész rakományt. Ráadásul vámraktárban tárolták, ami szintén szabálytalan: a tíz fölötti éles fegyvereknek nemcsak a szállításának, de a tárolásának is komoly nemzetközi szabályai vannak". Véleménye szerint tehát korrekt volt a TEK eljárása.
A világ nagy hírügynökségei és lapjai ettől függetlenül a magyar terrorelhárítókon élcelődnek. Miközben Amerikában és Nagy-Britanniában valós terrorfenyegetés miatt tartják készenlétben a speciális egységeket, Németországban 15 gyújtóbombát találtak, addig az Orbán Viktor magántestőrségének tartott terrorelhárítók filmgyári kellékekre rontanak rá kommandós akció keretében. Rajtunk röhög az egész világ.