„Ha elviszed a virágot, rakd a saját sírodra!”
Közeledik a halottak napja, megemelkedett a virágtolvajok száma.
A
Baon.hu beszámolója szerint a kecskeméti Köztemetőben egy idős nő az unokájával kilopta a virágot a virágládából. Félegyházán nem csak elvisznek a temetőkből, hoznak is: sokan a háztartási szemetüket.A kecskeméti Köztemetőt üzemeltető Városgazdasági Kft. felelős részlegvezetője elmondta: sajnos náluk is gyakoriak a virágok eltűnésével kapcsolatos bejelentések. Nem minden esetben lehet azonban egyszerű lopásról beszélni. Egyre gyakrabban tapasztalják, hogy az elhunyt egymással haragban álló hozzátartozói a növényeken élik ki mérgüket. Kihúzgálják, kitapossák a másik által ültetett palántákat – meséli Herczeg Anikó, aki tisztában van azzal is: sokan haszonszerzés miatt „kertészkednek”. A negatív csúcsot egy idős néni állította fel, aki nyilván nem tudta, hogy biztonsági kamerákkal van felszerelve a temető. A néni egy kis gyermekkel – vélhetően az unokájával – a temető díszládáiból ásta ki a palántákat, majd elindult vele a hozzátartozója sírjához. A 43 hektáros, három bejárattal üzemelő, százezer elhunyt nyughelyéül szolgáló kecskeméti Köztemetőben saját őreik, a rendőrök, a polgárőrök és a közterület-felügyelők járőrözéssel próbálják elejét venni a lopásoknak.
Az erdők, dűlőutak mellett Kiskunfélegyháza mindkét temetőjébe is bőven jut a felelőtlen emberek háztartási szemetéből. Odahordják a nyesedéket, zöldhulladékot, de találtak már hűtőszekrényt, televíziót és döglött állatot is. Sokan panaszolják, hogy az előző nap vázába rakott, vagy földbe ültetett virág másnapra eltűnik. Nem egyszer a délelőtt eltemetett halott sírjáról délutánra már a virágok nagy részét elviszik. Volt, aki kiírta: „Ha elviszed a virágot, rakd a saját sírodra!”, De a tolvajok ügyet sem vetettek a papírra. Leginkább az idős emberek tartanak a fosztogatóktól. Főleg amióta megszüntették a portaszolgálatot a Felső-temetőben. Ugyanakkor a sírkertekbe a tiltás ellenére folyamatosan behajtanak autóval, zavarva a temetési szertartást, veszélyeztetve a gyalogosok testi épségét. Időnként kábítószeresek is fel-felbukkannak.