2010. október 1., 17:37

Lakossági bejelentés alapján elfogtak hét embert Gödöllőn: szórólapokat osztottak egy állítólagos gödöllői meleg és leszbikus szervezet nevében. A szórólapon az állt: köszönik a jelenlegi polgármester, Gémesi György segítségét, aki szintén a közösségükhöz tartozik. A három gyermekes családapa rendőrségi feljelentést tett a szórólapozók ellen, és – mivel Gémesi szerint bizonyítottan a Fidesz pénzelte a szórólapozókat – az Országos Választási Bizottsághoz is fordult.

2010. október 1., 16:32

– Szabályszerűen jártak el a rendőrök, amikor egy tiszalúci keresztelőn a hangos zene miatt gumibotot és spray-t használtak - mondta a Miskolci Nyomozó Ügyészség sajtószóvivője. Az akció után mentő vitt el öt romát, köztük egy tizennégy éves lányt, egy egyhónapos gyerekágyas kismamát, és egy nagymamát, rajtuk kívül több mint egy tucat roma érkezett a helyi ügyeletre. A nemrég szült kismamát azért is kellett orvoshoz vinni, mert az egyik rendőr a kapucnijánál fogva húzta a földön. A romák fellebbeznek - írja a Roma Sajtóközpont.

2010. október 1., 15:18

Mások mellett lapunk munkatársa, Krug Emília az Életreceptek, az Iskolapélda, és a Nem vagyok tuti csávó című riportjaiért kapta meg idén a Szegő Tamás díjat. Ezt az elismerést évente adják azoknak a 30 év alatti újságíróknak, akik az írott vagy elektronikus média bármely területén kiállnak az elesettekért, az érdekeik érvényesítésére képtelenekért.

2010. október 1., 14:35

Budapest XIII. kerülete egyike azon kevés helyeknek, ahol esélyesnek számít az MSZP polgármester-jelöltje. Dr. Tóth József 1994 óta áll a kerület élén, munkanapokon már reggel hatkor ott van polgármesteri hivatalban. Hogy Angyalföldön talán mégsem tör át a jobboldal, az elsősorban az ő és az általa létrehozott csapat érdeme, mert míg az MSZP országosan megroppant, ebben a kerületben befuthat a jelöltje. Aki dönthetett volna úgy is, hogy a rossz időkben nem teszi ki a kampányanyagokra a párt logóját, de mégis úgy döntött, bevállalja azt a szegfűt, mert "így tiszta és egyenes."

2010. október 1., 11:32

A Kossuth-díjas írónak a napokban jelent meg új regénye Tavaszi Tárlat címmel. Könyve az ’56-os forradalom utáni hónapokban játszódik. A megtorlások és kiegyezések idején. Azt mondja, valahányszor megjelenik egy új műve, kizárólag aktuálpolitikai áthallásokat keresnek benne. Tévesen. Hisz éppenséggel az irodalom hivatott arra, hogy rövid távú érdekek és ideológiai torzítások nélkül őrizze meg múltunkat a nemzeti emlékezetben. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.

2010. október 1., 08:39

Már csak pár nap az újabb fülkeforradalomig, de mintha a győztesek is belefásultak volna az elmúlt száz-egynéhány napba. Budapest leteperésében talán rejlik még némi izgalom, de vidéken a választás láthatóan nem érdekel senkit. HUSZKA IMRE dél-dunántúli kampánykörképe.

2010. október 1., 05:17

Kim Dzsong Il észak-koreai diktátorhoz és Sztálinhoz hasonlítja Orbán Viktort Molnár Csaba ex-kancelláriaminiszter. A szocialista politikusnál az ütötte ki a biztosítékot, hogy Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője közleményében hallgat arról, hogy Orbán szombathelyi látogatásán találkozott az MSZP polgármesterjelöltjével is. Igaz, Ipkovich György alaposan meglepte őt.

2010. szeptember 30., 21:56

Beperelte csütörtökön a Philadelphiában két magyar halálát okozó tolóhajó üzemeltetőit a felborított vízibusz kapitánya. Gary Fox kapitány azt állítja, hogy a július 7-én bekövetkezett baleset után képtelen dolgozni, mert azóta sem tudott felépülni az elszenvedett testi és érzelmi sérülésekből. A két életét vesztett magyar fiatal, R. Dóra és P. Szabolcs szülei szintén pert indítottak a tolóhajót üzemeltető K-Sea Partners, csakúgy mint Philadelphia városa és mások ellen.