Kis értékű lopásért elzárás: hatott a szigor

A kis értékű lopások visszaszorítása érdekében szigorították a szabálysértési törvényt. Az első jelek szerint van hatása - írja a .

2010. október 1., 20:02

Börtönbe kerülhet augusztus 19-e óta aki húszezer forintot meg nem haladó értékű lopást, sikkasztást, csalást, szándékos rongálást, hűtlen kezelést, követ el. További bűncselekményekre és fiatalkorúakra is vonatkozik a szigorítás, de a köznapi életben az állampolgárokat a kis értékű lopások érintik első sorban.

Kevés még az eltelt idő a megbízható következtetésekre, válaszolta a teol-hu kérdésére Réti László, a Szekszárdi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Az azonban várható, hogy éves szinten több száz plusz esettel találkoznak majd. Ismert elkövető esetében azonnal küldik tovább az ügyet a bíróságoknak. Ha nem ismert a tettes, akkor nyomozniuk kell, rövidebb határidővel.

– Véleményem szerint annak, hogy elzárással is büntethető a kis értékű lopás, biztosan van visszatartó ereje, de csak akkor ha ebben a bíróság is partner. Mi ugyanis hiába fogdossuk össze a szabálysértőket, ha senkit nem ítélnek elzárásra – fogalmazott az osztályvezető.

A munkát a körzeti megbízottak végzik, hiszen a tettes felderítéséhez nagyon fontos a személy- és helyismeret. Példaként mondta el, hogy a kapitányság folyosóján végigmenve minden rendőr tudna mondani 20 nevet, akik rendszeresen követnek el kisebb lopásokat. Úgy tűnik, hogy ezek az esetek augusztus óta csökkentek.

Szekszárdon is van egy figura, aki eddig rendszeresen bement a boltba, összepakolt, majd távozott, de mostanában nem találkoztak vele se az eladók, se a rendőrök. Bizonyos társadalmi réteghez tartozók féken tartására tehát nincs más megoldás, mint az elzárás.

Az is igaz, mondta Réti László, hogy a nyomozás pénzbe kerül, az ilyen esetekben többe is, mint az okozott kár. Társadalmi haszna viszont van, ha a bűnt gyors büntetés követi, fogalmazott az osztályvezető. A lakosság tapasztalja a nulla toleranciát, és nem kell azzal szembesülnie, hogy az állam tehetetlen a piti tolvajok ellen, nem érzi magát olyan kiszolgáltatottnak.