Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2010. december 13., 07:42
A magán-nyugdíjpénztári megtakarítások elvonása ellen szervezett tüntetést vasárnap délutánra a Hősök terére az Az én nyugdíjam nevű civil szerveződés. A demonstráción mintegy ezren jelentek meg, a felszólalók pedig a magán-nyugdíjpénztári rendszerben való maradásra szólítottak fel. A rendezvény műsorvezetője, Kecskés György, a civil szerveződés egyik tagja úgy fogalmazott, megmutatják, hogy hárommillió pénztártag nem engedi "megzsarolni magát". Hozzátette, demonstrációjukkal fel akarják hívni a figyelmet a kormány által tervezett "nyugdíjkolhozra".
2010. december 13., 06:20
Az LMP-s Scheiring Gábor kiborulását ugyan nem kell túldimenzionálni, de a párt fejlődését erősen gátolhatják az ehhez hasonló esetek - mutatott rá Gyömöre Máté a Magyar Progresszív Intézet elemzője, akit a Népszava a két új parlamenti párt halvány teljesítményéről kérdezett. Az elemző szerint a Jobbik sem áll jól: még a magánnyugdíjpénztárak ügyét sem tudták úgy beállítani, hogy az az ő ötletük volt, pedig már az országgyűlési választási programjukban is szerepelt.
2010. december 13., 04:52
Hétfőn keleten erősen felhős, borult égboltra készülhetünk és ott szórványosan, másutt a változó felhőzetből helyenként lehet gyenge havazás, hózápor. A Dunántúlon kissé tovább erősödik a szél, viharos lökések is előfordulhatnak, keleten gyenge marad a légmozgás. A hőmérséklet 0 °C köré emelkedik.
2010. december 12., 21:29
Újraindult a termelés az észak-borsodi BorsodChem Zrt-ben, ahol vasárnap üzemzavar miatt a termelő üzemeket le kellett állítani, és csökkenteni kellett kapacitásukat. A vegyipari vállalat közlése szerint a BorsodChem erőműben, majd a BorsodChem Therm gőzfejlesztő kazánban vasárnap reggel 9 óra 25 perckor fellépő üzemzavar miatt a cég termelő üzemeinek gőzellátása jelentősen visszaesett. Emiatt szükségessé vált a termelés jelentős csökkentése, illetve leállítása. A leállítás során a TDI (toluilén-di-izocianát) üzemben egy impulzusvezeték dugulása miatt kis mennyiségű foszgén jutott az elszívás alatt lévő, zárt épületbe. A társaság hozzátette, hogy a hibát a karbantartók azonnal megszüntették.
2010. december 12., 20:18
Hétfő estig nem várható országos havazás, de a keleti régiókban pár centiméter friss hó hullhat, napközben is többnyire fagypont alatt marad a hőmérséklet.
2010. december 12., 19:00
A magán-nyugdíjpénztári megtakarítások elvonása ellen szervezett tüntetést vasárnap délutánra a Hősök terére az Az én nyugdíjam nevű civil szerveződés. A demonstráción mintegy ezren jelentek meg, a felszólalók pedig a magán-nyugdíjpénztári rendszerben való maradásra szólítottak fel. A rendezvény műsorvezetője, Kecskés György, a civil szerveződés egyik tagja úgy fogalmazott, megmutatják, hogy hárommillió pénztártag nem engedi "megzsarolni magát". Hozzátette, demonstrációjukkal fel akarják hívni a figyelmet a kormány által tervezett "nyugdíjkolhozra".
2010. december 12., 18:38
A péntek esti, monori robbanással kapcsolatban egy szemtanú úgy nyilatkozott az atv.hu-nak, hogy az ágy gyakorlatilag megemelkedett alatta, amikor pedig kinézett az ablakon, egy lángoló ruhájú férfit látott...
2010. december 12., 18:20
A földrajzi távolság sem nagy, de a döntő mégis az emberi kapcsolat. Burgenlandot és Stájerországot nem csak a közös határ fűzi Magyarországhoz, így nem csoda, hogy prominens és magyarbarátságukról ismert személyiségei a vörösiszap-katasztrófa után szinte azonnal a helyszínen voltak. Segítségük nem csak szimbolikus.
2010. december 12., 17:44
Jólét és Szabadság (JeSz) lett az MDF új neve, miután a párt vasárnapi országos gyűlésén a tagok 76 százaléka támogatta a javaslatot.
2010. december 12., 15:51
Négy kisgyereket mentett meg a Dancs-család azzal, hogy felajánlották a hétéves Ádám szerveit a donációs programba.
2010. december 12., 14:21
Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság érdekében kell átalakítani a nyugdíjrendszert. A Facebook-on vasárnap megjelent rövid videóüzenetében a miniszterelnök azt is közölte: nem lesz semmifajta nyugdíjadó, és a jövőben sem a nyugdíjbefizetésekből fizetik majd a folyó kiadásokat. A kormányfő szombaton jelentette be, hogy "A miniszterelnök válaszol"-címmel sorozat indul saját Facebook-oldalán, amelynek keretében az emberek kérdéseire videóüzenetben felel majd. Mint írta, az OVTV forgatócsoportja rendszeresen járja az országot, és lehetőséget ad az embereknek, hogy föltegyék az őket leginkább érdeklő aktuális kérdést az országban zajló változásokkal, a jövővel, a kormány munkájával kapcsolatban.
2010. december 12., 12:46
Szombaton a közutakon a rendőrség összesen 197 közúti közlekedési baleset során intézkedett. Ebből 2 közlekedési baleset 2 halálos áldozatot követelt, 14 súlyos, 31 pedig könnyű sérüléssel járt.
2010. december 12., 10:13
Harminc centiméterre közelítette meg a Tiszán vonuló árhullám az eddig mért legnagyobb vízállást Vásárosnaménynál.
2010. december 12., 10:11
Magyar volt az a hajléktalan férfi, akit pénteken holtan találtak Bécsben – közölte az osztrák rendőrség. Bebizonyosodott a hatóságnak az a gyanúja is, hogy a férfit meggyilkolták.
2010. december 12., 08:54
Nyolcvanéves a Fedett. Nagy F-fel, mert a köznyelv tulajdonnévvé rangosította a margitszigeti sportuszodát. A klinkertéglás épület születésnapja jó alkalom az úszósport néhány szabadon választott eseményének felemlítésére.
2010. december 12., 07:07
Egy kilencszemélyes kisbusz gázolt halálra egy férfit Komárom-Esztergom megyében, Oroszlány és Bokod között – írja a kemma.hu hírportál.