"Politikai pofátlanság, pénzéhség és pálinkafőzés" - Orbán magyarázkodhat
A magán-nyugdíjpénztári megtakarítások elvonása ellen szervezett tüntetést vasárnap délutánra a Hősök terére az Az én nyugdíjam nevű civil szerveződés. A demonstráción mintegy ezren jelentek meg, a felszólalók pedig a magán-nyugdíjpénztári rendszerben való maradásra szólítottak fel. A rendezvény műsorvezetője, Kecskés György, a civil szerveződés egyik tagja úgy fogalmazott, megmutatják, hogy hárommillió pénztártag nem engedi "megzsarolni magát". Hozzátette, demonstrációjukkal fel akarják hívni a figyelmet a kormány által tervezett "nyugdíjkolhozra".
Kijelentette, a politikusokat, nem érdekli, hogy az emberek miből fognak élni 20, 30 esetleg 40 év múlva, csak az új ciklus PPP-je, ami - a szavai szerint - "politikai pofátlanság, pénzéhség és pálinkafőzés". Egy másik felszólaló, Huszti Zoltán bemutatta a miniszterelnöknek a nyugdíjasokhoz írt levelét és feltette a kérdést, hogy a háromszázmillió forintos postaköltséget miből fizették ki.
Újhelyi Tamás, aki Fidesz szavazóként mutatkozott be, emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi kormányerők tavasszal a kampányban ígéretet tettek a nyugdíjpénztárak megvédésére. Kijelentette, hogy több demonstrálóhoz hasonlóan azért tűzött kék szalagot a mellére, mert az a demokráciát és a jogaik megvédését jelenti. Lontai Tamás, a Magán- és Önkéntes Nyugdíjpénztári Tagok Érdekvédelmi Szövetségének elindítója azt javasolta, hogy mindenki maradjon magánpénztári tag, mert akkor biztosabb lehet abban, hogy később megfelelő nyugdíjat kap majd. Bejelentette, hogy az ügyben pertársaságokat fognak alakítani, megszervezik a magánpénztári tagok jogi képviseletét és segítik, hogy a beadványok eljuthassanak az Alkotmánybírósághoz.
Dániel Péter ügyvéd, a Kék Szalag a Jogállamért és a Demokráciáért mozgalom vezetője kijelentette, hogy a választók nem arra hatalmazták fel a kormányt, hogy "lebontsák a demokráciánkat, hogy két lábbal tiporják jogainkat, zsarolással és sikkasztással elrabolják a nyugdíjainkat". Kijelentette: "Minden hatalom tőlünk származik, nem a Szent-Koronától, nem a hétfejű sárkánytól, és nem a hét törpétől". A szónoklatokat többször megszakította az "Orbán, takarodj!" vagy a "Viktor, takarodj!" bekiabálás. A beszédek alatt egyébként többször is a kormányfő távozását követelték, de Kecskés György az esemény vége felé arra kérte őket, hogy ne tegyék, mert a rendezvény hangsúlyozottan politikasemleges.
Nehéz-Posony Márton ügyvéd azt hangsúlyozta, hogy beadvánnyal fordult az ügyben az Alkotmánybírósághoz, mert véleménye szerint a kormány döntései sértik az emberi méltóságot.
A demonstráció résztvevői több transzparenst is kifeszítettek. Egy vörös szalagon a "Nyugdíj-Einstand Nyugdíjkolhoz" felirat volt olvasható, míg egy másikon "Az én pénzem, az én nyugdíjam". Többen rúdra szerelt táblákkal is demonstráltak, ezek egy részét a szervezők osztották ki.
A tömegben feltűnt Tukacs István szocialista képviselő és Török Zsolt, az MSZP szóvivője is. Az esemény végén a résztvevők elénekelték a Szózatot - számolt be az MTI.
A
Fideszfigyelő blog szerintugyanakkor "az MTI hazudik": jóval többen vettek részt a tüntetésen ezer embernél. A Független Hírügynökség például kétezer résztvevőről ír.Orbán Facebook-videóban magyarázza a nyugdíjállamosítást
Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság érdekében kell átalakítani a nyugdíjrendszert. A Facebook-on vasárnap megjelent rövid videóüzenetében a miniszterelnök azt is közölte: nem lesz semmifajta nyugdíjadó, és a jövőben sem a nyugdíjbefizetésekből fizetik majd a folyó kiadásokat.
A kormányfő szombaton jelentette be, hogy "A miniszterelnök válaszol"-címmel sorozat indul saját Facebook-oldalán, amelynek keretében az emberek kérdéseire videóüzenetben felel majd.
Mint írta, az OVTV forgatócsoportja rendszeresen járja az országot, és lehetőséget ad az embereknek, hogy föltegyék az őket leginkább érdeklő aktuális kérdést az országban zajló változásokkal, a jövővel, a kormány munkájával kapcsolatban.
Miről beszél Orbán?
Az első videóüzenetben Orbán Viktora nyugdíjrendszer átalakításáról beszélt. A miniszterelnök két meglehetősen érdekes kijelentéssel indít: nem lesz nyugdíjadó, illetve folyó költségvetési kiadásokat a nyugdíjbefizetésekből ezután sem fizet majd a kormány.A nyugdíjrendszer átalakításáról szóló, hétfői végszavazásra váró törvényjavaslat valóban nem tartalmazza a nyugdíjadó kifejezést, helyette nyugdíj-hozzájárulást említ, ami változatlanul (az eddigi nyugdíjjárulékhoz hasonlóan) 24 százalék lesz. Többleteherről, újabb adó bevezetéséről tehát valóban nincs szó - közölte az
Index.A technikai jellegű változtatás értelme az, hogy a járulékfizetők egy részét - akik nem lépnek vissza az állami rendszerbe - ezzel a "trükkel" lehet kizárni a nyugdíjrendszerből. A nyugdíj-hozzájárulás után ugyanis az államnak nem keletkezik majd nyugdíjjáradék fizetési kötelezettsége. (Orbán arról nem beszélt, hogy a kormány mindenkit egyoldalúan kirekeszt a TB-nyugdíjrendszerből, aki nem a kabinet elképzelései szerint cselekszik.)
A kormányfő másik, a nyugdíjpénzek elköltésére vonatkozó kijelentése a jelenlegi ismereteink alapján egyszerűen nem igaz. A jövő évi költségvetés 529 milliárd forintot tervez elkölteni az államhoz visszaáramló nyugdíjpénzekből, ezzel a hosszú távú megtakarítások egy nem kis részét egyszerűen feléli a kormány. A nyugdíjtervek kapcsán a pénzek ilyen típusú felélését kritizálják a legtöbben, még a jobboldalon is.
Az adóssághegyek miatt kell a pénz
Orbán ezután azt hangoztatta a videóban, hogy a változtatás egyetlen oka az államadósság, amit ezzel a pénzzel csökkenteni lehet.
A miniszterelnök szerint a magyar nyugdíjrendszer korábbi átalakítása azt eredményezte, hogy "az ország a feje búbjáig eladósodott". (Emlékeztetőül: az első Fidesz kormány idején is működtek a nyugdíjpénztárak, az államadósság mégsem nőtt. Az államadósság GDP arányos növekedése a 2002-es szocialista kormányzással kezdődött.)
Orbán a videóüzenetben azt is elmagyarázta, óriási összeget kellett átutalni a magán-nyugdíjpénztárakba, ám a gazdaság eközben nem termelt ezzel arányos bevételt, így a mindenkori államvezetés óriási hiteleket vett fel. Hozzátette: ez a hitel "adóssághegy formájában" nyomaszt bennünket és szinte lehetetlenné teszi az életünket.
A kormányfő szerint ha ez így ment volna tovább, az maga alá temette volna az egész gazdaságot, a gyerekeink jövőjét, a mi jelenünket, és a már nyugdíjban lévők nyugdíját is. Orbán szerint azért kellett beavatkozni, hogy ezt megakadályozzák.
Csábít az állam melege
Az átalakításokról azt mondta: aki visszalép a magánnyugdíjrendszerből az állami rendszerbe és vesztesége volt, annak ezt a veszteséget az állam kompenzálja, "mintha el sem hagyta volna az állami rendszert". Akiknek hozamuk van, és január 31-ig visszalépnek, azok ezt a hozamot adómentesen kivehetik.
Elmondta, aki visszalép a magánnyugdíjrendszerből az állami nyugdíjrendszerbe, annak továbbra is lesz egyéni számlája. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, hogy az egyéni számlavezetés csak a nyugdíjrendszerben jelent garanciát, a magánnyugdíjrendszerben nem. Az állami nyugdíjrendszerben az egyéni számlavezetés biztonságot, garanciát jelent, és egyúttal a befizetések nyomon követését is lehetővé teszik - mondta a kormányfő.
Orbán Viktor szerint az új rendszerben a nyugdíjasok hozzájutnak a nyugdíjukhoz, a nyugdíj előtt állók számíthatnak a nyugdíjrendszerre, és a fiatalok előtt kiszámítható, világos pálya áll majd, időskoruk biztonsága garantálva lesz.
A miniszterelnök azt kérte videóüzenetében az emberektől: bízzanak a kormányban, a parlament döntésében, mert ennek a gazdaságpolitikának az eredményeképpen Magyarország le tudja majd magáról rúgni az államadósságot.