A BKK folyamatosa fejleszti a BudapestGO alkalmazást, ezzel az újítással könnyebb lesz a tömegközlekedés Budapesten.
Télen sok országban kötelező előírás, hogy csak téli gumival lehet közlekedni az utakon. Nyárra nincs ilyen szabályt, azonban most kiderült, miért érdemes mégis nyári abroncsokat felszereltetni.
Az utóbbi időben igazán változékony volt az időjárás, a hétvégén újabb hidegfront várható, azonban lassan melegszik az idő.
Május 11-én korlátozásokra lehet számítani Budapesten, mutatjuk, mely szakaszokat érinti a lezárás.
Egy magassági hidegcsepp zavarja meg átmenetileg a napsütést, de hétvége nagy részén derült, kellemes időjárásra számíthatunk.
2010. december 30., 16:00
Az LMP érthetetlennek és méltatlannak tartja, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök még nem nyilatkozott arról, aláírja-e a parlament által múlt héten elfogadott médiatörvényt.
2010. december 30., 14:55
Az MSZP szerint Magyarország könnyen az Európai Unió fekete bárányává válhat a kormány eddigi, az "egyeduralom kiépítése felé tett" lépései miatt - mondta Kovács László, a szocialista párt alelnöke.
2010. december 30., 14:10
Tavaszig - széles nemzeti konzultáció után - megalkotjuk Magyarország végleges alkotmányát - reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Kovács László (MSZP) csütörtöki sajtótájékoztatójára, ahol azt javasolták a kormánytöbbségnek, hogy halassza el az új alkotmány jövő tavaszra tervezett elfogadását.
2010. december 30., 13:15
Anticiklon alakítja időjárásunkat, a magasban egyre enyhébb levegő áramlik fölénk, de a Kárpát-medence alacsonyabban fekvő részein ebből nem sokat érzékelünk.
2010. december 30., 12:38
A Jobbik szerint nem szolgálja a nemzet érdekét, hogy a Szerencsejáték Zrt. megvásárolja Andy Vajna producer tulajdonrészét a budapesti Tropicana kaszinóban.
2010. december 30., 12:10
Vizsgálatot indított a Médiahatóság a Tilos Rádió ellen egy panasz alapján, mondván a sugárzott zeneszám szövege káros a fiatalokra.
2010. december 30., 11:39
Az ombudsman szerint visszás a terézvárosi csendrendelet, ezért Szabó Máté a szabályozás mielőbbi felülvizsgálatát kezdeményezte. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a VI. kerületi önkormányzat túlterjeszkedett felhatalmazásán, mert helyi rendeletében felülírta a hatályos törvényi szabályozás tartalmi elemeit. A jelentés összegzésében az ombudsman arra mutatott rá, hogy (a korábbi vezetésű) önkormányzat a kerületi lakosok magánszférához való jogának védelme érdekében alkotmányosan aggályos eszközt választott.
2010. december 30., 11:08
A német kormány azt várja, hogy Magyarország átdolgozza a nemzetközileg bírált médiatörvényt - nyilatkozott a Frankfurter Rundschau csütörtöki számában a német külügyminisztérium államminisztere.
2010. december 30., 10:15
A konzervatív német Die Welt írásának bevezetőjében megállapítja, hogy az EU-elnökség féléves turnusváltásai a nyilvánosság számára általában észrevétlenek maradnak, s hogy Brüsszelben senki sem emlékszik olyasmire, hogy egy ország még elnökségének kezdete előtt a címlapokra került volna. Magyarországnak, pontosabban Orbán Viktor miniszterelnöknek most ez sikerült. Röviddel karácsony előtt a magyar kormány olyan törvényt fogadott el, amely a magyar médiát a jövőben a legszigorúbb állami ellenőrzés alá helyezi. A hivatalos Brüsszel számára, amely a sajtószabadságot mint az egyik legfontosabb európai értéket nagy becsben tartja, ez valóságos arculcsapás volt. Azonmód következett is a kemény bírálat Berlinből, Prágából és Luxemburgból.
2010. december 30., 09:31
Nem tudom, eddig hány sajtóreggelit szerveztek nagykövetségeink a médiáról szóló jogszabály ismertetése, európai összehasonlítása céljából, de arra mindenképpen számíthatnak a kommunikációs illetékesek, hogy a Duna-stratégiánál és a romák felzárkóztatásánál népszerűbb újságírói téma lehet a médiatörvény – írja a Magyar Nemzet publicistája.
2010. december 30., 08:33
Pénteken eleinte az ország nagy részén több-kevesebb időre kisüt a nap, de keleten, északkeleten borongós, helyenként tartósan ködös lesz az idő.
2010. december 30., 08:02
Létéért küzd az oroszlányi erőmű és az utolsó magyar mélyművelésű bánya. A hírek szerint az adósságok és a gazdaságtalan kitermelés miatt már decemberben lakat kerülhet a bányakapura. De a szakszervezet és a cég még nem adta fel. Beszállítókkal együtt tízezer ember sorsa a tét. A munkások odafentről várják a jó szerencsét: ki a politikusokig, ki még feljebb tekint. PUNGOR ANDRÁS riportja.
2010. december 30., 07:27
Nyomozást rendelt el a Baranya Megyei Főügyészség egy ügyvéd önfeljelentése alapján.
2010. december 30., 06:31
Elhunyt Lőrincz Lajos jogász, közigazgatás-tudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
2010. december 30., 06:09
Kedden, a koraesti órákban érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy a zalaegerszegi Berzsenyi utcában egy külföldi nőtől két férfi ellopta táskáját, közülük a sértett az egyiket a helyszínen visszatartotta.
2010. december 30., 05:02
Solymosi Frigyes akadémikus, a Nemzeti Kör tagja nyílt levélben szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt a médiatörvény azonnali visszavonására. Azzal érvelt: a sokasodó nemzetközi bírálatok nemcsak Orbánt és kormányát, hanem az egész magyar népet érinthetik. "Nemcsak örökös külföldi kritikusaink ellenérzéseit válthatjuk ki, hanem elveszíthetjük barátaink támogatását, jóindulatát is" – írja Solymosi. A nyílt levelet az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.
2010. december 29., 20:07
Nem mondana ellent a globális felmelegedésnek, ha Közép-Európában a következő években is a megszokottnál zordabbak lennének a telek - hangsúlyozta az InfoRádiónak Ürge-Vorsatz Diana klímakutató. Általában a klímaváltozás által okozott legnagyobb károk a vízhez kötődnek. Szélsőségekkel e téren Magyarországon is számolni kell - figyelmeztetett a szakember.
2010. december 29., 18:35
A belvízkárokat nem fizeti ki a biztosító, még akkor sem, ha minden kockázatra megkötötték a biztosítást. A gazdák kárait az agrár-kárenyhítési alapból térítik meg.