Újabb magyar siker: kiválóan működik a GRBAlpha kisműhold

A gamma-sugárzás észlelésére fejlesztették, magyar-szlovák-japán együttműködésben gépült.

2021. június 21., 10:56

Szerző:

Sikeresen teljesítette missziójának eddigi három hónapját az első magyarok által tervezett asztrofizikai kisműhold, a GRBAlpha.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (ELKH CSFK) tudósai által tervezett, magyar-szlovák-japán együttműködésben megépült kisműhold március 22-én kezdte meg kozmikus útját a kazahsztáni bajkonuri űrrepülőtérről – írta az MTI.

A GRBAlpha nevét a világegyetem legnagyobb robbanásai során (például csillagok felrobbanása-, vagy neutroncsillagok összeolvadása során) létrejövő gamma-kitörésekről (GRB) kapta, mivel célja ezen nagy energiás sugárzások detektálása. Habár a gamma-sugárzás, a látható fényhez hasonlóan szintén elektromágneses sugárzás, olyan hatalmas frekvenciával rendelkezik, amely jelentősen más tulajdonságokat kölcsönöz neki. Ebből fakad, hogy forrásukat igen nehéz meghatározni. Azonban ezen nehézségen is átléptek a CSFK kutatói.

„Ki tudjuk használni, hogy még a Föld kozmikus értelemben vett szűkebb környezetét is csak a másodperc néhány század része alatt járja be a fény: azaz, ha több hasonló műholdat helyezünk el, akkor az észlelt időkülönbségekből háromszögeléses módszerekkel meglepően pontosan megkapjuk a koordinátákat”

– tette hozzá Werner Norbert, aki a projekt tudományos koordinációját segítette.

A magyar fejlesztés azért is rendkívüli, mivel a kifejlesztett kisműhold a maga 10x10x11,3 centiméteres méretével a kereskedelmi műholdakra szerelve is végezheti küldetését. Így nem szükséges egyéni kilövéseket végezni, amely anyagi szempontból hatalmas versenyelőnyt jelent. 

(Kiemelt képünk illusztráció: grbalpha)