Újabb csapás az egészségügyre

Az elmúlt negyven évben annyi "reformot" hajtottak végre, hogy már csaknem a földig lerombolták, szervezetileg és erkölcsi tekintély szempontjából is.

2010. november 13., 23:01

Most a nagy ötlet szerint az agyonterhelt körzeti orvosok nyakába varrnak újabb, oda nem illő feladatokat is? Operálniuk talán még nem kell, de mindenhez érteni szükséges, a rehabilitációs betegek majd az utcán vonszolják magukat a rendelőkbe?

Molnár és Horváth egyéb más jótéteményeik mellett a rehabilitációs osztályok szaporítását hajtották végre, megszüntetve sok gyógyító osztályt.

Arról szó sem esik, hogy több pénzt kapna az egészségügy, "nem kap kevesebbet, mint tavaly", vagyis az ugyanannyi az inflációval együtt annyit tesz, hogy még kevesebb. Megint vízzel akarnak lekvárt főzni? A sok "átcsoportosításból" újra csak zűrzavar lesz.

Réti G. Péter