Sportaréna és filmstúdió is lesz 2024-től az űrben

Hihetetlen projektre készül egy szórakoztatóipari vállalat.

2022. január 21., 06:43

Szerző:

Hihetetlen megoldásra szánta el magát a Space Entertainment Enterprise (SEE), amely a jelenlegi tervek szerint 2024-re megépíti az első olyan űrállomást, amely teljes egészében a szórakoztatásra és a művészetekre fókuszál. A vállalat – amely egyébként Tom Cruise következő, űrben játszódó filmjét finanszírozza – sportaréna és filmstúdió telepítését is vállalta, a Nemzetközi Űrállomás egyik "szárnyaként".

Az űrállomás terveit már be is mutatták a napokban. A SEE-1 névre keresztelt hatalmas modul filmek, televíziós, zenei és sportesemények, valamint olyan művészek, producerek és kreatívok fogadására szolgál majd, akik „mikrogravitációs környezetben szeretnének tartalmat készíteni” – írja a Variety amerikai filmes lap. A létesítmények lehetővé teszik majd a tartalom fejlesztését, előállítását, rögzítését, sugárzását és élő közvetítését.

Tehát nem kizárt, hogy pár év múlva már az űrből streamelt koncerteket, vagy ott készült filmeket nézünk majd.

A SEE egyébként saját tartalmakból álló platform létrehozását is tervezi, így lehet hogy egy saját streaming-szolgáltató is feltűnik részükről néhány év múlva. 

Az űrállomás megépítését az Axiom Space nevű vállalatra bízták, amely 2020 januárjában elnyerte a NASA jóváhagyását a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kereskedelmi, szórakoztatóipari részének megépítésére. A modul az Axiom Station nevű állomáson dokkol majd, amelyen más kereskedelmi vállalkozásoknak is otthont ad, így a tervek szerint az űrturizmus felépítésében is fontos lesz ez a központ. 

Az Axiom állomás ezután 2028-ban elválik a Nemzetközi Űrállomástól (ISS).

Az S.E.E., amelyet Elena és Dmitrij Lesznevszkij vállalkozók és producerek alapítottak az Egyesült Királyságban, jelenleg adománygyűjtési akciót szerveznek. „A SEE-1 egy hihetetlen lehetőség az emberiség számára, hogy egy másik birodalomba költözzön, és izgalmas új fejezetet kezdjünk az űrben” – nyilatkozta Dmitrij és Jelena Lesznevszkij.

(Kiemelt kép: Space Entertainment Enterprise, SEE)