Magyar származású feltaláló kereke is szerepel 2023 legjobb találmányait között

A TIME magazin összegyűjtötte 2023 kétszáz legjobb találmányának listáját, köztük van a magyar származású feltaláló légrugós kereke is. 

2023. november 19., 10:49

Szerző:

Az amerikai TIME magazin összeállította az év 200 legjobb találmányának listáját, melyekből azokat állította össze a HVG, amelyek a fenntarthatóság terén kiemelkedők. A magyar származású Kemény Zoltánt egy gumiabroncs-hulladék telep füstje után érezte úgy, hogy ideje lenne a régi gumiabroncsok helyett valami újat létrehozni – ezek ugyanis nem csak akkor veszélyesek, ha meggyulladnak, lévén a kopásuk közben mikrorészecskék is leválnak. Így kifejlesztette a légrugós kerekeket (Air Suspension Wheels): ennél egy acélmag körül acél vagy poliuretán futófelület van. A kerekeket száz százalékban újrahasznosított anyagokból készítik, és például a bányászatban is alkalmazzák, ahol jelentősebb a gumikopás mértéke.

A Pivot Bio az alternatív műtrágyája, mely a Proven 40 OS nevet kapta, természetesen előforduló mikroorganizmusokat alkalmaz, melyek a növény gyökérzetében élnek, és nitrogént bocsátanak ki. Az alkalmazásával sem kell foglalkozni, mert már a kukorica vetőmagjához adva jut el a gazdákig. A cég kisebb környezeti terhelést és jobb terméshozamot ígér.

A Tidal, ami egy víz alatti, mesterséges intelligenciával működő kamera. Ez a lazactenyésztők számára lehet hasznos, hogy fenntarthatóbbá tudják tenni az eljárásaikat. Például azt is pontosan követni tudja, hogy mennyi élelemre van szükségük a halaknak – így csökkentve a hulladéktermelést. A megoldást az egyik legnagyobb lazactenyésztő cég már alkalmazza is Norvégiában.

A Dalan Animal Health vakcinája a méheket veszélyeztető nyúlós költésrothadástól hivatott megvédeni a kolóniákat, mely egy súlyosan fertőző betegség, ami egyszerre akár 60 ezer méhcsaládot is elpusztíthat. A cég által kifejlesztett, és januárban az amerikai mezőgazdasági minisztérium által engedélyezett védőoltásról mi is beszámoltunk. Röviden arról van szó, hogy a gyógyszert a méhek eleségéhez kell keverni, mely így bekerül a méhpempőbe, amit a királynő elfogyaszt – így az utódai már bizonyos mértékben immunisak lesznek a betegséggel szemben.

A méhekre az atkák jelentik az egyik legnagyobb veszélyt, egészen pontosan az ázsiai méhatka. A parazitákkal azonban leszámolhat a mesterséges intelligencia, a Beewise által fejlesztett kaptár ugyanis az MI-vel, vegyszerek nélkül, hőkezeléssel veszi fel a kesztyűt, miközben a méhekben nem tesz kárt. A várhatóan a jövő évben forgalomba kerülő BeeHome 4 szüntelenül monitorozza, valamint optimalizálja a körülményeket a kaptárban.

A tudósok ezt akarják felgyorsítani, hogy még több szén-dioxidot lehessen ily módon megkötni, noha ez nem egy különösebben egyszerű folyamat. Erre kínálhat megoldást az Eion algoritmusa, mely a talaj „ujjlenyomatát” vizsgálja olyan nyomelemek után, melyek azt jelezhetik, hogy az a talaj mennyi szén-dioxidot távolított el. 

Míg egy hagyományos műhold legfeljebb annyit tud megállapítani az űrből, hogy hol van erdő, a Pixxel műholdjai a hiperspektrális képalkotási technológiájuknak köszönhetően a fafajok azonosítására is képesek, sőt: azt is meg tudják állapítani, hogy a falevelek mennyire egészségesek.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)