Magyarországon is elérhető az új influenzavírus tesztje
Két cég is jelezte Magyarországon, hogy megbízhatóan képes kimutatni az új típusú influenzavírust; a GenoID Kft. az amerikai járványügyi központ által kifejlesztett teszt elérhetővé válásáról tájékoztatta az MTI-t, míg a Diagon Kft. azt közölte, hogy felkészült a molekuláris gyorsteszt előállítására.
A vizsgálat a legmodernebb molekuláris diagnosztikai eljárásokat alkalmazza, a technológiával nagy biztonsággal azonosítható az új típusú influenza akár már két óra alatt is - mondta el Nyírő Miklós, a GenoID Kft. biotechnológiai társaság ügyvezető igazgatója, aki hozzátette: az eljárás annyiban jelent újdonságot, hogy kimutatható: nem egyéb, hanem az új típusú influenzavírus jelent meg a szervezetben.
A tesztet az Amerikai Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Járványügyi Központja (CDC) fejlesztette ki, és az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) sürgősséggel engedélyezte.
A szolgáltatás a GenoID Kft. és az Applied Biosystems Magyarország Kft. együttműködésében valósul meg, és a lakosság számára is lehetővé válik, hogy a GenoID-dal szerződésben álló laboratóriumban a tesztet elvégeztesse. A vizsgálat során torokváladékot vesznek és a teszt segítségével akár két óra alatt lehet eredmény. Egy vizsgálatért 9 ezer forintot kell fizetni.
A Diagon Kft. arról tájékoztatta az MTI-t: a cég felkészült rá, hogy olyan molekuláris diagnosztikai gyorstesztet állítson elő a H1N1 vírus diagnosztizálására, amelynek segítségével a jelenlegi három nap helyett két óra alatt kimutatható a vírus. A Diagon jelenleg is rendelkezik hasonló vírusos megbetegedések hatékony szűrését lehetővé tévő világszínvonalú technológiával - közölte a cég.
Mint írták, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a közelmúltban tette közzé a H1N1 vírus szintetizált DNS-ét és a tesztek előállításához szükséges diagnosztikai metodikát, amely úgynevezett PCR analízist ír elő. Ez az eljárás a hagyományos mikrobiológiai módszerekhez képest jóval rövidebb idő alatt hoz eredményt, és minimálisra csökkenti a fertőzést tévesen kimutató diagnózisok számát.