Lemaradt egy brosúrával
1955 őszén jelent meg Párizsban a PUF többmilliós példányban terjesztett zsebkönyvsorozatában (Que sais-je? – Mit tudok?) az Histoire de la Hongrie (Magyarország története) című kötet. A pályafutását kezdő újságírónak feltűnt, hogy a szerző, Émile Tersen „lemaradt egy brosúrával”. THOMAS SCHREIBER visszaemlékezése.
Hosszú évtizedek óta a Que sais-je? sorozat kötelezően 128 oldal terjedelmű zsebkönyvei (több mint 3500 cím) a francia könyvkiadás bestsellerei közé tartoznak. A Presses Universitaires de France (PUF) ügyel arra, hogy a politikai, gazdasági, társadalmi, tudományos és egyéb tárgyú kérdésekkel foglalkozó valamennyi kisenciklopédia szerkesztését elismert szakemberre bízzák. Politikai nézeteitől függetlenül.
Mivel pedig a PUF alapítói egyetemi tanárok voltak, a Que sais-je? sorozat szerzői között nem véletlenül van sok professzor. Így kérték fel Émile Tersent 1955-ben a Magyarország története megírására. A Sorbonne tanára, a francia munkásmozgalom történetének kitűnő ismerője köztudomásúan rokonszenvezett a magyar népi demokráciával, és cikkeit a kommunista sajtóban előszeretettel idézték. Ennyit az előzményekről.
Tersen tehát megírta a Que sais-je?-könyvecskét, a sorozat 678. számú darabját. A L’Humanité, a francia kommunista párt lapja méltatta is, és a Francia–Magyar Baráti Társaság fogadást adott tiszteletére.
Ám e sorok írójának feltűnt, hogy a jeles történész lemaradt egy brosúrával. Tudniillik a zsebkönyvben az 1949 szeptemberében kivégzett Rajk László még az imperialisták ügynökeként szerepel, és Tito még mindig a hírhedt „láncos kutya” – pedig a Que sais-je? megjelenésekor már rehabilitálták őket. Miután a Le Monde-ban egy glosszában felhívtam erre a figyelmet, a PUF legnépszerűbb sorozatának történetében valószínűleg először – mintha csak Moszkvában lettünk volna! – egyszerűen kivágták az oldalt, és helyébe újat ragasztottak, korrigált szöveggel. Magyarázat nélkül.
Időközben az 1919-es Tanácsköztársaság – Moszkvában a harmincas évek végén kivégzett és a buzgó francia kommunista szerző által lepocskondiázott – vezetőjéről, Kun Béláról is kiderült: végeredményben nem rossz fiú, a sztálini személyi kultusz áldozata. De ezt a Le Monde-ban közölt újabb glosszám révén még inkább ismertté vált Tersen professzor nem tudta.
A neves kiadó presztízskérdést csinált az ügyből, és a Magyarország történetének harmadik, korrigált változata is megjelent. Ugyancsak a 678. számmal, a leghalványabb utalás nélkül a „javításra”. Majd egyik napról a másikra kivonták a forgalomból.
Néhány évvel később a kommunistabarátsággal nehezen vádolható magyar származású Henry Bogdan professzor személyében új szerzőt kértek fel, aki végre egy „megbízható” változatot készített. Majd 1996-ban Szávai János professzor – aki a rendszerváltozás után az Antall-kormány párizsi nagykövete volt – írt egy harmadik Magyarország-kötetet a Que-sais-je? számára. De már egyik kötet sincs forgalomban, és nem szerepel a PUF Que sais-je?-katalógusában. Esetleg antikváriumban hozzáférhetőek, akárcsak Emil Tersen „művének” első, második vagy harmadik változata.
Rendkívül fontos lenne, ha a fiatal magyar frankofon történészek egyike a PUF változatlanul népszerű Que sais-je? sorozata számára készítene egy kötetet. Tudomásom szerint erre van igény. De nem irigylésre méltó feladat. Különösen, ha az országimázs szempontjából nagy fontosságú kötet utolsó fejezetében illene hivatkozni egy bizonyos Alapokmány preambulumára, és négy évtizedet kitörölni a magyar történelemből.
