Kevesebb tudás kell: lazítanak a szakvizsgán

A jogi szakvizsgáról új kormányrendelet készül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban. A Magyar Nemzet szerint az új szabályozás januártól lépne hatályba. A jogi szakvizsga egységes marad.

2011. szeptember 9., 15:41

Közömbös, hogy valaki bíró, ügyész, ügyvéd, közjegyző vagy jogtanácsos lesz-e, ugyanazokból a tárgyakból kell vizsgáznia. A kormányrendelet újdonsága, hogy a jelöltek eldönthetik, hogy milyen hivatásrendi bizottság előtt adnak számot a tudásukról - írta az MTI a Magyar Nemzetre hivatkozva.

A következő évtől három írásbeli és egy szóbeli vizsgát kell tenniük a jelentkezőknek, eddig ez fordítva volt. Az írásbeli vizsgák az elméleti tudást mérik és tesztjellegűek lesznek. A szóbelin a szakvizsgázó - az eddigi rendszerrel ellentétben - gyakorlati felkészültségéről ad számot. A szóbeli vizsgáztatás Budapesten lesz, az írásbeli a vidéki egyetemi központokban is letehető.
Újdonság az is, hogy az írásbeli vizsgákra már az egyetem elvégzése utáni hároméves joggyakorlat második éve után jelentkezhet a jelölt, s ezeket a harmadik évben leteheti. A három vizsgatárgy közül kettő - a polgári és büntetőjog - lesz kötelező, a harmadik két további tárgy - alkotmányjog és Európa-jog - közül választható. A rendelet januártól lépne hatályba, de 2013 januárjáig még a jelenlegi rend szerint is lehet vizsgázni - írja a Magyar Nemzet.