Horthy szobra

Alig két nappal az ünnepélyes felavatás után beváltotta fenyegetését, és leöntötte vörös festékkel a Somogy megyei Kerekiben felállított Horthy-szobrot Dániel Péter ügyvéd, aki a Facebookon közzé is tette az „eredményt”.

2012. május 23., 12:29

cOLOMBUS: Festékkel leönteni?! Ez nem volt okos dolog. Benzin, az sokkal jobb. A nagyapámat az orosz hómezőre küldte Horthy.

sajla48: A Dániel Péter által most és régebben is alkalmazott módszerek talán nem a legízlésesebbek. De unortodox szédelgők ellen józan ésszel és tiszta fejjel meglehetősen reménytelen harcolni.

javito: Éljen Horthy! Má’ meghalt? Hál’ istennek. Biztos? Tömeggyilkos háborús bűnösnek nem jár szobor egy demokratikus jogállamban. Itt jár. Nem festék kellett volna, hanem pár tonna csont, útként a szoborig – kiegészítve a névsorral.

Dr Smart: Tudom, hogy ezzel nem leszek népszerű, de én nem értek egyet Dániel Péter cselekedetével. Hasonlóképpen gondolkozom, mint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ), amely világossá tette: az antifasiszta megnyilvánulásokat is csak demokratikus keretek között tartja megfelelőnek.

igor06: Vitatkozhattok itt Horthyn, a kurzus már döntött: megkezdték a rehabilitációt. Akinek ez nem tetszik, annak jelenleg két lehetősége van a véleménye kifejtésére. 1. Idekapar néhány gondolatot a 168 Óra fórumára, mint ahogy mi is néhányan, aztán minden megy tovább. 2. Vesz egy kis vörös festéket... Az utóbbiban persze vannak fokozatok, mert hát ugye léteznek vízben oldódó, környezet- és gyerekbarát, már-már ehető festékek, amelyeket egy kis lágy esővíz nyomtalanul eltüntet. Kezdőknek ezt ajánlanám. És vannak ugye a diszperziós vagy még inkább az oldószerbázisú, kifejezetten nagy hatású favédő szerek (mert „vitéz kőbányait” fából próbálták újraéleszteni, mint Pinokkiót). Szóval egy jobbféle vörös színű favédő festék iszonyúan idegesítő tud lenni, ha el akarják távolítani, mert mélyen beszívódik a fa szerkezetébe...

Levendula81: Ez aljasság! Miért ne lehetne itt Horthynak szobra? Az, hogy rossz időben lett kormányzó, nem az ő hibája.

tsz elnok: Ez nem aljasság! Dániel Péter névvel, címmel, fényképpel vállalja tettét. És a te elvtársaid hányszor öntöttétek le Károlyi szobrát vörös festékkel? Névtelenül, fénykép nélkül. Még Churchill szobra sem úszta meg, pedig őt aztán elég nehéz baloldalisággal vádolni.

lencsilencsi: Horthy ’93-as újratemetése óta – amelyen Boross Péter akkori belügyminiszter is részt vett „magánemberként” – tudni lehetett, hogy ide fog vezetni a dolog. Aki ezt nem látta már akkor, az vak.

davidoff90: Nem értettem egyet azzal, amikor a Jobbik kipával „díszítette fel” a Károlyi-szobrot. Elítéltem a rongálásokat, a tojásdobálást. A vörös festékkel való leöntést hasonló színvonalú tiltakozásnak tartom. Attól, hogy a szélsőjobb eszközeivel harcol valaki a szélsőjobb egyik toteme ellen, még nincs igaza.

Hajcihő: Az a politikai kurzus pedig, amelyik nem határolódik el Horthy bálványozásától, önmagáról állít ki – a ma Európájában elfogadhatatlan – bizonyítványt. Azt manifesztálja, hogy semmit nem értett meg a múltunkból, semmit nem ért a jelenünkből, és bárgyúságával lerombolja a jövőnket. Ehhez képest a piros festék – mint a tiltakozás populáris és látványos kifejeződése – a legkevésbé sem tűnik ízlésficamnak. Ámbár kétségkívül létezhetnek elegánsabb megoldások is, viszont a hatékonyságuk – mint már párszor megtapasztalhattuk – a nulla felé konvergál. Aki pedig úgy véli, hogy fontosabb elegánsan a kutyát sem érdeklő kritikát gyakorolni, mint – kétségtelenül alpári módszerrel – a közvéleményt telibe találni, az két dologgal soha ne foglalkozzon: üzlettel és politikával. Bizony, Dániel Péter jobb politikus, mint a demokratikus oldal legtöbb mérlegelő, hezitáló, elegánsnak látszani akaró országmentője. Számomra úgy tűnik, nagyon magányos küzdelmet folytat. Pedig a mi finnyás értelmiségünk nyugodtan mellé állhatna. Dániel eredményes, mert jobban tematizálni tudta az országot egy kis vörös festékkel – korábban néhány kaszinótojással –, mint a demokratikus oldal politikusainak sokasága! Dániel elérte, hogy a szobrot eltávolítsák. Az összes demokrata politikus pedig semmit nem ért el az elmúlt két év alatt. Akkor kinek is van igaza? Már ha fontos, hogy a politizálásnak legyen eredménye. Tényleg fel kellene ébredni végre, és úgy megszólítani a sokaságot, ahogy az megérti!

Mist: A gödöllői Grassalkovich-kastély parkjában, egészen hátul – nem tudom, mióta – áll egy Horthy-szobor. Amikor arra járok, mindig „megtisztelem”. A barna pestis már a kertek alatt kullog.

tapasz13: Tárgyak ellen gyűlöletet érezni, tárgyakon állni bosszút – pótcselekvés. Nekem némi önelégültséget okoz, ha egy ilyen gnóm jelzi Horthy dicsőségét. Mindenesetre nem a szobrokat kell megbélyegezni, hanem azokat a hígagyúakat, akik Szálasit, Horthyt rehabilitálni akarják.

Falusi: Demokráciákban nem népszokás a robbantgatás vagy a szoborpingálás. Ha ez a Dániel nevű úriember akár egyedül, akár harmincadmagával odatelepszik a szobor köré, felállít egy sátrat, elkezd aláírásokat gyűjteni egy népszavazásra, azt elfogadom, támogatom, sőt, egyet is értek vele. Ezzel nem.

Csikar: Ebben a helyzetben nem hiszem, hogy az aláírásgyűjtés a megfelelő tiltakozási forma. A hatalmi szervek által támogatott, hadüzenettel felérő gaztettre csak oly módon lehet reagálni, ahogyan a Gömbös-szobor esetében is megtörtént. Megdöbbentő, hogy le akarják járatni azt az embert, aki a fenyegetettséggel dacolva vállalta és bátran magára is vállalta azt az akciót.

nonest: Elöljáróban tisztázzuk: teszek ERRE a demokráciára! Dánielt egy pozőrnek tartom, viszont a magyar „demokrácia” olyan fokig erodálódott, hogy már csak az erős reakciók lehetnek figyelemfelhívóak és némileg sikeresek.