Hitler szülőháza
A Geburtstag Nr. 1., az egyes számú születésnap zászlódíszes parádéját a Harmadik Birodalom protokollrendje a Führernek tartotta fenn. Az ötvenediket a háborús nyitány eufóriájában ünnepelték. A századikra már csak titkon készülődhettek hívei. Szülővárosában, az ausztriai Braunau am Innben akkor is, most is körülnézett BOKOR LÁSZLÓ.
Az a nap nálunk is családi ünnep volt, lévén, hogy – ilyen a véletlen – apám is ugyanaznap, 1889. április 20-án született. Korai halála után – amely nem volt független a hitlerájtól – mindig került mécses az ablakba, kivéve bécsi éveinket, nehogy már félreértést okozzunk. Valahányszor az osztrák csücsök felé utaztam, két változás ragadta meg figyelmemet. Előbb a „kihegyesedő” tájé, aztán a dialektusé, amely Innsb-ruck után már olyan bajorosan hangzik, mint Vorarlbergben a schwitzerdütsch. Ez volt az igazi áthallás.
Itt, a kis bajor–osztrák határvárosban érinthette meg a nagynémet birodalmi vonzalom az ifjú Schicklgruber (Hitler) Dolfit, méghozzá annyira, hogy már művészfiaskói közepette átköltözött II. Vilmos egyik garnizonjába. De hogy a háborúban miként szerzett aztán – a leginkább parancsnoki bunkerekben dekkoló futár-káplár – vaskeresztet, éppúgy rejtélyes, mint rendőrügynöki dossziéjának eltűnte a müncheni levéltárból.
Náci sablon
Ám az emlékek szelekciója két lábon jár – állapíthattam meg már húsz éve Braunauban. Nemtörődömség párázott az egymás arcát vizslató veteránok s a minden balhéra kapható szkinhedek szemében. A kialakult koreográfia szerint az öregeknél úgy jártak kézből kézbe a cakkos amatőr képek, mint a dzsointok szájról szájra a kigyúrt ifjoncoknál.
Emlékszem a nyitott bogárhátúra: magnójából katonakórus zengte a „wir gegen Engeland”-ot. Akciójeladásnak véltem, holott csak figyelemeltérítés volt. Két rendőrautó is üldözőbe vette, mialatt az őrizetlenül maradt pihenőpark Buchwald-székeire valaki egy gyerekkocsiból újságokat rakott ki. Náci lapok utánnyomásait. Aztán jött egy görkorcsolyás, kezében sablonnal: horogkeresztekkel sprayzte keresztül az antifasiszta ellenerő stilizált útjelzőit. El is tűntek a „Weimar-Buchenwald 7 km” feliratok.
Délben újabb trükk. A monoton kocsiforgalomba kürtszó hasít. Egy rézfúvó vált át a skálázó improvizációból a Happy Birthdayre. De mindez beleúszik egy bőrdzsekis motoroshad fülrepesztő bőgésébe. A felspécizett és felfúrt kipufogócsövű Harley Davidsonok úgy dübörögnek (ötvenen ha lehetnek), mintha egy tankhadosztály érkezett volna. Anschluss-hagyománytúra via Wien. A zajártalmakat leszámítva szabályosan közlekednek, sávtól sávig kitöltve az útpályát, az meg, hogy mindannyian krómozott Wehrmacht-sisakot viselnek, belefér (akkor még belefért) a tradícióból és türelmességből gyúrt rendszabályokba. Színesítette akkor élményeimet egy lovagkeresztes hadfi temetési menete, amelyen lendültek a karok a Wacht am Rhein dallamvégein, és láttam a lóvá tett Mein Kampf-vásárlókat, akik egy hasoncímű paperbacket kaptak, de azt éppenséggel a Svédországba emigrált antifasiszta Erwin Leiser írta.
Nicsak, Adolf!
Munkaidő után élénkül az utca, zsong a promenád. Bizonyos csoportosulások is kialakulnak, ám lévén, hogy Braunau határváros, a féken tartás/megelőzés gépezetébe néhány bajor járőrkocsi is bekapcsolódik.
A zöld ruhás zsaru ismeri övéit, tudja, kit kell kiemelni és visszatanácsolni a túlpartra. Nincs messze a híd.
Ideje volt, hogy az Adi-házat (itt így hívják) is szemügyre vegyem. Épp időben érkeztem. Az épület földszinti ablakrácsainak egyikéből bukéta és egy Führer-portré kandikált ki. Rövid volt a rendőrök tépelődése. Gyorsan mehetett a füldugós avizó, általa pedig a bűnjel a rendőrautó csomagtartójába. De egy szemfüles fotós még elkapta a megelőző pillanatokat, sokszorosára emelve a Profil magazin példányszámát a „Kiek mal (Nicsak) Adolf” aláírású címlapképével. Hozzá Helmut Viska írt glosszát epébe mártott tollal. (Ámbár – jut eszembe most, annyi év után – azok a bizonyos, intézkedéseket megkönnyítő, ordas eszmék elé gátat emelő törvények, ideértve a rémtettek tagadásait, akkortájt léptek hatályba odaát. Amelyek itt még elfogadásra, kihirdetésre várnak.)
Esti hangoskodók közt óhatatlanul vagyok fültanúja a Gasthof zum Goldenen Stern asztalánál a vitának akörül, miszerint „mégiscsak tarthatatlan, hogy a technikummá vedlett führeri szülőházban ha valaki látni szeretné, hol ringott a bölcső, egy közönséges tanteremben találja magát”. A taktikai lépések és pénzügyi tervek, a házi múzeummá alakítás rögeszmés stratégiai körvonalazása közben hagytam ott akkor félig fogyasztott vacsorámat és az egész várost. Nem gondoltam, hogy két évtized múlva újra felkeresem...
A „vezér és kancellár” világrajöttének helyszínét úgy képzeltem el 2009. április 20-án, hogy hecckampányok sokasága fog afféle választóvonalat húzni az Inn partján, amilyen megosztottság nálunk is tapasztalható volt a Hollán Ernő utcai összeakaszkodáskor a Szálasi háza táján. Annyi már átszivárgott a különféle hírcsatornákon, hogy a Nationale Volkspartei – a szélsőjobb gyűjtőpártja – most már tisztes pénzügyi fedezettel és buzgalommal készül egy az idegenforgalmat is fellendítő zarándokhely létesítésére. Látom is, hogy igyekezetük jegyében verhetett itt már előőrsszállást a Thor Steinar-féle monstre üzletház a germán mitológia, a kultikus német múlt valóságos és művi emléktárgyainak terjesztésére.
Ama régi április 20-án délelőtt tíz óra tájban már izgalom ülte a húszezres kisváros utcáit – most viszont egészen más előjelek tapasztalhatóak. Mindenekelőtt csönd, másfelől lanyha forgalmú belső negyedek, és a frissen renovált „Adi-ház” parkolójában mindössze két autó. Vele szemben BP rendszámú (Bundespolizei) mikrobusz tükörablakkal, amely mögött talán videók dolgoznak. Pincér informátoraim elmagyarázzák, hogy ők is nagy forgalomra számítottak, és tessék, én iszom ma az első kávét. Aztán kiderül, hogy az ünnepi programnak elébe vágott egy rendkívüli esemény. „Olyan demonstráció hullámzott végig a vidéken 18-án, amilyet csak a tévében látni. A »nácik, kifelé!« jelszót együtt harsogták a tüntetők, sok ezren voltak, és ilyet még nem látott a világ: együtt masíroztak szakszervezetiek és katolikusok, szocialisták és kommunisták...”
Húsvéti víkend
Ez vezethette a polgármestert és a helyi rendőrfőnököt is arra, hogy 20-ára betiltson mindenfajta gyülekezést, nyilvános rendezvényt. Braunaunak – úgy látszik – elege lett a jobboldal csöndes és alattomos térhódításából: náci röpcédulák helyett közös, béketeremtő felvonulásokra invitálnak Passauba és Linzbe.
Nagypénteki csönd uralta aznap az Inn partját. Mintha a húsvéti víkend egy héttel tovább tartott volna.
