Három jelölt az Akadémia elnöki posztjára

Nincs változás a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöki posztjára előterjesztett személyek vonatkozásában, a jelölőbizottság Lovász László matematikust, Maróth Miklós klasszika-filológust és Németh Tamás agrokémikust javasolja az MTA jövő heti közgyűlésén.

2014. május 1., 09:19

Vizi E. Szilveszter, a jelölőbizottság elnöke, az MTA volt elnöke szerdán az MTI-nek elmondta : „Május 6-án 11 órakor Pálinkás József, az MTA jelenlegi elnöke zárt ülést rendel el, ezután előterjesztem, kiket javasolunk, és titkos szavazással fogjuk megválasztani a Magyar Tudományos Akadémia új vezetőjét, aki az intézmény történetében a huszadik lesz a sorban.”

Megjegyezte, hogy az elnöki posztra többen is jelölést kaptak, de a jelölőbizottság hármukat tartotta leginkább érdemesnek előterjeszteni. A jelölőbizottság a többi akadémiai tisztségre is legalább két-két nevet terjesztett elő. Főtitkárnak Török Ádám közgazdászt és Csépe Valéria pszichológust, élettudományi alelnöknek Freund Tamás neurobiológust és Kosztolányi György klinikai genetikust, társadalomtudományi alelnöknek Vékás Lajos jogtudóst és Csépe Valériát, természettudományi alelnöknek pedig Szász Domokos matematikust és Blaskó Gábor vegyészmérnököt jelölték.

Vizi E. Szilveszter hozzátette: megválasztják a főtitkárhelyetteseket, a doktori tanács tagjait és póttagjait, a felügyelő testület tagjait, a könyv- és folyóirat-kiadó bizottság elnökét és tagjait, a tudományetikai bizottság tagjait, valamint a vagyonkezelő testület tagjait – írja a hirado.hu.

A jelölőbizottság elnöke kitért arra, hogy a törvény értelmében ha a kétszer három éve eltelik egy tisztségviselőnek a poszton, nem pályázhat ugyanarra a pozícióra, de másikra lehet, erre van is példa. „A titkos szavazás elektronikus úton zajlik le, vagyis nagyon gyorsan ki tudjuk hirdetni, ki az MTA új elnöke. Valamennyi közgyűlési tag, tehát az akadémikusok, illetve a kétszáz küldött szavaz. Mintegy 350 akadémiai tag van, így összesen 550 körüli a voksolni jogosult közgyűlési tagok száma. A határozatképességhez a mintegy 550 tag felének plusz egy főnek a jelenléte szükséges” – szögezte le Vizi E. Szilveszter.

Elvileg a helyszínen is lehet még jelölni posztokra, de ehhez a közgyűlés előtt írásban több akadémikusnak vagy küldöttnek módosító indítványt kell beadnia.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.