Forró víz gyorsan és gazdaságosan – Így válassz vízforralót

A vízforralók ma már a konyha alapfelszereltségének számítanak, hiszen gyors, kényelmes és energiatakarékos vízmelegítést tesznek lehetővé. Ha ez idáig nem használtál ilyen készüléket, ideje beruháznod egybe, hiszen rá fogsz jönni, hogy a napi rutinodat még egyszerűbbé tehetik. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, amelyek a vásárlás során a segítségedre lehetnek.

2023. február 6., 08:52

Szerző:

A méret nem a lényeg, de nem is lényegtelen

Ha úgy döntöttünk, hogy vízforralóra van szükségünk, elsőként a mérettel kapcsolatban érdemes döntést hoznunk; ha kizárólag egy vagy két fő részére készítenénk teát és kávét, az esetben a legkisebb űrtartalommal rendelkező kancsók is megfelelő választást jelentenek, de ha ki szeretnénk használni a vízforralókban rejlő lehetőségeket, válasszunk legalább 1,5 literes készüléket.

A nagyobb kancsók nem csupán arra lesznek alkalmasak, hogy több fő részére készítsünk forró italt, hanem arra is, hogy vízmelegítéssel felgyorsítsuk a főtt ételek elkészítését vagy épp vegyszermentesen tisztítsuk a lefolyókat. Persze szem előtt kell tartani, hogy minden vízforraló rendelkezik egy minimális töltöttségi szinttel – nagyobb kancsók esetén ez a szint magasabb lehet –; ha szinte minden alkalommal csak egy csészényi forró vízre van szükségünk, akkor válasszunk inkább a legkisebb kancsók közül, így elkerüljük az energiapazarlást.

Műanyag, üveg, fém, kerámia

A kancsók anyaghasználata sokféle lehet, ezek részben befolyásolják a jellemző tulajdonságaikat is. Az olcsóbb változatok általában műanyagból készülnek; a porózus műanyag használata ma már nem jellemző, inkább minőségi anyaghasználattal találkozunk, így ezek a kancsók relatív strapabírók és karcállók lehetnek.

Kifejezetten elegáns megjelenést biztosítanak az üvegből készült kancsók, ezek azonban hamar elcsúnyulhatnak, ha vízkő telepszik meg rajtuk. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy az üveg vízforraló kancsók sérülékenyebbek más típusoknál; ha óvatlanok vagyunk, búcsút inthetünk a vízforralónknak…

Népszerű választást jelentenek a fémborítással rendelkező vízforralók, hiszen ötvözni képesek más típusok előnyös tulajdonságait; strapabírók, jól tisztíthatók és igényes megjelenéssel rendelkeznek. Az ilyen vízforralók mechanikai és elektronikai védelemmel is rendelkeznek, így nem kell attól tartani, hogy rendeltetésszerű használat esetén megégetik a kezünket.

Nem mehetünk el szó nélkül a kerámia vízforralók mellett sem. Anyaghasználatuknak köszönhetően retro életérzést keltenek, ráadásul jó hő- és hangszigetelők, vagyis a forralás zubogó hangját is eredményesen tompíthatják. Sajnos kissé sérülékenyek, csaknem olyan törékenyek, mint az üvegből készített társaik.

Ha a minimum nem elég

A vízforralókra rendkívül egyszerű készülékként gondolunk – nem véletlenül –, ezért nem is várunk tőlük extra funkciókat, kényelmi megoldásokat és űrkorszaki megoldásokat. Noha a kereskedelmi kínálatot valóban a legegyszerűbb készülékek határozzák meg, néhány esetben kiegészítő funkciókkal és speciális kényelmi megoldásokkal is találkozhatunk.

A középkategóriás termékek már jellemzően rendelkeznek melegen tartó funkcióval. Előfordul, hogy valami épp közbejön a kávékészítés során; érkezik egy telefonhívás, csenget a postás, vagy csak egy pillanatra megfeledkezünk a készülő forró vízről… Ha ilyen funkcióval rendelkezik a készülékünk, képes melegen tartani a vizet, míg visszatérünk.

Kevesen tudják, de egyes vízforralók képesek a kábel felesleges részét felgöngyölni, de vezeték nélküli vagy levehető vezetékkel rendelkező változatokat is találunk. Az ilyen vízforralók tárolása egyszerűbb, arról nem is beszélve, hogy a pulton elhelyezett készülék esetében nem fog akadékoskodni a szükségtelenül hosszú áramvezető kábel.

(x)