Zuckerberg már megint megpiszkálja a Facebook-ot és a Messengert

A közelmúltban bevezetett Meta Inc. sem marad ki a mesterségesintelligencia-projektből. Most bejelentették, hogy ezt az új lehetőséget a legtöbb, főként hirdetéskezelő platformjukba építik, egyelőre tesztüzemmódban.

 

2023. május 16., 13:39

Szerző:

A Mark Zuckerberg által vezetett cég most bejelentette, hogy hamarosan teljesen új, mesterségesintelligencia-alapú megoldásokkal segítik a hirdetőket a Facebookon és az Instagramon.

Az innováció kapcsán az Index példaként említi, hogy a szövegek különböző változatait generálják különböző célközönségek számára a hirdetés alapvető megváltoztatása nélkül.  

Egy másik funkció különböző assetek létrehozásában segít, míg a vállalat harmadik megoldása a különböző képarányú vizuális anyagok létrehozásában, például közösségi posztok, történetek vagy rövid videók, például Reelsek létrehozásában segít.

„Jelenleg a hirdetők egy kis csoportjával dolgozunk együtt, hogy gyorsan összegyűjtsük a visszajelzéseket, amelyek segítségével még jobbá tudjuk tenni ezeket a szolgáltatásokat. Júliusban megkezdjük a hozzáférés fokozatos kiterjesztését több hirdetőre, terveink szerint pedig még az idei év folyamán véglegesen beépítjük az új funkciókat a termékeinkbe” – közli a Meta frissen publikált blogbejegyzésben.

(Kiemelt kép: egy demonstráló pózol 2021. október 25-én London központjában, a Parlament épületével szembeni tüntetésen egy Mark Zuckerberget ábrázoló installációval, amint a Facebook-alapító készpénzhullámon szörfözik, és bajba jutott tinédzserek veszik körül. Fotó: Tolga Akmen / AFP)