Erős a gyanú–mégis laborból szabadult el a koronavírus

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) újabb jelentést tett közzé a vírus eredetéről. A szakértők szerint több forgatókönyv is elképzelhető, ezért az előzetes jelentés további vizsgálatokat sürget. 

2022. június 12., 07:32

Szerző:

27 ország tudósai alkotják azt a tudományos tanácsadó csoportot (SAGO), amely az új kórokozók eredetének vizsgálatára jött létre tavaly a WHO munkáját segítendő, írja az Index. Első eredményeiket most tették közzé. 

Vizsgálatuk célja az volt, hogy jobban megérthessék a folyamatokat, ezáltal pedig megakadályozzák egy újabb világjárvány kitörését. A szakemberekből, tudósokból álló csapat első lépésben nem végzett saját vizsgálatokat, csupán kielemzett minden eddig készült kutatást a koronavírus eredetéről.

Friss tanulmányuk egy hosszabb kutatás kezdete, de a vizsgálat irányait már jól mutatja.

Ezek között szerepel ugyanis a laborszökevény-elmélet is, mivel „kulcsfontosságú adatok hiányoznak” a járvány kitörésének eredetéről. 

Marietjie Venter, a SAGO vezetője újságírói kérdésre úgy fogalmazott, hogy továbbra is az állati eredet tűnik valószínűnek, de a denevérekben található koronavírusok és az emberről emberre terjedő változat között akkora az eltérés, hogy erre feltétlenül magyarázatot kell találni.

„Lehet, hogy arról a bizonyos vuhani piacról származtak a fertőzött denevérek, de akkor is kérdés marad, hogy oda vajon honnan kerültek”

– fogalmazott a kutató. 

(Kiemelt kép: Vuhan. Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej)