Egyszerre kezdett beszélni és zongorázni

Az akkor Oroszországhoz tartozó Lódzban (ma Lengyelország) jött a világra. Egyszerre kezdett beszélni és zongorázni, hétévesen lépett fel először nyilvánosan. Zenei képzését tízéves korától a nagy hegedűművész és zenepedagógus, Joachim József személyesen felügyelte. Csodagyerekként 1900-ban adta első szólókoncertjét a Berlini Filharmonikusokkal, 1904-ben már Párizs ünnepelte. Itt ismerte meg Ravelt és Saint-Saëns-t, akinek második zongoraversenyét a szerző jelenlétében játszotta.

Amerikában először 1906-ban turnézott, akkor még hűvösen fogadták. Londonban hat évvel később debütált Pablo Casals kíséretével, az első világháború kitörése is a brit fővárosban érte. A háború alatt Spanyolországban és Dél-Amerikában turnézott, megtanult spanyolul, több spanyol szerző művét is műsorára tűzte. Villa-Lobos neki írta Rudepoema című szerzeményét, a legnehezebb zongoradarabok egyikét, a fiatal Astor Piazzolára pedig olyan hatást gyakorolt, hogy neki ajánlotta zongoraversenyét.

Forrás: Clásica2

Rubinstein anyagilag és művészileg megerősödve bukkant fel újra Párizsban, ahol Picasso és Cocteau társaságában belevetette magát a társasági élet forgatagába. 1932-ben megnősült, egy híres lengyel karmester húsz évvel fiatalabb lányát vette el, és a házasság révébe evezve lecsillapodott. Négy évre eltűnt a nyilvánosság elől, vidékre költözött, első gyermeke születését követően napi 12-16 órát gyakorolt. A legenda szerint amikor megkérdezték tőle, hogy kifinomult technikája ellenére kell-e még gyakorolnia, azt válaszolta: ha egy napot hagy ki, azt csak ő érzi meg, ha kettőt, a zenében járatosak is, három gyakorlás nélküli nap pedig már az egész közönségnek feltűnik.

A New York-i Carnegie Hallban 1937-ben, művészi erejének teljében lépett fel ismét, Chopin műveivel. A koncert után nemcsak a félelmetes technikájú művészt, hanem a komponista alkotásainak forradalmian új értelmezőjét is ünnepelték, és a legjobb Chopin-előadónak kiáltották ki. Amerikából a fasizmus fenyegetése miatt nem tért haza, családjával Los Angelesben telepedett le, az állampolgárságot 1946-ban kapta meg. Lódzban maradt rokonait megpróbálta kimenekíteni, de nem járt sikerrel, szinte mindannyian a holokauszt áldozatául estek. A második világháború után hosszú ideig nem volt hajlandó Németországban fellépni, előadásaival Izraelt támogatta.

Romantikus zongorista volt, saját bevallása szerint szívből játszott, az érzelmeket akarta kifejezni. Bár koncertfelvételei is készültek, jobban szeretett a stúdióban dolgozni. Lemezre vették vele Chopin teljes életművét, ő népszerűsítette elsőként a spanyol és dél-amerikai, valamint a maguk korában modernnek tartott, mára “klasszikussá szelídült” francia komponisták (mint Debussy) szerzeményeit, egyik kedvenc komponistájának Brahmsot tartotta. A nyolc nyelven beszélő, rendkívüli emlékezettel megáldott zongorista egész repertoárját fejből tudta. Emlékiratai szerint César Franck Szimfonikus variációk című művét, amelyet korábban soha nem játszott, a koncertre tartva, a vonaton tanulta meg, és tomboló sikerrel adta elő.

Közel a nyolcvanhoz vonult vissza, de akkor is csak a koncertezéstől, utoljára 1976-ban Londonban lépett a közönség elé. Ezt követően teljesen megvakulva is oktatott, előadásokat tartott. Nőcsábász és bonviván hírében állt, jeligéje a “nők, bor és zene” volt, saját bevallása szerint 80 százalék nő, 20 százalék bor és zene megoszlásban, feleségét a kilencvenhez közel hagyta el egy fiatal nő kedvéért. Az autóvezetést gyűlölte, állítólag pocsékul vezetett. Kilencvenöt éves korában, 1982. december 20-án halt meg Genfben, hamvait egy róla elnevezett, Jeruzsálemhez közeli erdőben temették el.

Számtalan elismerés birtokosa volt, több Grammy-díjjal büszkélkedhetett, és Grammy-életműdíjjal is kitüntették. Viselhette a francia Becsületrendet, megkapta a washingtoni Kennedy Központ díját, a brit birodalmi rend tiszteletbeli parancsnoka cím és a legmagasabb amerikai polgári kitüntetés, a Szabadság-érdemrend tulajdonosa volt. Párizsi lakását 1940-ben a megszálló német csapatok kirabolták. Az ott talált kottákat – köztük olyan művekét is, amelyeket kifejezetten számára komponáltak – elvitték, majd a háború végén a szovjetek tették rá a kezüket a gyűjteményre.

Az értékes kollekció egy része 2006-ban került elő, azóta a híres New York-i Juilliard School őrzi a becses anyagot. Rubinstein nevével 1974-ben zongoraversenyt alapítottak, amelyet Izraelben háromévente rendeznek meg a fiatal tehetségek számára. Szülővárosában, Lódzban szobra áll, amely a zongoránál ülve ábrázolja, a hangszer felnyitott teteje szárnyat formáz. Az életéről készült dokumentumfilm 1969-ben Oscar-díjat nyert a legjobb dokumentumfilm kategóriában. 2010-ben neves karmesterek – a többi közt Daniel Barenboim és Zubin Mehta – visszaemlékezéseinek felhasználásával forgattak róla francia ismeretterjesztő filmet. (MTI)