Vigyázat, a csalók az érzelmekre próbálnak hatni – ez a viselkedés mindig legyen gyanús
Hihetetlennek tűnhet, de a csalók valójában bárkit képesek átverni.
Amikor arról esik szó, hogy valakit átvertek a csalók az interneten, a legtöbben hajlamosak azt gondolni, hogy velük ez sosem fordulhatna elő. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a bűnözők valójában bárkit képesek megtéveszteni, ha a megfelelő módszert választják ehhez, és a körülmények is adottak. Néhány pszichológiai módszerüket azonban már a szakemberek is beazonosították. Ezekkel mindenkinek érdemes megismerkednie, hogy adott esetben kivédhesse a lehetséges támadásokat – hívta fel a figyelmet a Life Hacker.
Kétségtelen, hogy akadnak olyanok, aki személyiségükből fakadóan hiszékenyebbek, ám senkinek sem érdemes éleznie rajtuk a nyelvét, ugyanis bárki pórul járhat. A csalók ma már olyan kifinomult módszerekkel dolgoznak, hogy nehéz nyomon követni, milyen esetekben érdemes óvatosabbnak lenni.
Ennek ellenére már sok csalástípusra fény derült, és aki veszi a fáradtságot, hogy megismerje ezeket, sokat tehet azért, hogy megvédje a személyes adatait, a bankszámláját, és elkerüljön akár egy jelentősebb anyagi kárt is.
A csalók így hatnak az elmére
A szakértők összegyűjtötték, hogy milyen pszichológiai módszerekkel dolgoznak a bűnözők, amelyek segítik őket abban, hogy sikeresen megtéveszthessék a gyanútlan áldozataikat. Dollármilliárdokat csalnak ki egyetlen év alatt az egész világon, így könnyen belátható, hogy érdemes foglalkozni ezzel a kérdéssel.
Az egyik leggyakoribb csalástípus nem is az internethez kötődik, hiszen kiszivárgott személyes adatok alapján telefonon is megkereshetnek bárkit. Sok esetben ilyenkor banki ügyintézőnek, esetleg hivatalos személynek adják ki magukat, az emberek többsége pedig hajlamos azt tenni, amit ezek a személyek kérnek. Ha elég hitelesnek tűnik a hívó fél, akár még arra is képes rávenni bárkit, hogy átutalja a pénzét egy másik bankszámlára, mert a sajátja veszélyben van - legalábbis erről kap tájékoztatást az ügyintézőnek tűnő idegentől.
A szakértők a legnagyobb veszélynek azt látják, hogy a csalók gyakran megpróbálják gyors döntésekre sarkallni áldozatukat. Ezzel egyrészt kevesebb idő marad arra, hogy esetleg fény derüljön a csalásra, másrészt stresszt idéznek elő az áldozatukban. Ezt a módszert alkalmazzák akkor is, amikor soha vissza nem térő ajánlatokkal bombáznak, vagy amikor valamilyen veszélyre hivatkozva gyors pénzátutalást kérnek. A szakértők kihangsúlyozzák: mindig legyen gyanús, ha ismeretlenek így próbálják valamire rávenni, és a kapkodást mindig kerülje el!
Az interneten való ismerkedés is hordoz magában veszélyeket, de még a személyes találkozáson alapuló alkalmi kapcsolatok esetén is érdemes óvatosnak lenni. A csalók egy része kezdetben nagyon kedves, hogy a másik fél megkedvelje, akár bele is szeressen. Ez akár hosszú hónapokon át is tarthat, attól függően, hogy a bűnöző mennyire érzi biztosnak a másik fél kötődését. Ezt követően előhozakodik valamilyen szívhez szóló családi történettel, egy beteg rokonnal vagy súlyos adóssággal, és elmondja, hogy problémái megoldásához pénzre van szüksége. A szerelmes fél pedig gondolkodás nélkül átutal akár nagyobb összegeket is úgy, hogy adott esetben akár sosem találkozott a másikkal. Egyes országokban a turistaként érkező nőket már a reptéren figyelmeztetik erre a csalástípusra, ugyanis az alkalmi kapcsolatot követően sok férfi az interneten tartja a kapcsolatot az áldozatával, majd hónapokkal később így próbál meg pénzt kicsikarni a gyanútlan nőtől.
A fentiek ismeretében érdemes mindenkinek megfigyelnie ezeket a viselkedési mintákat, ha ismeretlenek közelednek felé, így ugyanis nagyon hamar feltűnhetnek a gyanús jelek, és elkerülhető egy nagyobb káresemény.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)