Keveredhet a koronavírussal a Nipah-vírus, így 50%-kal lehet halálosabb

Viszonylag messze jár még tőlünk. 

2021. október 16., 15:35

Szerző:

Miközben a világ továbbra is küzd a koronavírussal, van egy másik vírus, amely a következő világjárvány egyik okozója lehet, figyelmeztet az Oxford/AstraZeneca vakcina egyik feltalálója – írja az Euronews. Tudósok attól tartanak, hogy ha a delta-variáns és a Nipah-vírus vegyülni fog, akkor fenn áll a veszélye, hogy ötven százalékban növelni fogja a halálozási számokat, és erősebb vírus lehet, mint a Covid-19. A Nipah-vírus ellen jelenleg sem kezelés, sem vakcina nem áll rendelkezésükre. 

Eredete majdnem megegyezik a koronavírussal, de kell-e aggódnunk?

A Nipah-vírus nem új, és már évek óta lappang; 1999-ben érkezett Közép-Malajziába, miután gazdatestet talált a denevérekben, akik aztán megálltak, hogy a sertésfarmok fölött függő gyümölcsfákról egyenek. A sertések megették a denevérek maradékát, és a vírus a sertéseken keresztül átterjedt a velük dolgozó emberekre. Nyolc hónapon belül mintegy 105 malajziai halt meg kómában, lázban és agyhártyagyulladásban. A Nipah a fertőzöttek mintegy 40 százalékával végzett. A WHO szerint a fertőzés legvalószínűbb forrása a fertőzött gyümölcsdenevérek vizeletével vagy nyálával szennyezett gyümölcsök, esetleg gyümölcstermékek fogyasztása volt. A WHO szerint bizonyos denevérfajokkal rendelkező országok is veszélyeztetettek lehetnek, köztük Kambodzsa, Ghána, Indonézia, Madagaszkár, a Fülöp-szigetek és Thaiföld.

 

(Kiemelt kép illusztráció. Fotó: Todd Cravens / Unsplash)