Itt a legújabb kőgazdag vagyonhalmozó
Mukesh Ambani, Ázsia leggazdagabb embere csatlakozott Jeff Bezoshoz és Elon Muskhoz a világ legexkluzívabb vagyonklubjában, 100 milliárd dollárt meghaladó vagyonával.
Az indiai Reliance Industries Ltd. elnöke azzal lépett be az exkluzív – most már 11 fős – csoportba, hogy portfóliójának részvényei pénteken rekordot döntöttek. A Bloomberg Billionaires Index szerint idén 23,8 milliárddal a vagyona, ami így most 100,6 milliárd dollárra rúg.
Amint a Bloomberg hírügynökség megírta, mióta 2005-ben megörökölte néhai apja birodalmának olajfinomító és petrolkémiai üzletágait, a 64 éves Ambani arra törekszik, hogy az energiaóriást kiskereskedelmi, technológiai és e-kereskedelmi titánná alakítsa át. Távközlési egysége, amely 2016-ban kezdte meg szolgáltatásait, ma már az indiai piac meghatározó szolgáltatója. Kiskereskedelmi és technológiai vállalkozásai tavaly mintegy 27 milliárd dollárt gyűjtöttek össze.
Ambani júniusban mutatta be a zöld energiával kapcsolatos ambiciózus terveit három év alatt mintegy 10 milliárd dolláros befektetést célozva meg. A múlt hónapban a mogul azt mondta, hogy cége erőteljesen törekszik az olcsóbb zöld hidrogén előállítására. A terv összhangban van Narendra Modi indiai miniszterelnök törekvésével, hogy Indiát a tisztább üzemanyag globális gyártási központjává tegye az éghajlatváltozás elleni küzdelem és az energiaimport csökkentése érdekében. Ez sem véletlen, hiszen India a világ harmadik legnagyobb olajfogyasztója.
Mivel Ázsia idén legjobban teljesítő nagy tőzsdéje a tőzsdei bevezetések hullámának köszönhetően lendületet kapott, az indiai milliárdosok vagyona a leggyorsabban gyarapodók közé tartozik. Gautam Adani, az Adani Group szénerőművekkel és megújuló energiaforrásokkal foglalkozó konglomerátum alapítója idén 39,5 milliárd dollárral, míg az ország harmadik leggazdagabb embere, Azim Premdzsi technológiai mágnás 12,8 milliárd dollárral növelte vagyonát.
(Kiemelt kép: Mukesh Ambani, a Reliance Industries elnöke és ügyvezető igazgatója 2019. augusztus 12 -én. Fotó: Himanshu Bhatt / NurPhoto / NurPhoto via AFP)