Karcsú szeretne lenni? Akkor ezt tudnia kell az alvásról

A karcsú derék szoros összefüggésben áll azzal, hogy mennyit alszunk és mennyire vagyunk kipihentek. Aki fáradt, az könnyebben pakol a tányérjára olyan ételeket, amire egyébként semmi szüksége.

2024. február 6., 16:49

Szerző:

Ha valaki karcsú, az nem csak az adott személy kalóriabeviteléről árulkodik, hanem az alvási szokásairól is. Ma már többszörösen bizonyított tény, hogy az alvás és a túlsúly összefügg egymással. A túlsúly elősegíti az apnoé kialakulását, az alvási apnoé pedig negatívan befolyásolja az anyagcserénket, az alvásunk nem lesz pihentető, a fáradtságot pedig napközben plusz bevitt szénhidrátokkal fogjuk kompenzálni. Ez egy ördögi kör, amit érdemes megszakítani. Megfelelő szabályok betartásával és a kellő ismeretek birtokában azt is elérhetjük, hogy az alvással töltött órákat a fogyókúra szolgálatába állítsuk és gyakorlatilag karcsúra aludjuk magunkat.  

Karcsú az is lehet, aki odafigyel az alvására

Kevesen tudják, de ha este nem fekszünk le időben aludni, akkor napközben nagyobb valószínűséggel nyúlunk újabb ételek után. Olyan ételekért is, amire kipihenten nem fájna a fogunk. Ráadásul azok, akik alvás helyett éjszakába nyúlóan nézik a kedvenc sorozatukat, gyakran megéheznek és extra kalóriákat visznek be a szervezetükbe mozizás közben. 

Egy jó alvás ráadásul nemcsak pihentető és energiával tölt fel, hanem a kalóriaégetésért is sokat tesz. A szervezetünk ugyanis a megfelelő pihenés után indítja be ezt a fontos folyamatot. Akik kipihentek, azoknál az anyagcsere is hatékonyabban működik és könnyebben szabadulnak meg a súlyfeleslegtől.

Ha fogyókúráról van szó, a bevitt kalóriák elégetése mellett fontos a már meglévő zsírraktárak elégetése is, de ez egy kicsit nagyobb erőfeszítést igényel. A fogyókúra mindig azoknál működik jobban, akik kellő időt szánnak a jó alvásra. Ennek oka, hogy aki rendszeresen 8 órát alszik éjszaka, nyugodtan bevihet a szervezetébe ugyanannyi kalóriát, mint aki csak 6 órát pihent, egyértelműen az előbbinél lesz sikeresebb a fogyás. Aki kevésbé pihent, annál kevesebb zsírt éget el a szervezet.

Alapigazság, hogy fáradtan jobban kívánjuk a gyorsételeket. Kutatások szerint azok, akik eleget alszanak, kevésbé hajlamosak rossz minőségű, silány élelmiszerek fogyasztására. Ha fáradtak vagyunk, és úgy vágunk neki a bevásárlásnak, jellemzően több olyan ételt vásárolunk, amely nem az egészséges étkezést szolgálja.

A túlevés is összefügghet a fáradtsággal. Aki fáradt, mert nem alszik eleget, jóval könnyebben elcsábul az ételek láttán és hajlamosabb a túlevésre. 

Mindezeket összegezve megállapítható, hogy az alváshiány, a nem megfelelő mennyiségű pihenés mindenképpen hatással van a fogyásra. Ha szeretnénk karcsúk, egészségesek és kipihentek lenni, akkor érdemes odafigyelni arra, hogy az egyéni szükségletünknek megfelelő mennyiségű és minőségű alvást biztosítsuk magunknak.

(Képünk illusztráció / Pexels)