Alice Magyarországon

A Sváb-hegyen óriásfenyők rejtik a cukrászkirály nyaralóját, a teraszról vaddisznókat is láthat az ember. Alice fehér hajával, nyolcvannyolc évével úgy él könyvei, szőnyegei közt, akár egy itt feledett hercegnő. A leválasztott tetőtér (önkormányzati lakás amúgy) az ő birodalma, a fűtést takarókkal pótolja. A kopottas karosszék történelmi időket idéz, hát még a dobozból elővett fotográfiák.

A családi ház Mezőtelegden állt, nem messze a Sebes-Köröstől. A kapunál réztábla: dr. Grünbaum József (1945-től Gáborján). A szép kúriát még a nagymama hozományából vették, Alice apai nagyanyja gazdag péklány volt. A nagyapa, Grünbaum Lipót körorvosként a háromezres Mezőtelegden kívül huszonegy falut járt végig havonta, s még egy egész gyártelep munkásait is gyógyította. Hintóval járta a vidéket, büszke lovakat tartott. 1500 korona fizetést kapott, amikor egy főhadnagyi fizetés 300 korona volt. (Rengeteget dolgozott, korán meg is halt: szívinfarktus miatt nem érte meg a bevagonírozást.)

A doktor úrnak egy fia született, orvosnak készült ő is. Épp Pesten tanulta a gyógyítást, amikor katonai egyenruhát adtak rá. Sarajevóban ugyanis eldördült az első lövés. Ifjabb Grünbaum azonnal a frontra került, majd orosz hadifogságba. A fogolytábor Nyizsnyeugyinszkban volt, az Uda nevű folyó mellett. Az Uda egyenesen a Bajkál-tóba ömlött, amelynek vize akkoriban olyan tiszta volt, hogy desztillált vízként használták a gyógyszertárban.

A magyar zászlós gyengén beszélt oroszul, mondták neki: menjen a patikusékhoz, ők tudnak németül. Tisztként kijárhatott a városba, fel is kereste a patikát. Volt ott négy lány, beleszeretett az egyikbe. A patikus Nikodemus Schmidt őseit, a stájer parasztokat még Nagy Katalin hívta a Kaukázusba, ahol ingyen kaptak földet, házhelyet. Nikodemus Schmidt egy svájci születésű lutheránus pap lányát vette el: Maria Magdalena Oertlit. Az első világháború idején a haragos szomszéd nem nézte jó szemmel a patikus „németségét”: feljelentette. Így száműzte a családot a cár 1916-ban bizonytalan időre az Uda mellé.

1917-ben kitört a forradalom: a hadifoglyokat és a száműzötteket elengedték. Nikodemus Schmidtet és családját Rosztov-na-Donuban egy módosabb rokon, Melchior Oertly fogadta be. Ifjabb Grünbaum gyógyítgatta még egy ideig tífuszos fogolytársait, de végül a szerelmes patikuslány, Schmidt Olga után eredt. A katolikus gyógyszertárosnak nem volt kifogása a jóravaló zsidó fiú ellen, a fiatalok hamarosan egybekeltek.

Stille Nacht

1920-ban lépték át a mezőtelegdi ház küszöbét.

A határok átrendeződtek, a ház immár román földön állt. A telegdi körorvost magyarsága miatt kirakták állásából. Megszűnt a jólétet biztosító jövedelem, meg kellett válni hintótól, személyzettől. Spórolt pénz nem volt, a doktorné lassanként eladogatta ékszereit, hogy kerüljön hús is az asztalra. A fiatal pár megkapta a kisebbik szobát. Grünbaum Józsefet a hatóságok nem engedték vissza Pestre, végül a kolozsvári egyetemen románul szerezte meg az orvosi diplomát, nyolc év késéssel.

1922-ben megszületett Alice.

„A családban soha nem volt vallási kérdés. Lutheránusnak kereszteltek, de a városban csak református templom volt fehér falakkal, csillaggal a tetején, így nagy ünnepeken anyámmal odajártunk. Nem volt ez másképp karácsonykor sem. Apám otthon maradt, csavargatta a rádió gombját, amíg meg nem találta a Stille Nachtot. Mindenki kapott kisebb ajándékot: a cselédlány kötényre-, ruháravalót, a két házőrző kutya egy-egy szál kolbászt. A nagyszüleim nem vettek részt az esti ünnepen. Azt, hogy apám és a nagyszüleim zsidók, a konyhában hallottam a szolgálóktól.”

Dr. Grünbaum Józsefet hidegen hagyták a vallási előírások, Magyarországért vérzett a szíve. Szószólója lett az erdélyi magyarságnak, meg is választották a Magyar Párt helyi alelnökévé. Diplomázás után emiatt nem kapott állást. Maradt a magánpraxis. Átvette apjának rendelőjét az ebédlő mellett, s gyógyítani kezdte a betegeket: románt, reformátust, katolikust, izraelitát, cigány zenészt, táncosnőt, még bolgár kertészt is.

Alice a négy elemi után a nagyváradi református gimnáziumban folytatta tanulmányait. A család barátai azonban aggódtak a kislányért: hogy fog később boldogulni, ha nem tud románul? Átíratták. Eleinte egy szót sem értett, de 1940-ben már le tudta tenni az érettségit.

Ez az év másról is nevezetes volt. Észak-Erdélyt visszacsatolták, ősszel megtörtént a bevonulás. „Azon a napon a kapu mögött álltunk a nemzetiszín zászlóval, vártuk, hogy a református templom toronyablakában megjelenjen a magyar zászló, és megszólaljon a harang. Ez jelezte, hogy az utolsó román katona is elhagyta a területet. A jelre mindenki előjött, sírtunk a boldogságtól, istentiszteletet tartottunk, gyönyörű volt. Nem sejtettük, hogy mi következik.”

Sárga csillaggal

Grünbaum doktor nagy reményekkel kérvényezte – immár magyarul – a körorvosi állást. Meg is kapta a hivatalos választ: kérése a fennálló törvények értelmében nem teljesíthető. Így jár, aki a románok közt magyarnak, a magyarok közt pedig zsidónak számít. Alice-nak és édesanyjának az életet jelentette, hogy a Szovjetunió és Magyarország között akkoriban működött a postaszolgálat. A német származású nagyszülők megküldték a születést igazoló papírokat, bizonyíthatták, hogy legalább Alice anyja őskeresztény.

Dr. Grünbaum nem volt igazán vallásos, felvehette volna a keresztséget, de nem akarta elhagyni a süllyedő hajót.

Jött a deportálás, fel kellett varrni a sárga csillagot. A doktornak szokása volt minden délben végigjárni a falut, hiszen sok családnál volt háziorvos. El kellett indulnia csillagosan is. A református pap meg a felesége karon fogták, és végigkísérték gyógyító körútján.

A nagymamát is a községházára kellett kísérni, összepakoltak neki két matracot is, úgy várták a teherautót. A református nőszövetség tagjai – köztük Schmidt Olgával és Alice-szal – cukros teát vittek a deportáltaknak. Mindenki tudta: az idősek nem jönnek vissza. Grünbaum nagymama Auschwitzban vált füstté.

„Apám hátrakéredzkedett a teherautón, onnan integetett. Később a nagyváradi gettóból egy Tataros nevű faluba helyezték munkaszolgálatos orvosnak, de megint visszakerült a gettóba. Úgy láttuk: nincs remény. Egy vagonba nyolcvan embert zsúfoltak, sokan öngyilkosok lettek. Amikor egy váradi orvos összeesett, nagy kavarodás támadt. Az emberséges gettóparancsnok odasúgta apámnak: tűnjön el, de gyorsan. A zongoratanárnőmnél talált menedéket, onnan anyám hozta haza taxival. A szobából ki se mozdult, így maradt életben.”

Hívatlan vendégek

Az apa hazatértéig azonban más vendégek is megfordultak a telegdi házban. Történt például, hogy megszállta a falut egy SS-társaság. Két fiatal németet szállásoltak be Alice-ékhoz, tetszett nekik a nagymama szobája, kértek egy lavór vizet a mosakodáshoz. Annak külön örültek, hogy a háziak tudnak németül.

Később az orosz hadvezetőség képviseltette magát a családi házban. (Akkor Grünbaum doktor már otthon volt.) Ők szintén örültek, hogy a ház asszonya érti a nyelvüket, hiszen a doktorné orosz faluban nőtt fel. A kertben hegyben állt a krumpli, igazán csak a cukor hiányzott. Katonaszökevények, munkaszolgálatosok ereszkedtek le a hegyekből, volt, hogy a konyhában tízen vacsoráztak. A család a bombázást és az orosz front átvonulását a pincében vészelte át.

Gáborján Alice a háború után bölcsészdiplomát szerzett Budapesten, majd doktori fokozatot néprajzból a magyar népviselet témakörének öszszefoglalásával. Muzeulógusként és kutatóként ötven évig dolgozott a Néprajzi Múzeumban, a Textil- és Viseletgyűjtemény első tárgykatalógusát ő készítette el a magyarországi csizmákról. Kutatásait történeti szemlélet jellemezte, számos tanulmány mellett a cifraszűrről, a „legmagyarabb” népviseleti ruhadarabunkról egyedülálló felfedezéseket tett. Szűrujjasok című munkáját kandidátusi fokozattal ismerték el.

Alice-ka visszavonultan él szobájában, de nem tétlenkedik. Olvas, jegyzetel, nagyító alatt nézi a múlt szövetét. Bámulatosan mesél népekről és kultúrákról, a bibliai ember ruházkodásáról éppúgy van elmélete, mint a bíboros ünnepi palástjáról vagy Voltaire selyemhernyóiról.

Most éppen a színek történetét kutatja és írja, nem érdekli az idő múlása.