A napi ritmus befolyásolja a memóriát

Hörcsögökkel végzett kísérletek során derült ki, hogy a cirkadián ritmus (nagyjából 24 órás ciklus, a „napi biológiai óra”) kritikus fontosságú a megtanult dolgok rögzítésében.

2011. április 7., 09:30

Azokban a hörcsögökben, akiknek megszakították a napi ritmusát, folyamatosan termelődött a GABA nevű vegyület, amely gátolja az agyműködést, ám amikor a GABA hatását gátló anyagot adtak, visszaállt a tanulási képesség. A napi ritmusuktól megfosztott hörcsögök akkor is rosszul teljesítettek a tanulási folyamatok során, ha egyébként sokat alhattak. A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmány az első, amely a tanulás és a cirkadián ritmus kapcsolatával foglalkozik.

Az eredmények fontosak lehetnek az olyan tanulási nehézségek és memóriaproblémák esetén, mint a Down-kór , az Alzheimer-kór vagy az időskori elbutulás. „Az öregedő emberekben az egyik legfontosabb történés, hogy a cirkadián ritmus szétesik és megszűnik” – mondta Norman Ruby biológus, a tanulmány egyik szerzője, aki szerint az időseknél ennek a ritmusnak a szétesése okozhatja a rövid távú memória zavarait, s hozzátette, hogy sok minden okozhat memóriazavarokat, ám az eredmények új távlatot nyitnak a terápiás kezelések fejlesztéséhez.