A házalás mesterei

A két szegény ember alapította cég mindmáig az azóta vagy 1800 tagúra nőtt család tulajdonában van, s 23 országban, kétezer üzletben és áruházban kínálják portékájukat. Forgalmukat, nemkülönben a vagyonukat is, tízmilliárdokban mérik. Míg áruházaik neve világszerte fogalom, a rejtőzködő tulajdonosokat legfeljebb a szakmában ismerik. Kínosan kerülik a nyilvánosságot: a média kérdéseire nem válaszolnak, igen ritkán nyilatkoznak, akkor is csak szigorúan üzleti ügyben. Még abból is botrány van, ha lesifotós a templomból kilépő családtagot próbál lencsevégre kapni.

A puritán hagyomány nem is oly régen még azt is előírta, hogy a família nőtagjai nem vállalhatnak szerepet a cégben – a férfiaktól viszont, ha alkalmasnak találtatnak, ezt kifejezetten elvárják. A kiválasztottakat egyetemi tanulmányaik után a nagy áruhá­­zaik­­ban, egyfajta zárt „kollégiumban” több éven át készítik elő feladataikra. Hosszan és kemény munkával, amelyet rakodóként kezdenek. Igaz, általában 30 éves korban már vezető beosztásba kerülhetnek, így belépnek a tulajdonosok közé – de csak amíg meg nem öregszenek. Aki eléri az 55 éves kort, köteles kivonulni a vezetésből, 65 évesen pedig a cég piaci áron visszavásárolja tőle a minden vezetőnek egyforma értékben járó tulajdonrészét. Öröklés ugyanis nincs, mindenkinek dolgoznia kell a családi vagyon gyarapításért. Aki nem tud, azért annak is jár apanázs, félteni senkit nem kell, összetartanak. Kilépni persze lehet, ki is fizetik a renegátot – de aki egyszer elhagyta a céget és a családot, az vissza többé nem térhet.

A C&A tíz hollandiai ruhaboltja után 1911-ben nyitotta meg első berlini áruházát, majd a többit is az „óhazában”, és példátlanul sikeres lett. A múlt század elején a színvonalas német divatboltokban modell alapján lehetett rendelni, majd – illő, borsos árért – méretre készült a dáma számára a szoknya, a kabát és a többi. Az új cég viszont különböző szabványméretekben készen, önkiszolgálásos alapon, ráadásul olcsón kínált divatos ruhaneműt. Elsőként demokratizálták az öltözködést. Már nemcsak a nagysága, hanem a cselédlánya is követhette a divatot.

Hitlerék viszont ferde szemmel néztek a Brenninkmeijerekre, mert a család származása ellenére holland állampolgárok voltak. További rossz pontot jelentett bigott katolicizmusuk, és irigyeik még zsidó eredettel is megvádolták a sikeres kereskedőket. Szerencséjükre Göring asszony lelkes C&A-vásárló volt, s férje, a szenvedélyes műgyűjtő értékes festményeket is kapott ajándékba a kedvenc áruháztól. A família a birodalmi marsallhoz intézett levelében zsidó köröket vádolt azzal, hogy őket hírbe hozták, hangsúlyozva: a mellékelt okmányok tanúsítják, hogy színtiszta árják és holland útlevelük ellenére hazafias németek. A hűségnyilatkozat, valamint az, hogy vezető munkatársaikat beléptették a náci pártba, de még inkább a Göringnek küldött nagyvonalú ajándékok hatottak, sőt még a konkurenciától is szabadulhattak, olcsón megszerezve zsidó tulajdonban lévő divatüzleteket. Maurice Brenninkmeijer, a családi konszern vezetője pár éve azt mondta a Die Zeitnek: sokkolta, amikor az általuk megbízott történész feltárta az „ár­­jásításokat”, nemkülönben az, hogy a náci időkben cégük a łódzi gettóban, majd orosz kényszermunkásokkal is varratta ruháit. Szerinte mindez nem jelentett rokonszenvet a nácik iránt, az elődök pusztán opportunisták voltak, csak az üzletre gondoltak.

A háborúban a húsz németországi áruházból csak hat maradt épen, de pénz volt bőséggel, így a C&A gyorsan újjászületett. A hatvanas évek német gazdasági csodájának egyik látványos kirakatát jelentették országszerte épített többemeletes házaik. Megnyitásukkor sorba álltak a vevők, majd rohamra indultak, egymás kezéből tépve ki a divatos – és olcsó – holmikat. Jóllehet Brenninkmeijerék famíliájában csak házasságban élhet együtt férfi és nő, sőt az alkalmazottaknak elbocsátás terhe mellett volt tilos egymással viszonyt folytatni, ez nem akadályozta, hogy elsőként dobják piacra óriási haszonnal a miniszoknyát, a forrónadrágot, a bikinit. Mindent a vevőnek – miközben az eladóknak a térdet fedő szoknya volt a kötelező.

A hetvenes évekre a Rothschildokkal egy sorban emlegették a dúsgazdag Brenninkmeijer famíliát. A példátlan sikerben nem kis szerepe volt híres film- és egyéb reklámjaiknak, és rugalmasan korszerű volt az oly vallásos família a nyitvatartás kérdésében is: a szakszervezetek ellenállását leküzdve a C&A vezette be a hosszabb szombati vásárlás lehetőségét. Uralták a pia­­cot – amíg aztán a kilencvenes évekre odatűnt a hagyományos fölény, és busás nyereségek helyett növekvő veszteségeket kellett elkönyvelniük. A modern konfekció úttörője utat tévesztett, lemaradt a divatról, a vetélytársak, a Gap, a H&M, a Zara s a többiek arattak, míg a C&A áruházak bezárására, sok száz alkalmazott, egész sor vezető elbocsátására kényszerült.

Sokan gondolták, hogy a család az ok: a hívő famíliában rengeteg a gyerek, s az ötödik nemzedékben a Bren­­nink­­meijerek közül egyre többen szólhattak bele az üzletbe. Példátlan módon ezért hét külső menedzsert szerződtettek, tennék rendbe a konszern dolgait. A jeles szakemberek azonban két év után dolguk végezetlenül kényszerültek távozni, a nagyvállalat vezetését átvették a família immár hozzáértő tagjai, köztük – először – nők. S amit senki nem várt a szakmában: a C&A 2002-től ismét talpra állt. Azért is, mert a textil mellett az óriási családi vagyon többségét immár az ingatlanüzletben, beruházási alapokban, a pénzpiacokon forgatja az adóelőnyök miatt svájci székhelyű holdingjuk. Ami a hagyományt, a ruhaneműket illeti: az Otto és a H&M után tartósan a harmadik helyen állnak Németországban, de fontos szereplői a világpiacnak is. A C&A hatvan országban gyártatja termékeit, 900 ezer embert foglalkoztat. Hogy távolról sem mindig tisztességes módon, arra a 2012-es bangladesi tragédia döbbentette rá a világot. Leégett ott egy, a konszernnek is dolgozó ruhagyár, száznál többen vesztették életüket. A szerencsétlen munkásnők egyébként éhbérért, szörnyű körülmények között dolgoztak, akárcsak más fejlődő országokban is.

Az ARD német közszolgálati adónak a minap elsőként sikerült kamera előtt szóra bírnia két Brenninkmeijert. Johannától megtudhattuk, hogy Németországban született, majd Angliá­­ban és az Egyesült Államokban nőtt fel, dolgozott Japánban, s most Brazíliában munkálkodik a cégért. Jellegzetes pálya, mondta, általában ilyen utat járnak be, hiszen a világcégnek több nyelvet, kultúrát ismerő emberekre van szüksége. Dominic, az idősebb, vezető posztjáról már visszavonult férfiú nem kívánt a munkájáról beszélni, de közölte: tovább dolgoznak a C&A nem mindig fényes történetének feldolgozásán, és vállalják a felelősséget az elődök tetteiért. Alapítványt hoztak létre, amely támogatja az „olcsó bérű” országokat, s nem hoznak már be árut gyermekeket dolgoztató országokból, például Üzbegisztánból.

A família menedzserek mellett adott már színészt, püspököt és cisztercita apátnőt is. A hatodik nemzedékben 12 „törzsre” oszlanak. Évente találkoznak a vesztfáliai Mettingenben, ahonnan Clemens és August hajdanán, kelmékkel a hátán házalni indult. A „törzsek” villáit magas sövény takarja a kíván­­csiak elől. A házalás mára vagy 25 milliárdot fialt – az utódoknak azonban tilos drága sportkocsiban rohangászni, bármiképp flancolni, feltűnni. A szerénységet hirdetik, sokat adnak az egyháznak, jótékony célokra – s biztos, ami biztos, továbbra is kerülik a nyilvánosságot.