Aszteroida száguld el mellettünk szombaton

Egy méretes aszteroida halad majd el a Föld és a Hold között szombaton este, biztonságos távolságban bolygónktól.

2023. március 24., 18:23

Szerző:

A 2023 DZ2 névre keresztelt aszteroidát februárban fedezték fel a Kanári-szigeteken található La Palma Obszervatórium csillagászai. Az aszteroida március 25-én lesz legközelebb a bolygónkhoz, csaknem 170 ezer kilométeres távolságban fog elhaladni a Föld mellett körülbelül 28 ezer km/h-s sebességgel. Az aszteroidát, amely ekkor közelebb lesz a Földhöz, mint a Holdhoz, távcsővel is meg lehet majd figyelni.

Míg a Föld közelében gyakran haladnak el aszteroidák, a NASA szerint körülbelül évtizedenként egyszer fordul elő, hogy egy ilyen méretes aszteroida megközelíti a Földet. A tudósok becslése szerint az objektum mérete 40-90 méter között van. A NASA szerint az aszteroida legközelebb 2026-ban tér vissza a Föld közelébe. A Virtual Telescope Project élő internetes közvetítést is mutat majd az aszteroidáról az esti órákban.

(Kiemelt képünk: Az Európai Űrügynökség (ESA) által 2023. március 24-én kiadott illusztráció egy szürke, szabálytalan alakú aszteroidát ábrázol, olyan sziklás objektumokat, amelyek gyakran biztonságosan elhaladnak a Föld mellett. Fotó: N. Bartmann / EUROPEAN SPACE AGENCY / AFP)

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.