100 éve halt meg Ferenc József - Mi maradt utána?

– Jókor halt meg az uralkodó, hogy nem látta a birodalma bukását?

– Nincs olyan, hogy valaki „jókor” hal meg. 86 évet élt, ami ma is szép kornak számít, nemhogy a 19-20. század fordulóján. Ha történelmileg nézzük, akkor a Monarchia 1916 novemberében még egyáltalán nem állt vesztésre az I. világháborúban. Mint ahogy egyébként az őt követő uralkodó, osztrák császárként I. Károly, magyar királyként IV. Károly próbálkozott is különböző béketeremtési kísérletekkel. De egyszer vége szakad az életnek, még egy császár-király esetében is.

– Tisza István úgy méltatta országgyűlési búcsúbeszédben: „Világtörténelmi rendeltetése, életének műve a problémák megoldása volt.”

– Lehet, hogy Tisza ezt hangsúlyozta, de Ferenc József sok mindent vallott arról, mit tart élete fő lényegének. A régi világ utolsó uralkodója vagyok, az a feladatom, hogy megvédjem népeimet a politikusaitól – mondta. Ami szintén egy politikai credo. De valóban nagyon sok problémát meg tudott oldani. Egy olyan bonyolult, 11 nemzetből és 8 nagy vallásból álló, nagyon érzékeny szerkezetet, mint amilyen a Habsburg Monarchia volt, sok-sok évtizeden át tudott kezelni. Ez történelmileg nézve igen jelentős dolog. A 20. századi birodalomalapítók messze nem tudtak ilyen eredményt elérni. Adolf Hitler 3. Birodalma 12 éven állt fenn, a szovjet birodalom pedig – ha 1917-től nézzük 1991-ig – akkor tovább „virágzott” ugyan, mint a Habsburg Monarchia utolsó formája, no de micsoda erőszakapparátus, elnyomás működtetésével. Ferenc József esetében azt is figyelembe kell venni, hogy 1867, a Kiegyezés után egyáltalán nem az erőszakra alapozódott döntően uralma, hanem egyfajta „alkotmányos játékra”, alkotmányos jellegű berendezkedésre. Ezért állítom, hogy ez nagy dolog, mert meglehet, Tiszának igaza volt, amikor a megoldásokról beszélt, de az uralkodó még a megoldatlanságokat is tudta kezelni.

– Az élet megy tovább. Mit hagyott végül is maga után? Még nem volt vége a világháborúnak, nem élte meg a teljes pusztulást. Akadt aki leltározott egyáltalán?

– Ne lássuk teljesen törvényszerűnek, hogy a Habsburg Monarchiának bele kellett pusztulnia az I. világháborúba. Ez a győztesek akarata volt. És ahogy utólag látjuk, szinte mindenben hibás döntéseket hoztak. Az I. világháború utáni általuk létrehozott békerendszer volt egyik oka, hogy kitört a II. világháború. És ez nem a Magyarországot érintő trianoni békére vonatkozik, persze arra is, de az a kevésbé fontos elem. Hanem hogy az I. világháborút lezáró békerendszer jószerével a 17. századi vesztfáliai óta az első olyan béke volt, ami nem érdekbeszámításos módon jött létre.

Amikor Napóleont leverték Európában, nem akarták megalázni Franciaországot. Vissza kellett hátrálni a háborúk előtti határok mögé, de Franciaország részese maradt az európai politikai rendszernek. Az így létrejött Szent Szövetség gyakorlatilag majdnem száz évig tudta garantálni, hogy ne legyen összeurópai háború, miközben folyton folyvást előfordultak helyi háborúk, csatározások.

Az I. világháborút lezáró békerendszer egyáltalán nem volt képes garantálni a tartós békét: ezért állítom, hogy egyik fő oka volt a II. világháborúnak. Ne tekintsük törvényszerűnek, hogy a Habsburg Monarchiának államalakulatként el kellett tűnnie. Azzal viszont, hogy eltűnt, a térség kiszolgáltatva maradt egy lehetséges német és orosz, illetve szovjet expanziónak. És ez be is következett.

De nem térnék ki a kérdés elől: mit is hagyott örökül? Örökbecsű, hogy egyáltalán örökül tudta hagyni az államot, vagyis a Birodalmat, amelyik működő képes volt és maradt a háború végéig.

Gerő András

– De már csak szánalmas két esztendeig!

– Megjegyzem: mindig hangsúlyozták a Monarchia legfőbb kritikusai, és volt benne igazságuk, micsoda belső feszültségek zilálják szét ezt az államalakulatot. Ezzel együtt, ha megvizsgáljuk a Monarchia soknemzetiségű hadseregének teljesítményét, fantasztikus volt, és a háború utolsó napjáig kitartottak a katonák. Igen jelentős teljesítményt nyújtottak, ami azt mutatta, hogy azért volt egy kohéziós erő ebben a hadseregben, a társadalomban. Arról nem beszélve, hogy manapság sokan, akár a történettudományban is, a Habsburg Monarchia utolsó formáját, nevezetesen az Osztrák-Magyar Monarchiát az Unio egyfajta gazdasági előképének tekintik. Ne felejtsük: nem voltak vámhatárok, közös volt a piac, és szabad volt a munkavállalás. Természetesen közös volt a pénz is, amit az Európai Unió csak 1993-ban tudott elérni.

– Sokan nosztalgiázva boldog békeidőket említenek Ferenc József neve hallatán, és hajlamosak megfeledkezni róla, hogy mégis csak része volt a 1848-49 szabadságharc leverésében. A múlt mindent megszépít?

– Ha összevetjük a Monarchia korát mindazzal, ami előtte és ami utána (be)következett, indokolt a „boldog békeidők” kifejezés használata. A kiegyezés előtti korszakot neoabszolutizmusnak hívjuk – ezen időszak kezdetén volt a forradalom és szabadságharc utáni megtorlás, és a rendszer maga – neve is ezt mutatja – kevés szabadságot engedett meg az itt élők számára. A Monarchia kora után egy forradalmaktól megtépázott Kis-Magyarország maradt, amelynek politikai berendezkedése nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után. Ráadásul a két háború közti Magyarország igen hamar egy újabb világégés részévé vált. Ehhez képest a kiegyezés kori Magyarország viszonylag hosszú ideig tartott, konszolidáció, kiszámíthatóság, látványos civilizatórikus fejlődés jellemezte. Infláció nemigen létezett, stabil volt a pénz, és a szabadságjogok az élet részét képezték. Ez nemcsak a közemlék csalóka játéka.

A „boldog békeidők” fogalma persze nem azt jelentette, hogy ez a kor probléma nélküli lett volna – elegendő talán a nagyszámú kivándorlóra, a nemzetiségi feszültségekre, vagy épp az agrárkérdés megoldatlanságára gondolni. Mégis a megszépítő emlékezet – éppen az összevetés okán – kevésbé a feszültségekre, és sokkal inkább a harmóniákra hangsúlyoz. És fontos az a tényező is: mai világunkban is itt látjuk mindazt, ami e korszak épített öröksége. Budapest, ami jószerivel ekkor lett világváros, elképzelhetetlen a Monarchia lenyomata nélkül. De ha elmegyünk vidékre, akkor is azt tapasztaljuk, hogy városházák, főterek épültek ebben a korszakban, s ezek mind itt vannak velünk.

Az ország ezt úgy élhette meg, mint Jókai mondta az1896-ban megünnepelt Millennium kapcsán: Magyarországnak nem az a dolga, hogy nőjön, hanem hogy emelkedjen.

– Sok magántragédia érte, felesége, Sisi merénylet áldozatává vált, Rudolf fia öngyilkossága, a trónörökös (Ferenc Ferdinánd) meggyilkolása Szarajevóban, ezt miként lehetett ép elmével elviselni? 

– Elképesztően erős kötelességtudta volt. Szigorú napirendet tartott és elképesztő munkaethoszhoz alkalmazkodott. Dolgozó uralkodó volt, a birodalom első hivatalnoka. Napi programjában rengeteg elfoglaltsága akadt, még élete utolsó napján is. És mindig a kötelességtudat vezérelte. Ez abból adódott, hogy felfogása szerint az volt a dolga a világban, hogy népeit szolgálja. Szó szerint szolgálatnak fogta fel tevékenységét, természetesen az uralkodást is.

És e szolgálat közben persze az is fontos, mi történik vele a magánéletében. De ő úgy viszonyult ehhez, hogy „engem a sors semmitől sem kímél meg”. Ezt felesége genfi meggyilkolása után mondta leányának, Mária Valériának. Úgy fogta fel, akadtak sorscsapások, amelyek bekövetkezésében neki is volt szerepe, de ezt méltóságteli tartással el kell viselnie. Mert ez az élet rendje. És a kötelességtudat átsegíti ezen.

– Mit ért azalatt, hogy neki is volt szerepe a balsors(ok) kihívásában?

– Mondok példát: a Rudolffal való viszonya elképesztően megromlott, permanensen lázadt apja ellen. Álnéven cikkeket publikált a rezsim bírálatával megfűszerezve, el akart válni, ami a 19. században egy katolikus uralkodó családban elég problematikus, ezt Ferenc József meg is akadályozta. És úgy fejezte be (bal)sorsát, hogy önkezével vetett véget életének. Rudolf volt a Habsburgok „Hamletje”, lehet, hogy nagy király lehetett volna, de ezt sosem tudjuk már meg. És ezért mondom, Ferenc Józsefnek volt szerepe néhány sorscsapás kihívásában. Ha másképp alakítja fiával viszonyát, akkor ez nagy valószínűséggel nem következik be, és a Monarchia sorsa is másképp alakul(hatot)t volna.

– December 30-án koronázták meg az utódot a Mátyás templomban. Károly milyen változást jelentett a történelem menetében? Vagy csak a zárójeles bejegyzés az utókor számára?

– Károly más stílusú uralkodó, mint Ferenc József. Nem volt az etikett rabja, jelenlétében le lehetett ülni, vendégeit cigarettával kínálta. Sokkal közvetlenebb volt elődjénél. Meggyőződésem szerint sok mindenben jót akart, de nem feltétlenül jól akarta a jót véghezvinni. Békekísérletei eléggé balgák, sőt gyatrák, otrombák voltak, s pechére idő előtt kiszivárogtak. Jóakarattal volt felruházva, de a kivitelezés egészen ügyetlen formát öltött.

– Ezt vajon mi okozta? Nem volt felkészülve a trón elfoglalására? Nem akadt, aki segítsen neki e fontos feladat ellátásában?

– Amatőr uralkodó volt kezdettől fogva. Nem nézett szembe azzal a professzionális kihívással, mit jelent egy épp háborúban álló Birodalom uralkodójának lenni olyan satuba fogva, hogy akad egy szövetségese, történetesen Németország, amelyik nem feltétlenül jóindulatú vele szemben. Kiszivárgott békekísérlete után a németek egyre inkább abban voltak érdekeltek, hogy lejárassák a világ színe előtt Károlyt. A német propaganda például azt terjesztette róla – igaztalanul –, hogy alkoholista. De ez egy mellékszál. Valójában egy belpolitikai változásrendszerben is gondolkodott, abban az értelemben, hogy a háború rengeteg nyomorúságot hozott a Monarchiának, ezért megpróbált népjóléti intézkedéseket tenni. Ő hozott létre először a magyar történelemben minisztériumi szinten népjóléttel, szociális ügyekkel foglalkozó ntézményes szerveződést. Amnesztiát adott a politikai foglyoknak, az őt kritizálókat is kiengedte a börtönből. Szóval: valójában jóindulatú ember volt, de egyszerűen nem bírta kezelni azt a helyzetet.

– Ez egészen odáig húzódott, hogy megpróbálta átvenni a hatalmat Magyarországon.

– Igen, de szemléljük egy pillanatra az ő szempontjából: Ausztriában nem koronázták meg császárnak, csak átvette a pozíciót, Magyarországon ténylegesen megkoronázták. Ezt Tisza, az akkori miniszterelnök nagyon forszírozta. A koronázás egy szakrális aktus, nemcsak a Szent Korona okán, hanem a szükséges procedúra miatt, hitlevelet kell kiadni, koronázási esküt kell tenni. Károly joggal hitte, hogy ő a megkoronázott magyar király, fölesküdött a magyar nemzetre, és a magyar nemzet, annak vezető rétege is hűséget fogadott neki. 1918 novemberében lemond az ügyek viteléről Magyarországon. Ekkor már Károlyiék irányítják az országot, a Monarchia de facto már nem létezik, és küszöbön áll a köztársaság kikiáltása. Tehát lemond az ügyek viteléről. És utána, jön egy garnitúra ’19 után, amelyik úgy véli, Magyarország továbbra is királyság. Erre Károly is úgy véli, ha Magyarország ismét királyság, akkor ő ismét elfoglalja a királyi trónt, hiszen csak az ügyek viteléről mondott le. És ezért Horthy Miklósról, aki felesküdött neki, mint magyar királynak, ő úgy gondolja, biztosítania kell azt a helyzetet, hogy ő legyen Magyarország királya, merthogy ő a törvényes király. Horthy ezt nem teszi meg, jórészt az Antant tiltakozása okán. De innentől fogva Károly, és fia, Habsburg Ottó Horthyt esküszegőnek tartja. Mert szempontjukból Horthy megszegte a királynak tett hűségesküjét.

Károly azután – az Antant utasítására Madeirán telepszik le. Nehéz körülmények között él, nincs pénze, sok a gyerek, és ott van még a minimálisan szükséges személyzet is, akiknek megélhetéséről szintén gondoskodnia kell. Jelentős anyagi gondjai adódnak. Az, akit megbízott családi ékszereik értékesítésével, kereket old. Végül aztán őt is eléri a spanyolnáthajárvány. 1922-ben-ben hal meg. 35 évesen.