Zámbó Krisztián elárulta, mennyit örököltek Zámbó Jimmy halála után

Zámbó Jimmy állítólag kölcsönt kért Delhusa Gjontól, Zámbó Krisztián jó okkal kételkedik ebben.

2023. január 20., 11:45

Szerző:

Delhusa Gjon megdöbbentő sztorival állt elő a napokban Zámbó Jimmyvel kapcsolatban. Azt mondja, halála előtt nem sokkal az énekes előleget kért tőle, többek között azért, hogy „Berninek” lakást vehessen belőle. Zámbó Jimmy aztán 2001. január 2-án elhunyt, azelőtt, hogy a kölcsönt megadhatta volna Delhusa Gjonnak.

Nos, Zámbó Krisztián nyomban vitatni kezdte a sztorit, és most még többet beszélt róla a Bors című újságnak. Azt mondja, már csak azért sem tudja elképzelni, hogy apja Delhusa Gjon pénzére lett volna rászorulva a halála előtt, mert olyan nagy összeget örököltek tőle nem sokkal később:

„édesapám a halála előtt két Budapest Sportcsarnokot töltött meg, két évada volt az RTL Klubon, és minden héten járt koncertezni a sportcsarnokokba, bejárta Erdélyt, a Felvidéket és Magyarországot. El kell, hogy mondjam, miután elhunyt, mi, a család sok-sok évre nagyon sok pénzt örököltünk meg. Nem tudom elképzelni, hogy pénzre lett volna szüksége.”

Zámbó Krisztián hozzáteszi, hogy Zámbó Jimmy tudomása szerint otthon is nagy mennyiségű készpénzt tartott:

„emlékszem rá, amikor édesapám megkérdezte a feleségét, Editet, hogy mennyi pénz van a páncélszekrényben, az azt mondta, hogy 3-4 millió.”

A médiaszemélyiség azt sem érti, hogy ha édesapja tényleg tartozott Delhusa Gjonnak, akkor az énekes miért nem jelentkezett a hagyatéki tárgyaláson a követelésével.

(Kiemelt kép: Zámbó Krisztián Instagramja)