Zámbó Krisztián véleményezte G.w.M állításait Zámbó Jimmyről: Nem tudom, most hogyan került ez a dolog elő

G.w.M. azt találta mondani egy interjúban, hogy Zámbó Jimmy is a felmenői között volt, erre reagál most Zámbó Krisztián.

2023. augusztus 24., 08:01

Szerző:

G.w.M egy friss interjúban arról beszélt, hogy anyai ágon a felmenői között volt Zámbó Jimmy, így az énekessel kiskorában többször is találkozott – igaz, a rapper 4 éves sem volt, amikor Zámbó Jimmy elhunyt.

„Édesanyám részéről az összes felmenőm zenész volt. Anyai részről a nagy­ma­má­mék Zámbók, kiskoromban a dé­di­ma­mám­hoz sűrűn járt fel Jimmy, és játszott is velem, de nagyon kicsi voltam, így csak halvány emlékeim vannak róla. Így aztán lehet, hogy van rokoni kapcsolat is köztünk”

– állítja G.w.M, és a Bors című lap minderről Zámbó Jimmy legismertebb fiát, Zámbó Krisztiánt is megkérdezte.

„Márkkal ismerjük, kedveljük egymást, de ez még nem merült fel eddig. Nem tudom, most hogyan került ez a dolog elő, de nem bánnám, hiszen Márk tehetséges zenész. A múltkor a Tóth Andi kitalálta, hogy az ő ereiben is csörgedezik »Zámbóvér«, és azt sem bánnám. A Zámbó család elég terebélyes, nagyon sokan vagyunk, bármi megeshet!”

– így szól Zámbó Krisztián válasza a rokoni kapcsolat lehetőségére. A médiaszemélyiség elárulja, hogy bár minden meglehet, szerinte nem nagyon hasonlítanak egymásra G.w.M-mel, mindenesetre lehet, hogy egyszer majd megcsináltatja a családfáját, és akkor majd minden kiderül.

(Kiemelt kép: Zámbó Krisztián Instagramja)