Vilmos herceg most bevallotta, amit esküvőjük után Katalin hercegnének sem tudott elmondani

Egy lelki terhet cipelt, amiről akkor nem volt képes beszélni.

2021. november 26., 11:55

Szerző:

Vilmos herceg beszédet tartott csütörtökön a brit segélyszolgálatok mentálisegészség-szimpóziumán. Itt készültek az alábbi fotók, és a brit királynő unokája azt is elárulta, min ment keresztül, amikor nem sokkal az esküvőjét követően a légimentők kötelékében dolgozott. Felhívta a figyelmet, hogy az ilyen munkakörben dolgozók sok traumatizáló dolgot látnak napi munkájuk során, és ez nagy mentális terhet ró a mentőkre. Mindezt maga is megtapasztalta – így fogalmazott:

„emlékszem, hogy mekkora nyomást helyez az emberre, hogy legstresszesebb körülmények között kell hívásokra kimenni, néha tragikus végkifejlettel. Emlékszem a szolidaritásra, amit a csapattal éreztünk: összezártunk, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk és megosszuk a felelősség súlyát. Arra szintén emlékszem, hogy amikor aztán hazatértem, rám nehezedett a nap minden stressze és megterhelése, és hogy azt akartam, hogy a családomat ne terheljem mindazzal, amit láttam”

Ezért volt, hogy annak idején Vilmos herceg nem beszélt újdonsült feleségének, Katalin hercegnének arról, min ment keresztül, miközben a légimentőknél dolgozott. Most már azonban szóba hozza a témát nyilvánosan is, mivel idővel felismerte, hogy mekkora lelki terhet cipelt annak idején, amit annak idején nem osztott meg a szeretteivel. Ha az ember „ilyen sok halált és ilyen sok gyászt” lát nap mint nap, akkor ez kihatással lesz nemcsak a mentális egészségére, hanem a családjára is – idézi a herceg szavait a Daily Star.

Vilmos herceg a beszédben méltatta az egészségügyben dolgozókat, akiknek egyébként sem könnyű helyzetét most a Covid is súlyosbítja, így még inkább oda kell figyelniük mentális jóllétükre.

Ezzel párhuzamosan folyik a viszály Vilmos hercegék és a BBC között egy adásba került dokumentumfilm miatt, de erről külön cikkben számoltunk be: kattintson érte ide!

(Kiemelt kép: Vilmos herceg és Katalin hercegné hivatalos Instagramja)