Varga Viktor egy pillanat alatt úgy megbántotta a barátnőjét a Sztárboxban, hogy Lili azonnal távozott

Ott szurkolt a meccs alatt Varga Viktor volt párja, Zsembera Liliána, azaz Lili is, aki a Párharc című műsorból és most már a Megasztárból is ismert.

2024. október 21., 08:17

Szerző:

Idén tavasszal lett nyilvános, hogy szakított Varga Viktor és Zsembera Liliána, akik annak idején 2022-ben együtt, párként nyerték meg a Párharc című realityt a TV2-n. „A párkapcsolatok tele vannak rossz ízű megjegyzésekkel, bánattal. Sértődéssel, sértéssel. Ezek többé nem férnek bele az életembe. Csak a derűt engedem be” – írta ekkor az énekes. De a páros azért mégiscsak valamilyen kapcsolatban maradt, hiszen Zsembera Liliána vasárnap este ott szurkolt Varga Viktornak a ring mellett az RTL Sztárbox című műsorában.

Varga Viktor mást csókolt meg

Állítólag miután Varga Viktor megnyerte a meccsét Sánta László ellen, az első dolga volt odamenni Zsembera Liliánához, aki egy szőke lány társaságában szurkolt. Miután a (volt?) pár összeölelkezett, Varga Viktor odament a szőke lányhoz, és őt azonban nemhogy megölelte, de meg is csókolta. Ez a tudósítások szerint úgy megbántotta Zsembera Liliánát, hogy azonnal távozott. A jelentről a Story.hu fotókat is közöl, de anélkül, hogy a szőke lány arcát megmutatnák. Hogy Zsembera Liliána számára mennyire volt sokk, hogy a volt párja egy másik nőt csókolt meg ott közvetlenül mellette, azt csak találgathatjuk.

Varga Viktor exe a Megasztárban

Talán jobban szerepel majd Zsembera Liliána a TV2-n: jól énekel ugyanis, ezért jelentkezett a Megasztárba, ahol a zsűri egyik tagja, Marics Peti rögtön fel is ismerte. Itt is egy sokatmondó arckifejezés közben hangzik el, hogy jelenleg ő csak volt barátnője Varga Viktornak.

Nos, Zsembera Liliána nyilatkozott a Bors című kiadványnak énekesnői álmairól, többek között a következőket mondva:

„Két-három éve már, hogy énekléssel foglalkozom, heti szinten járok énektanárhoz. Nagy mérföldkő számomra, hogy a versenyben színpadra álltam, korábban ugyanis soha senki nem hallott énekelni.”

És ami a sztárboxos kis jelenethez egy kis háttért adhat, az a következő részlete az interjúnak:

„Viktorral most nem vagyunk együtt, de jóban maradtunk, sokszor beszélünk. Meghagytam neki, hogy ha már ő a férfi, keressen ő, és ír is gyakran. Jelenleg nem működhetne köztünk egy párkapcsolat, hiszen ő nem hisz a monogámiában, ezt nekem nehéz elfogadni. Felismertük, hogy miért harcoljunk olyasmiért, ami nem megy. De szeretjük egymást, és nagyon fontos része az életemnek.”

(Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub/Sztárbox)