Újabb celeb esett ki a Survivorből, nem is akárki!

Erre senki sem számított!

2021. október 1., 09:08

Szerző:

Újabb játékosnak kellett távoznia csütörtök este Guazabara törzsből a Survivorben. Mindenki meglepetésére ezúttal is egy celeb versenyzőt szavazott ki a törzs, Filipánics Bálint (másnéven ÉNB Bálint vagy VV Bálint) került a Holtak szigetére.

A játékos a legnagyobb nyugalomban indult a törzsi tanácsra, mivel meg volt győződve róla, hogy biztonságban van, szövetségesei összetartanak és állják a szavukat. A háttérben azonban a civil játékosok és Járai Máté szövetséget kötöttek ellene, és még Zsófit is átverve kiszavazták őt a törzsből.

„Meglepődtem, hogy engem akartak a legtöbben a törzsön kívül látni, főleg úgy, hogy még több celeb van a törzsben, mint civil, azt gondoltam, jobban összetartunk. Azt hittem, tovább jutok majd, azt pedig árulásként éltem meg, hogy Járai Máté is az én nevemet írta. Tudom, hogy mindenki taktikázott, és saját magát akarta jobb helyzetbe hozni, gondolom, Máté tartott tőlem, mert erős játékosnak gondolt. Utólag már tudom, hogy taktikával, valamint azzal, ha mások szemébe hazudok, tovább jutottam volna, de én őszintén akartam játszani”

– nyilatkozta Bálint a Blikknek, aki a Holtak szigetén folytatja tovább a játékot.

(Kiemelt kép és további képek: Survivor, RTL Sajtóklub)